Király Lajos: Márciusi jeles napok

Somogyi népszokások. Jeles napok márciusban.

• Március 1. Albin napja

A buzsáki hagyomány szerint ez „Bolhás Albin” napja, a tavaszi féregűző alkalmak közé tartozik. Ekkor a gazda háromszor megkerülte a házat, és azt mondta: „Harmadik szomszédba menjen minden bolha!” A gazdaasszony pedig végighúzta a kötényét a szoba földjén, és kiszólt az ablakon: „Ki bolha, ki bolha!” A férje pedig kívülről így válaszolt: „Be március, be március!”1

•  Március 4. Kázmér napja

Buzsákon ezt Pucokirtó Kázmér napjának ismerik, a következő rigmus utal erre: Máma Kázmér napja vagyon / Patkány, pucok takarodjon!”1

•  Március 9. Franciska

Somogyban is tudják azt a kalendáriumi eredetű időjóslást, hogy „amilyen a Franciska napja, olyan az egész hónapja”. Ez a nap tehát a március időjárásának az előrejelzője. Kapolyon a lányok megmosdottak a Franciska napján esett hóba, hogy ne legyenek szeplősök.1

• Március 12. Gergely napja

A Gergely-járás

A VI. században élt Nagy Szent Gergely  pápát, az ősi keresztény énekek, az ún. gregoriánok rendszerezőjét az iskolák és a tanítók pártfogójuknak tekintették. A középkor óta szokásos, hogy névünnepén az iskolás gyerekek jelmezbe öltöznek, csapatostul járják a falut, és új diákokat toboroznak az iskolába, valamint adományokat gyűjtenek a tanító számára. Régen az iskolaév más időpontban kezdődött.

 Mészáros István kutatásaiból tudjuk, hogy a téli félév november elejétől március–április elejéig, a nyári félév márciustól október végéig tartott. Március 12., Gergely napja tehát a tanévzárás és a tanévkezdés ideje is egyúttal. A jezsuiták, a piaristák, az evangélikus és református kollégiumok 1599-től fokozatosan bevezették az őszi (szeptemberi) tanévkezdetet és a két hónapos nyári szünetet. „Csak néhány református falusi iskola dacolt az újító törekvésekkel...”, közéjük tartozott a Somogy megyei Darány és  Csököly is.1 A Helytartótanács rendelkezése szerint 1861-től aztán mindegyik hazai kisiskolában szeptemberben kellett kezdeni a tanítást, és ez idő tájt már kötelező volt az iskolába járás.

A korabeli dokumentumok a Gergely-járást  „cántálásnak” nevezik, és a diáktoborzást tekintik elsődleges céljának. A darányi református eklézsia 1861-es jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a Gergely-járás több napig tartott, és a kántálás napjain iratkozott be a legtöbb gyermek az iskolába:  „Gergely nap elmúltával az oskolás gyermekek dobbal, zászlóval minden házhoz elmennek, s oskolába felinvitáló éneket, s utánna verset mondván, Oskolás ujjonczokat azonnal magokhoz vesznek a házaktól, és igy sok ujjoncz a Cántálás napján, a többi pedig azután a napokban adatik iskolába.”2 Ugyanakkor 1846-ban a presbitérium a Gergely-járást már „aggszokásnak” minősíti és tiltja is: „Ez évi tavaszi közvizsgálat után az iskolásoknak Gergely-nap után szokott cántálása, mint a N. T. Esperes Úr által is megrovott aggszokás eltöröltetett Presbyteriális határozat által.”3 Mindezek ellenére Darányban és még más somogyi református, evangélikus iskolákban az 1861-es országos rendelkezésig szokás maradt a Gergely-napi diáktoborzás, utána már csak adománygyűjtő népszokásként élt tovább, végül az 1920-as, 30-as években ebben a formájában is megszűnt.

Felmerülhet a kérdés, hogy a Gergely-járás szokását miért éppen a protestáns iskolák őrizték meg legtovább, hiszen náluk – a katolikusokkal ellentétben – a szenteknek nincs kultusza. Ennek oka a helyi eklézsiák nagyobb önállósága, de főként az, hogy a régi hagyomány szerint Gergely-nap gyűjtötték össze a tanító (mester úr) részére az adományokat, ez a koledálás hozzátartozott a javadalmazásához.

A nemespátrói adatközlőnk ezt meg is erősíti: „Még a katolikus időgbü maradt fönn a a Szen Gergel naptya... A Gergel-napot möktartották azután is (az evangélikus hitre térés után), mör akkor szötték be a mestörnek a járandóságát.”4

A szokás eredeti formáját módunk van múlt századi feljegyzésekből tanulmányozni, Bálint Sándor  az Ünnepi kalendárium című könyvében éppen a csökölyi Gergely-járást mutatja be egy helyi kézirat alapján. Ennek egyes részleteit ritkasága és szemléletes leírása miatt itt is közöljük:

 „Az iskola akkoriban Gergely napján kezdődött. Az új deákok szülei már előző nap elvitték természetbeli ajándékaikat a mesternek. A nagyobb deákok beszaladozták a falut, hogy az ünnepre minél több és szebb szalagot gyűjtsenek. Szíjjas bocskoraikat kétszer is beitatták marhafaggyúval, hogy minél tetszetősebb legyen. A nagyobb deákok ünneplőbe öltöztek. Kalapjukon hatalmas művirág bokréta, kezükben szalagokkal felékesített mogyorófa pálca. Megbeszélt helyen összegyülekezve, elindultak azokhoz a házakhoz, ahol új deáknak valók laktak.” Ezután énekelték el beköszöntőjüket, ennek szövege és dallama a középkor óta ismeretes:  

                                               

                „Szent Gergő Urunknak, híres tanítónknak neve napján
             Régi szokás szerint ma megyünk először iskolába,
             Hol íratnak szépen, olvastatnak, s így tanítanak
             Emberséget, bölcs, kegyes tudományt mindenki számára,
             Mert nem jó tudatlanul felnőni földi világba.
             Ezért készüljetek iskolatársak, mind jöjjetek már!
             Jó mesterünk vagyon, kit Isten megáldjon, ki minket vár.
             Ha nem adhattok új iskolást az idén házaitokból,
             Adjatok adományt szíves jókedvvel javaitokból!”

A szülők a bokrétás toborzókat tojással, süteménnyel, pénzzel ajándékozzák meg. Az iskolába érkezve terített asztal várta őket, a szülők előző nap összeadták az ételeket. Még citerás is akadt. Másnap reggel az iskolásokat már a két napos várta, először a templomi könyörgésre mentek el, majd megkezdődött a tanítás.5

Seemayer Vilmos népzenekutató 1934-ben Nemespátróban még élő adománygyűjtő szokásként rögzítette a Gergely-járást. Március 12-én az evangélikus iskola mestere reggel nyolc órakor két 10–12 éves fiút indított el „Szen Gergőt járni”. Az egyik kosarat, a másik két vászonzacskót vitt magával. Beköszöntöttek a házakhoz, és a következő szokásdalt énekelték:

             Szen Gergő doktornak,
             hírës tanítónknak
             az ő napján,
             régi szokás szërint,
             mënjünk Isten szërint
             oskolába!
             Lám, a madarak is

             hadd szaporodjanak,
              maj mëg,gyönnek
             a szép kikeletkor
             sok szép énëkszóval
             zengedöznek.

 

             Mert illető helben,
             mint gyümölcsös kertben
             a fiatal,
             nevelkösznek ifjak,
             gyermëkëk, jó fiak
             Isten által.
             Szerelmes öcséim,
             kik lösztök társaim,
             jertök el már!
             Jó mestörünk vagyon,
             kit Isten mëgáldott,
             ki minket vár.”

             (Dallamát lásd MNT: 143–4.)

A gyerekek köszöntőjük elmondása után a háziaktól a tanító részére adományokat kaptak: a kosárba tojást, a zacskókba borsót és lencsét. Őket pedig egy pohár borral kínálták meg, esetleg némi aprópénzre is számíthattak. Az adományokat a mester házához vitték, fáradozásukért a mesterné megvendégelte őket vacsorával. Nemespátrón még 1993-ban is emlékeztek a Gergely-járásra, sőt Seemayer hatvan évvel korábbi gyűjtését ki is lehetett egészíteni: „Gergel naptyán odamöntek a gyerökök az iskolába még, de akkor a tanittóva ëggyütt emöntek a házakhó. A nagyobb gyerökök möntek elü, az ötödikes, hatodikasok, azok mögverték a tapot, mikor odaértek a hászhol..., a tanittó az háttu vót, a kissebb gyerökök mögött, fölügyet rájik. De nëm ugy nézött ki, hogy a tanittó möty kérni, hanëm a gyerök...” A gyűjtés után a mesterné pogácsával vendégelte meg a gyerekeket.7

A Gergely-járás szokását az 1990-es években sokfelé (pl. Kaposváron, Somogyjádon) fölújították, az iskolás gyerekek átmennek az óvodába „iskolásokat toborozni.”

A Gergely-nap időjárási regulái közül ma is gyakran hallani, hogy „Gergely még megrázza a szakállát”, azaz havazás várható. A mesztegnyőiek a kalendáriumi rigmust is tudják: „Gergely napja ritka, ha jó,  Hideg, szeles, sokszor van hó.” A gyakori időromlásra utal még a következő mondás: „Mátyás, Gergely, két rossz ember.

• Március 15.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepén a somogyi falvak népe általában községi ünnepségen vett részt, ahol az iskolások adtak hazafias műsort. A fiatalok magyaros ruhába öltöztek.

Több helyen hagyomány (pl. Siómaroson, Táskán, Gyékényesen stb.) a nemzeti vacsora, vagy más néven a Kossuth vacsora közös megrendezése. Erre a  település tekintélyesebb polgárai jönnek el, a menü rendszerint valamilyen pörkölt (pl. Táska községben: marhapörkölt és túrósmácsik). Gyékényesen a 20. század első éveiben még csak szűk körű baráti társaságok jöttek össze, kezdetben nőket nem is engedtek maguk közé. Az első világháború után már a helyi gazdakör szervezte, a tehetősebb gazdák vettek részt a vacsorán. A 20. század végétől pedig a falu egyik legjelentősebb ünnepe, amelyre kulturális műsorral is készülnek. Megjegyzendő, hogy Somogyban leginkább a református községekben élt ez a hagyomány.1

• Március 18., 19., 21. Sándor, József, Benedek

A három nevezetes férfiú a néphagyomány szerint meghozza a jó időt, az igazi tavaszt: „Sándor, József, Benedek, | zsákban hozzák a meleget.” Ha még sincs jó idő ezekben a napokban, akkor azt mondják, hogy a zsák száját nem bontották ki, várni kell erre néhány napot. Amikor meleget hoznak, megdicsérik őket, ám ha nevük napján rossz az idő, akkor gúnyolódást, szidást kapnak: „Szar Sándor, Fos Józsi, Rongy Benedek; Gyuri az ember!” – abban reménykedve, hogy György napjára biztosan jó idő lesz.1 Ebben az időszakban van a csillagászati tavasz kezdete, a tavaszi napéjegyenlőség (márc. 21.) körüli napoknak fontos időjárás- és termésjósló szerepet tulajdonítottak.

A mesztegnyőiek szerint „ha József naptyán fuj a szél, akkor hetekig fuj.” A jó idő azonban bizakodásra ad okot: „Ha József naptyán derül, a bőség hozzánk beül.”   A József-napi szivárvány színéből a következőképpen jósoltak: „Amëllik szin jó látszott, abbu jó termést várhattunk. Ha bordó szinü vót az égboltozat, akkor sok bor vót, ha ződ, akkor sok gabona, ha sárga látszott vastagon, akkor mög kukorica. Mind annak jeléül az égboltozaton, hogy milyen termés lössz.”2

A népi megfigyelések szerint Szent József napjára megjönnek a fecskék és a gólyák. Róluk is van egy hiedelem: ha piszkos a tolluk, jó lesz a termés, ha szép fehér, akkor viszont szűk esztendő várható. A József-napi szokásos felmelegedésre utal a boldogasszonyfai németek mondása is: Szent József kinyitja a méhkasokat”; a méhészek rendbe teszik a kaptárokat, a méhek megkezdik a mézgyűjtést.3 Buzsákon ezekkel a szavakkal eresztik ki a méheket: „Atya, Fiú és Szentlélek Isten nevibe, induljatok, / Rakodjatok, minden mézet behordjatok!”4

Mivel a József leggyakoribb férfinevek közé tartozik, ez a nap sok helyen fél ünnepnek számít. A régi somogyszentpáliak délelőtt misét hallgattak, utána kimentek a hegyre, elvetették a hagymát és a salátát.5 Balatonszentgyörgyön a férfiak pinceszerezéssel ünnepeltek, az elöljáróság pedig végigjárta a határt, megnézték, hogyan teleltek a vetések, milyen közmunkákat kell majd elvégeztetni.6

József napján kell elvetni a paprikát, paradicsomot, akkor lesz belőle jó palánta. A Benedek napján vetett fokhagyma pedig közismerten jó gonoszűző szer. Ezt a lábodiak  szerint Benedek napján reggel 9 óra előtt kell ültetni. „Ha abból egy gerezddel keresztben meghúzza az ajtót, az ágyat, a tyúkok ajtaját, a háskót..., akkor oda nem mehet a boszorkány.”7 A cselédeknek Somogy uradalmaiban József-napkor mondták meg a reggelizés, Szent György-napkor az uzsonna idejét.

 Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

Ezt a régi katolikus ünnepet a középkori kódexekben a következő neveken említik: „Máriának hirdetete napja”, „Testfogadó Boldogasszony”, „Asszonyunk Szűz Mária  szeplétlen foganatja”, a mai megnevezése is kettős: „Urunk születésének hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe". Az egyház ezen a napon az Angyali üdvözletre emlékeztet, amikor Gábriel arkangyal hírül adta Máriának, hogy megfogan a Szentlélektől: fiat fog szülni, akit majd Jézusnak nevez el.

A laikus néphit – az analógiás mágia gondolatmenetét követve – ezt a napot rendkívül alkalmasnak tekinti a gyümölcsfák oltására és szemzésére. Somogyban is azt tartják, hogy azért kell ezen a napon oltani és szemezni a fákat, mert Szűz Mária is ekkor fogadta méhébe Jézust, a gyümölcsoltás munkája tehát áldásos lesz. Azt a fát, amelyiket ezen a napon oltottak, nem szabad letörni vagy róla ágat levágni, mert vér folyik belőle. Aki ezt a tilalmat megszegi, az vagy megvakul vagy elkárhozik.

 Bálint Sándor Ünnepi kalendárium c. művében egy érdekes, somogyi vonatkozású történetet ír le: Az egyik Inkey báró féktelen gőgjében, az ünneppel és a hagyományokkal nem törődve éppen Gyümölcsoltó Boldogasszony napján vágatta ki a legszebb gyümölcsfáit. Amikor az első fát kidöntötték, rengeteg hangya bújt elő a tövéből, és megtámadták a bárót. Az hiába menekült be előlük a szobájába, a hangyarágások végül is a halálát okozták. E szomorú eset után a család engesztelésül kápolnát emeltetett.1

Ez a nap is alkalmas az időjárás és a termés megjóslására. Kapolyon erre a következő mondások utalnak: „Ha derüs a Gyümölcsóttó, /  mëgtelnek a boroshordók.”

Ám ha esik, rossz az idő, akkor azt mondják, hogy „Boldogasszony könnye lëmossa a gyümölcstermést.”2 Somogyjádon ezen a napon vetették el a paradicsommagvakat.

Király Lajos