Király Lajos: Februári jeles napok

Februári jeles napok

•  Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja

Február 2-án a római katolikus egyházban Szűz Mária „megtisztulását” ünneplik, azt az eseményt, amikor a mózesi törvény értelmében a Kisjézust bemutatta a templomban. A mai gyertyaszentelés és a gyertyás körmenet hagyománya már a 4. század óta él Rómában, szándékosan tették erre a napra, egy pogány szokást szorítottak ki vele. A szentelt gyertya már az ókeresztény kor óta Krisztus jelképe: magát felemészti, hogy másokat szolgálhasson. A régiek mindig tartottak otthon szentelt gyertyát, hitük szerint megvédte őket a villámlástól és a jégesőtől, sokféle betegséget gyógyítottak vele, elhárította a gonosz kísértését. Vihar idején is szentelt gyertyát gyújtottak, mire az elégett, a vihar is elmúlt fejük fölül (Somogyjád). A szentelt gyertya végigkíséri a hívő embert egész élete folyamán: hajdan szentelt gyertyát gyújtottak a még megkereszteletlen gyermek ágya fejénél, és ezt adtak a haldokló ember kezébe is.

Gyertyaszentelő Boldogasszony napja nevezetes időjárásjósló napunk is. Nemcsak faluhelyen, hanem a városlakók körében is tudnak a medvemeteorológiáról. Ezen a napon kijön a barlangjából, és ha meglátja az árnyékát (mert szép, napsütéses idő van), akkor még visszabújik, mivel szerinte messze van a tél vége. Ha viszont borús, téli idő van, akkor már kint marad: a rossz idő hamarosan elmúlik, és közel van a kitavaszodás. Szennában úgy mondják, ha gyertyaszentelőkor besüt a nap a szobába, várhatjuk, hogy még „befú a porzó”, negyven napig csúnya idő lesz. A gölleiek szerint Ha besüt a gyertyaszentülő, / akkor a szürödet vödd elü!” Egy másik mondás szerint: „Amig besüt a nap, addig bever a hó!”

A mesztegnyőiek, karádiak, bizeiek szerint gyertyaszentelőkor „már minden fa tövébe egy szál gyertya ég. Az már olyan meleg, hogy elolvad a hó a fának a tövébe. Valószínűleg egyik régi kalendáriumból származik a lábodiak ide vonatkozó mondókája:

„Gyertyaszentelőkor nincs vége a télnek,
dúdolását halljuk az északi szélnek.”

„Meleg tél, hideg tavasz,
gyümölcsfavirágra havaz.”

A kapolyi hagyomány szerint a jószágtartó gazdák ennek a napnak az időjárásához mérték a jószágok etetését. Ha napos idő volt, szűkebbre vették az adagot, mert még sokáig tart a tél; vigyázni kell, hogy az élelem kitartson tavaszig.

• Február 3. Balázs napja

Balázsolás, Balázs-járás

Február 3-án, Szent Balázs püspök ünnepén a katolikusoknál régi szokás, hogy a pap a templomban szentelt gyertyával megáldja a jelenlévők torkát, hogy a torokfájás elkerülje őket. Néhol almát is szoktak szentelni, a torokfájósok ettek belőle egy szeletet, vagy a levágott héját parázsra tették, és megfüstölték beteg torkukat.

Szent Balázs a diákok patrónusa is, a középkortól századunk harmincas éveiig Somogyban is élt a Balázs-járás szokása. Tíz-tizenkét éves fiúk jártak házról házra, ünneplő ruhába öltöztek (öltözékükre fehér női alsóruhát húztak), fejükön koronaszerű, szalagos papírcsákó volt, egyikük püspöksüvegben magát Szent Balázst alakította, a többiek voltak a „vitézei”, kezükben fakarddal, csizmájukon sarkantyúval. Az adománygyűjtés céljából nyársat és vászontarisznyát vittek magukkal. Ezzel a régi, egyházi eredetű szokással tulajdonképpen diákokat toboroztak az iskolába, továbbá adományokat gyűjtöttek az iskola, a templom, s nem utolsósorban a tanító számára. (Hasonló jellegű a március 12-i Gergely-járás szokása.) A legtöbb helyen a következő éneket adják elő.

„Emlékezzünk Szent Balázsra, mert ma vagyon napja,
az Úrjézus akaratát általunk mutatja.
Örömet e háznak, asszonynak, urának,
hogy hirdessük és említsük, nékünk parancsolja.

Háziasszony, arra kérünk, légy szíves mihozzánk,
ne gondoljad, hogy mi azért hálákat ne adnánk.
Lásd, a nyársunk üres, a gyomrunk is éhes,
ne sajnáld a szalonnádat, nékünk jól megfizess.”

 Az ének elmondása után az egyik „vitéz” felvágja a kardját a gerendáig, és így zárja le a köszöntőt: „Gazduram, most már nem tréfálok, adjanak vagy egy szál kolbászt vagy egy hasáb szalonnát, mint a kardom akkorát, különben levágom a gerendát!”

Jankó János 1902-ben megjelentett monográfiájában (A Balaton-melléki lakosság néprajza) már a szokás kihalásáról ír, ezen a tájon csak maradványait lelte fel: „A február 3-iki Balázs-járás ma már a Balaton-melléki falvakban nincs meg, de még a szomszéd falvakban is csak töredékei maradtak fenn egyes versezetekben. A balázsolás célja az volt, hogy az iskolás gyermekek mulatságához szükséges élelmiszereket és egy szál hangász (dudás vagy citerás) bérét gyűjtsék össze. Balázs püspök rendesen tizenketted magával ment, volt elöljárója, szekretáriusa, generálisa és más katonai rangban lévő tisztje le a káplárig. Valamennyi résztvevő elmondta a maga versét, mindegyik kért is, kapott is valamit. A balázsolás emléke is csak a Balaton nyugati részén maradt meg Zala és Somogy határterületén…

Somogy más vidékein azonban századunk 30-as éveiig tovább élt a Balázs-járás, ennek köszönhető, hogy az erre járó népzenegyűjtők még részletesen le tudták írni, ép szöveg és dallamváltozatokat rögzítettek. A hagyomány leginkább Somogy nyugati felében őrződött meg. A MNT közli Seemayer 1933-as libickozmai-kopárpusztai és nagyatádi gyűjtését, ezek az „Emlékezzünk, házigazda, Szent Balázs napjára...” kezdetű típust szemléltetik. Gönczi F. a Somogyi gyermek c.  könyvében a marcali, mesztegnyői és a nemesvidi Balázs-járást írja le, ő is a még élő szokásgyakorlat alapján. Errefelé a következő szereplők voltak, Marcaliban: kapitány, zászlós, püspök, tanító vagy mester, Vidon: Szent Péter, Fülöp, Balázs. Rögzíti az öltözetüket, közli a színjátékszerű bevezető részt és magukat az énekeket. A Marcaliból származó 12 versszakos szöveget a MNT is átveszi, ez példa az ábécé betűit megverselő típusra: „A,a,a, ma vagyon Balázs napja...”

Együd Á. 1975-ben megjelent gyűjteményében (Somogyi népköltészet) Pogányszentpéter, Horvátkút és Tapsony községekből közöl Balázs-járásra vonatkozó szövegeket. Már a szokás emlékének halványodását jelzi, hogy ezekben a regölés, a farsangolás és a Balázs-járás motívumai keverednek. A szövegvegyülés másik oka az lehet, hogy ezek a szokások a naptárban is egymás szomszédságában szerepelnek, keveredésük tehát természetszerű.

• Február 6. Dorottya napja

Somogyban is közismert a következő népi időjárási előrejelzés: „Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja”, vagyis ha Dorottya napján fagy, akkor Juliannára (febr. 16.) megenyhül az idő. Kapolyon ezt egy másik rigmussal fejezik ki: „Ha Dorottya havazik, | e nëm óvad tavaszig.”

A Dorottya-nap Somogy székhelyén, Kaposváron az 1960-as évek óta a karneváli ünnepségek hagyományos ideje, mely Csokonai Dorottya c. vígeposzában leírt 18. század végi farsangi eseményekkel van kapcsolatban, azokat idézi fel. A Dorottya nevet Csokonai tette hírhedt-híressé, persze nem véletlenül hívják így műve főszereplőjét, hiszen ez a névnap a farsang idejére esik: „Éneklem a farsang napjait | s Dorottyát | Ki látván a dámák bajos állapotját, | Carnevál s ez ifjak ellen feltámadva, | S diadalmat is nyert pártára unt hada.” Ezen a napon (vagy a hozzá közel eső szombaton-vasárnapon) megrendezik a farsangi álarcosok felvonulását, és bálokat tartanak. Ebbe az idegenforgalmi jellegű rendezvénybe olyan szokáselemek is bekerültek, amelyeknek megyénkben nincs hagyománya (pl. a kiszebábu készítése és elégetése).

• Február 14. Bálint és Valentin napja

A magyar Bálint név a latin Valentinusból származik, eredeti jelentése: erős, egészséges. Február 14-én a római katolikus kalendárium Bálint (Valentin) püspökre, az itáliai ókeresztény vértanúra emlékezik. Legendája szerint egy pogány fejedelem vak leányát meggyógyította, hogy bebizonyítsa a keresztény hit erejét. Arról is nevezetes volt, hogy a „megszállottakat”, a nyavalyatörősöket is gyógyította, ezzel van összefüggésben, hogy az ilyen betegségben szenvedők – a baj elhárítása céljából – a nyakukban ún. „bálintkeresztet”, „frászkeresztet” hordtak.

Fontos ez a nap a tavasz közeledte szempontjából is. A horvát néphit szerint a madarak ekkor tartják menyegzőjüket, a verebek párosodnak és megkezdik a fészekrakást. Kapolyon is úgy tudják, hogy „Bálint a verebek naptya”, ekkor kezdenek csiripelni, jelzik a tavasz közeledtét. Sokfelé azt is megfigyelték, hogy „Bálint hívja vissza a galambokat”. Amikor még kotlós keltette ki a tojásokat, ezt a napot tyúkültetésre különösen alkalmasnak tartották. A mesztegnyőiek szerint a Bálint-napi hóvirág a tél végét jelenti.

Talán a farsangolás vidámsága és a tavasz éledésének öröme tette ezt a napot Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a szerelmesek és a szeretet napjává. Ez a szokás hozzánk is átterjedt, és évről évre több követője akad. Ilyenkor a szerelmesek „Valentin ajándékot” adnak egymásnak, de alkalom ez arra is, hogy a szeretett vagy kedvelt ismerősünknek ajándékot küldjünk. Nem az ajándék értékén van a hangsúly, hanem a saját kezű készítésen, a csomagoláson, a szeretet egyszerű kinyilvánításán. Nálunk is megjelentek a Valentin-napi üdvözlőkártyák, a romantikus ízlésűek és a tréfás kedvűek is találnak kedvükre valót. A szerelem napjához a piros színű csomagolás, a piros szív és a piros rózsa illik.

• Február 16. Julianna

Ettől a naptól is a kemény tél elmúltát, az időjárás melegebbre fordulását várják. Erre vonatkozik a Dorottya-nappal összehasonlító regula: „Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja.”

• Február 19. Zsuzsanna napja

A Zsuzsanna-nap is egyike a tél végét jelző jeles napoknak. A néphit szerint Zsuzsanna már elviszi a havat, zöldellni kezd a fű. Kapolyon ezt így fejezik ki: „Zsuzsanna ujjan meleget pisál, hogy attul elóvad a hó.”  Buzsákon ezt úgy fejezik ki, hogy „ha Zsuzsanna fényes, elpisálja a telet.” Figyelték a madarakat is, mert ha megszólaltak a pacsirták, jó időre számítottak. „Ha Zsuzsannakor mëgszólal a pacsirta, köze  a tavasz.” (Karád)

• Február 22. Üszökös Szent Péter napja

Tél végi időjárásjósló nap. A lábodiak szerint, ha ezen a napon hideg van, még negyven napig tart a tél. Hasonló a tartalma a boldogasszonyfai németek regulájának: „Ist is zu Petri Stuhltag kalt, hat der Winter noch lange Zeit”, azaz ha Szent Péter székfoglalása napján hideg van, a tél még sokáig tart.

A kalendáriumi nap különös neve egy középkori magyar fordítás elhallásából származik, a Szent Petör ü székössége" formát „értelmesítették” üszökösre. A nap elnevezéséhez kapcsolódik a mesztegnyőiek hiedelme és szokása: Ezen a napon nem kezdtek semmilyen munkába, mert attól tartottak, hogy amihez nyúlnak, az üszkös lesz. Részben erre vonatkozik az itt gyűjtött időjárási jóslás is: „Ha ködös Pétër, üszkös a fészër". Főleg a vetés előkészítést tilalmazták, mert féltek, hogy üszkös lesz a gabona.

Hamvazószerda népszokásai

Hamvazószerda

A húshagyókeddi vigasságokkal véget ért a farsang időszaka, és a katolikusok számára megkezdődik a húsvétig tartó böjt. A kereszténység kezdetén a bűnösök vezeklésként bűnbánóruhába öltöztek, és hamut szórtak a fejükre. Később az alázat és az önmegtagadás kifejezéseként ezt a szokást a többi hívő is követte: az egyház a hamvazkodást a X. századtól vette fel a szertartások sorába. Az előző év virágvasárnapján templomba vitt barkát elégetik, ezt a hamut a pap meghinti szentelt vízzel és megtömjénezi. A megszentelt hamuval keresztet rajzol a hívek homlokára e szavak kíséretében: „Emlékezzél meg ember, hogy por vagy, és a porba vissza kell térned!”

Hamvazószerdát követően a régi katolikusok húsvétig szigorú böjtöt tartottak. Húshagyókedd éjszakáján Somogyban is kisúrolták a fazekakat, hogy még egy csepp zsír se maradjon bennük. A nagyböjt idején csak olajjal, tejjel, vízzel főzött, hús nélküli ételeket fogyasztottak, ilyen volt pl. az erjesztett korpa levéből készített cibereleves, a savóból habart katrabóca vagy kudarileves, és gyakran csináltak aszalt gyümölcsökből keszőcét. Századunk közepe óta az egyház könnyített a böjt terhein, a katolikus hívek számára a következő a böjti előírás: „Nagyböjt péntekjein és hamvazószerdán kötelező a hústól való megtartóztatás, betöltött 14. évtől kezdve... Szigorú böjt csak kétszer van: hamvazószerdán és nagypénteken, amikor húst nem eszünk, és csak egyszer lakhatunk jól, de két esetben még ehetünk kevés ételt. (Betöltött 18. évtől megkezdett 60 éves korig.)

Hamvazószerda jellegét a farsangvégi tobzódás után ma is a szigorú böjt, a zsírtalan ételek fogyasztása határozza meg. Megyeszerte közismert az a mondás, hogy aki ilyenkor zsírosat eszik, azt elviszi a „zsíros ördög”. Ezt nemcsak a katolikusok, hanem sokfelé (pl. Szenna) még a reformátusok is hangoztatják. A hamvazószerdai ételek között szerepel a tejes babfőzelék, az olajos káposzta, a sült krumpli (Balatonszentgyörgy), főtt tojás, sósperec, kukoricaprósza (Mesztegnyő), paprikáspogácsa (Lábod, Büssü). A farsangból maradt zsíros ételeket eltették csütörtökre. Göllében régen a húshagyókeddi fánkot hamvazószerdán elvitték a templomba, és ott a mise alatt a pap azt is megszórta hamuval.

A hamvazószerdai böjt – a hagyományokból úgy tűnik – nem jelentette egyúttal a farsangi vigadozások végét, ez sokfelé csak csonkacsütörtökön fejeződött be. A kaposfői (német telepes) fiatalok egy-egy csoportja a mise után valamelyik lányos háznál gyülekezett. „A lányok tojást főztek, kiflit, perecet sütöttek, halat és finom tökmagolajos káposztát csináltak, a fiúk italról gondoskodtak. Vidáman, evéssel és ivással, kukoricapattogtatással töltötték el a napot...” A nágocsi reformátusok hamvazószerdán kimentek a szőlőhegyi pincékhez, közben az utat leszórták hamuval. Vittek magukkal tojást, (húst ők sem ettek), és ettek-ittak, mulatoztak sötétedésig.

Somogy egyes helyein a templomi hamvazkodás példájára szokás volt egy tréfás, alakoskodó népi hamvazás is. Mesztegnyőn „mënt a püspök, a halál mëg az ördög. Vót ëggy edénybe ëgy kis hamu, és a püspök mëgszentűte az illetőt, mëgkërësztűte a homlokát hamuva. Ojjan vastagon, högy mëgértek utánna lëmosni. Szentőt vizzel odalottyantottak, de viz vót ám, nëm szëntűt viz! A halál mëg azér mënt, hogy igy lësző, ha nëm tartod be ezt a böjtöt!” Balatonszentgyörgyön hamvazószerdán este hármasban indultak házról házra: a „minisztráns” egy csengettyűvel, a „sekrestyés” egy tál hamuval és a „pap”, aki keni a hamut annak a homlokára, akit elérhet. Ha valaki nem hagyja magát, belefúj a tányérba, és száll a hamu mindenhová. Köszöntésükért bort kapnak. Ez a szokás még a 70-es években is eleven volt. Somogyjádon az asszonyok fehér lepedőt terítettek a fejükre, egy tálba hamut tettek s így mentek a házakhoz hamvazni: a ház népének hamuval keresztet vetettek a fejére. „Azér csinyáták ezt, mer igy nem viszi el üket az ördög” – mondták. Ecseny és Somogydöröcske németajkú lakóinak hagyománya szerint a húshagyókeddi bálról hiányzó, vagy korábban hazatért lányokat a legények szerdán zenekarral felkeresik, és behamuzzák őket.

A kakasütés vagy kakasverés

A farsang végi, hamvazószerdai mulatságok legkülönösebbje a kakasütés vagy kakasverés. Ez az Európa más részein is élő néphagyomány Somogyba valószínűleg a német telepesek révén került be, szinte kizárólag német lakosságú községekben gyakorolták, a néhány magyar, vagy magyar–német anyanyelvű község tőlük vehette át. Az áttanulmányozott néprajzi irodalom szerint hamvazószerdán a következő somogyi községekben volt kakasütés: Bize, Bőszénfa, Gadány, Kaposhomok, Kaposújlak, Miklósi, Nágocs, Pusztaszemes, Zics. Húsvéthétfőn rendezték meg: Gerézdpusztán, Jutában, másutt a szüreti mulatság (Somogygeszti) vagy a búcsú (Csurgónagymarton, Bőszénfa, Mozsgó) látványosságát szolgálta. A pusztaszemesi kakasütést Csánki: Somogy megye monográfiájában is említik. A csurgónagymartoni kakasütés a sajtó jóvoltából világhírűvé vált, hiszen Brigitte Bardot filmszínésznő tiltakozott az ilyen fajta állatkínzás ellen. Ebben a községben – a polgármester szerint – 25-30 éve él ez a szokás, a lakosság ragaszkodik hozzá, a kakasütés bevétele fontos része a búcsúi bál költségtérítésének. Legutóbb (2000-ben) bírósági határozat tiltotta meg a kakasütés élő állattal történő megrendezését.

A somogyi német községekben a kakasütés tojásgyűjtéssel kezdődik. Bizén  a koledáló legények nyársat és kosarat vittek magukkal: a botra a házaknál kapott szalonnát és fánkot tűzték, a kosárba a tojást gyűjtötték. Ezt a kocsmába vitték, ott falatoztak mindaddig, míg a legények másik csoportja egy lopott kakassal meg nem érkezett. Délután a kocsmaudvaron rendezték a kakasütést. Egy lukas fazékba tették a kakast úgy, hogy a feje kilátsszon. Az ütésre vállalkozóknak bekötötték a szemét, csépet adtak a kezébe, s megforgatták. Az ütésért fizetni kellett. Ha a kakast eltalálták, a kocsmárosné megsütötte, s ezzel a lakomával fejeződött be  a farsang. Zicsen pl. a legények dobolva mentek végig a község utcáin, és meghívták a lakosságot a kakasverésre. Közben a lányos házakhoz bementek, tojást gyűjtöttek, amelyet eladtak, és kakast vettek az árából. A kakast a réten beásták a földbe, csak a feje látszik ki. A kakasverésre volt bizonyos nevezési díj, aki ezt kifizette, egy hosszú póznát vett a kezébe, bekötötték a szemét, megforgatták, és üthetett egyet. Aki eltalálta, megnyerte, hazavitte a kakast.

A kakasütés tulajdonképpen vidám farsangi ügyességi játék, ritkán fordul elő, hogy a kakas fejét eltalálják. Horváth Alajos írja a gerézdpusztai monográfiában: „Jómagam 30 éven keresztül láttam kakasütést, de csak egy esetet tudok, amikor a kakas az ütőé lett.” Az eredménytelen ütés után a kakast eladták, s az összejött pénzen elmentek a kocsmába mulatni. A kakasütéshez egyes helyeken versenyfutás, versenylovaglás is kapcsolódik, ezekről a húsvéthétfői szokások között lesz szó.

Csonkacsütörtök avagy torkoscsütörtök

A hamvazószerdai böjt után a farsangról maradt zsíros ételeket ezen a napon fogyasztották el, ezért ezt sokfelé (pl. Kisbárapátiban) torkoscsütörtöknek is nevezik.

Somogy északnyugati szegletében ilyenkor is szokás volt az álarcos alakoskodás. Balatonszentgyörgyön fekete ruhában, belisztezett arccal, szarvakkal jár a csonkaördög, kísérője a halál, egy fehér lepedőbe burkolódzott, nagy krumplifogú alak. Este láncot csörgetve vonulnak, bezörgetnek a kiskapukon a következőket kiabálva: „Miért etted meg a zsirosat?” Akire ezt ráfogják, el is viszik.

Marcaliban is a halál és a csonkaördög járt. „Az ördögnek ojjan szarvai vótak, mint a szilajökörnek, piros nyeve mëg lógott. Mind a tojásnak a fele, ojjanbu csinyátak szëmëket, a közepe mëg égëtt. A lánc mëg csörgött az ódalukon... Ëgyné kasza is vót, a halálná. Am mëg köszörüte a kaszát háttu... Aszt kiabáták: Ki ëtte mëg a zsirossát? Ugy szoktak gyünni, hogy észrevétlenü. Begyüttek az ajtón, mikor fogták a kilincset, akkorát ugrottak, hogy majnëm beugrottak a szoba túsó végibe.”

A farsang befejezéseként csonkacsütörtökön néhol még egy utolsó bált rendeztek (Lábod, Mesztegnyő), amelynek végső aktusaként a cigányzenészek „eltemették a nagybőgőt”. Karádon ezt így mesélték el: „Lë vót teritve fehér lepödőve, mind ëgy halott. Aztán a bőgős felesége elsiratta: - Jaj, mëghaltá të kënyérkeresőm! Ne hajj mëg, mer të vagy a mi kënyérkeresőnk! Jajj, mi lësz most velünk! - Ezután emuzsikáták a Lëhullott a rezgő nyárfát, és folyt a bál tovább.”

Néhány éve a hazai turizmus és a vendéglátás illetékesei rájöttek arra, hogy a régi népszokásaink között több olyan van, melyet fel lehetne újítani, vagy megújított formában divatba hozni. Így nagy sikerrel rendezik meg országszerte a torkos csütörtököket, amikor az akcióban részt vevő éttermek 50 százalékos kedvezménnyel várják a betérő vendégeket.

• Február 24. Mátyás napja

A néphagyományban az egyik legfontosabb időjósló nap, az erre vonatkozó regulát még a városi lakosság is tudja: „Mátyás ront, ha talál, ha nem talál, csinál.” Jégtörő Mátyásnak nevezik, mert ha Zsuzsanna még nem vitte el a fagyot, akkor ezt Mátyás teszi meg. Viszont, ha nem talál már jeget, akkor csinál, és tovább fog tartani a tél.

A régi kapolyiak szerint „Mátyás | madarász", a pacsirták védelmezője. Amikor hideg van, akkor a ködmönében melengeti, de neve napján, a szép, napos időben kiröpteti őket.

Somogy több helyén, így pl. Mesztegnyőben, Göllében is megjelölik a Mátyás-napi libatojást. A néphit szerint az nem jó, „az etünyik vagy záp lösz, vagy sëmmi së lössz abbu a tojásbu”, vagy mások szerint „husosfejü, idétlen liba ke ki belüle.” A karádiak erre így emlékeztek: „A Mátyás-napi libatojást mëg köllött gyelűni. Nëm lëhetëtt tik alá vagy liba alá tënni, mer az mindig eveszëtt. Ha mégis kiket, akkor a kis liba eveszëtt.”

Mátyás a halászok, horgászok számára is jeles nap, mert – a népi megfigyelések szerint – ekkor kezdenek ívni a csukák. Aki ezen a napon megfogja a „Mátyás csukáját”, az egész évben bőséges halfogásra számíthat. A Balaton–Nagyberek, Kis-Balaton vidéki községek népe szívesen halászott, sok orvhalász működött errefelé. Mátyás napján várták a csukák érkezését, megkezdték a horgászatot.

Király Lajos