Király Lajos: Októberi jeles napok
Októberi jeles napok
- Október 4. Ferenc napja
Assisi Szent Ferencnek, a Somogyban is népszerű ferences rend alapítójának emléknapja, az andocsi kegytemplomot is ferences atyák gondozták. A népi kalendárium szerint Ferenc hete kiválóan alkalmas a vetésre, érdekes, hogy a kapolyiak Ferenc napjáról ellenkezőleg vélekednek: Nem jó búzavetésre, de ha valaki mindenképpen ezen a napon vet, akkor „visszájára vött gatyával vessön, mer különben üszkös lëssz”. Az egykori hegyközségekben a szüret kezdőnapjának számított, a munka megkezdése előtt a hegyben ostorral durrogtattak.
- Október 20. Vendel napja
Szent Vendel kultusza német földről került át hozzánk, először a német telepes községekben terjedt el. Tiszteletét főleg Padányi Bíró Márton veszprémi püspök szorgalmazta, ennek következtében egyházmegyéje területén, így Somogyban is igen sok 18. században épült templomunk, kápolnánk kapott Szent Vendel titulust (pl. Attala, Bize, Drávatamási, Gölle, Kaposfő, Kőkút, Nágocs, Ordacsehi, Pusztaszemes, Somogycsicsó, Szőcsénypuszta, Zselidkisfalud). A püspök szerint a királyfiból remetévé, pásztorrá lett Vendel a földművelő és pásztorkodó magyar nép egyik legfőbb patrónusa.
A jószágtartó gazdák, pásztorok, első helyen közülük is a juhászok védőszentként tisztelték, jószágvész idején hozzá fordultak segítségért, fogadalomból kápolnákat, szobrokat állítottak tiszteletére. Számos útszéli, legelő melletti Vendel-szobor áll ma is, érdekes, hogy a dunántúliak a szentet Rajna-vidéki rokokós pásztoröltözetben, az alföldiek viszont magyaros pásztorruhában (ingben, gatyában, cifra szűrben, tarisznyával, széles karimájú juhászkalappal) ábrázolják.
Buzsákon a falu központjában lévő Vendel-kútnál tüzet raktak, ennek parazsát a pap megáldotta, mindenki vitt haza belőle. Ezt a faszenet a kemencébe tették, hitük szerint így egész évben jó kenyeret tudnak sütni. Táskán az ünnep előestéjén a Vendel-szobornál imádkoznak az asszonyok.
Göllében egy múlt századi jószágvészre emlékezve ezt a napot fogadott ünnepnek tartják, nem mennek dolgozni, misén vesznek részt a Szent Vendel tiszteletére szentelt temetői kápolnánál.
Mernyén az 1770-es években a jószágok közt pestis pusztított, azóta Vendel napja itt is fogadott búcsú. Másutt is szoktak pásztormiséket tartani, régen még az állatokat is a szent szobra elé hajtották, itt a pap litániát tartott és áldást osztott. A miséről hazavitt szenteltvizet az állatok itatójába öntötték, a néphit szerint ez megvédi a jószágot a betegségtől.
Zamárdiban egy állatpestis emlékére tették meg a Vendel-napot fogadott ünnepnek. Az ünnep előtt a templomatya az állattartó gazdáktól pénzt gyűjtött szentmise szolgáltatására, általában 2–3 misére való pénz is összejött. Vendel-nap délelőttjén a község állataiért mondott szentmisén vettek részt, s utána dolgozni mentek, de az állatok nélkül. A lovakat nem fogták be, s minden jószágnak több abrakot adtak. A Vendel napján leszüretelt szőlőt csak másnap hozták haza a hegyről kocsival.
Somogyszentpálon az 1836-os állatvész emlékére lett fogadalmi nap. Ekkor még baromfit sem vágtak, s az állatokat sem fogják be. Hoss leírta, hogy még a káplánt se szállították el, a szomszéd faluból kellett érte jönni. A Vendel-nap a szuloki németek körében is fogadott ünnep.
Vendel napján a bizeiek sem dolgoznak, nem fognak be, mert megdöglenének az állatok, mosni sem szabad, „mer ahogy a ruha szárad a kötélën, ugy lóg az állatbőr is”.
Kapolyon úgy tudják, hogy Vendel a baromfiak védőszentje, ha megdöglenek, azt mondják: „Evitte üket a Szent Vendel!” Polányban már úgy fordult a néphit, hogy szerintük a szent tiszteletére baromfit kell vágni, hogy a dögvész elkerülje őket.
A Balaton-nagybereki pásztorok a jószágaikért misét mondattak: „mielőtt misére indultak volna, az Orda–Fonyódi-berki pásztorság a nyári akolnál gyülekezett. Ünneplőben voltak, bottal vagy kis fejszével. Szokás volt az is, hogy mise előtt gyóntak, áldoztak. Még aznap kiszéledtek vissza a tanyákra.” A berki pásztorok Vendel napján napkeltétől napáldozatig böjtöltek, csak kenyeret és vizet vettek magukhoz.
- Október 21. Orsolya napja
Kapolyon a szüret végnapjának tekintik, mert aki eddig nem végzi el a szüretet, annak a borába „belepisál Orsolya”, és az ilyen bor megvirágosodik. Viszont az Orsolyát megelőző napokon szüretelhető az igazi „kontyalávaló” édes bornak való szőlő. „Ha Orsolya napján szép az idő, ilyen lesz karácsonyig – mondják a buzsákiak.
- Október 26. Dömötör napja
Szent Demeter katonatisztként Tesszáliában szenvedett vértanúhalált, a keleti egyházban a legkedveltebb szentek közé tartozik. A juhászok védőszentje, az Alföldön és Kelet-Magyarországon a Dömötör-nap jeles pásztorünnep. Behajtják a nyájakat, elszámolnak a gazdákkal, majd következik a juhászvásár, a legény- és számadófogadás. A „dömötörözés” pásztoráldomással és juhászbállal zárul. A juhászszámadók birkapaprikással vendégelték meg társaikat, az asszonyok rétest sütöttek. Volt ahol három napig is eltartott a nagy eszem-iszom. Erre a pásztorünnepre utalnak a következő régi közmondások: „Dömötör juhászt táncoltat”, „Neki minden nap Dömötör napja vagyon!”
Somogyban ez a nap nem volt ennyire nevezetes pásztorünnep. Kapolyról van adatunk arról, hogy ezen a napon a kanászok összeírták a még kijáró disznókat, ugyanis a hízónak valókat már otthon fogták. Az összeíráskor a kanász a gazdát verssel köszöntötte:
„Adjon Isten minden jót, diófábul koporsót!
Bort, buzát, borockot, kondorszőrű malacot!
Csutorának feneket, abbu igyunk öleget!”
A köszöntésért minden gazdától egy-egy liter bort kaptak, s ezen a napon annyira berúgtak, hogy a nép „Dömötör disznainak” nevezte őket.
Az október végi időjárásból jósolni szoktak az előttünk álló télre. Dél-Somogyban pl. azt tartják, ha a fák levelei sokáig hullanak le, nagy tél lesz; ha korán lehullanak, hamarosan hidegre fordul, de a tél nem tart soká, és a jövő esztendő bőséget hoz. Ha sok levél marad a fákon, a következő tavaszra, nyárra „sok hernyó támad”.
- Október 28. Simon, Júdás napja
Kettős apostolünnep, legendájuk szerint közösen végezték missziós tevékenységüket, melyért együtt is szenvedtek vértanúhalált. Buzgó Simont a hagyomány a kánai menyegző vőlegényével azonosítja, az őt ábrázoló szobrokon, festményeken vértanúsága eszköze, a fűrész az ismertetőjele. A favágók védőszentje. Júdás Tádé Jézus rokona és tanítványa volt, őt vándorbottal, újabban Krisztus képmásával a kezében ábrázolják. A népi vallásosságban tanácstalanság, kétségbeesés idején kérik segítségét, a reménytelen ügyek pártfogójának számít. Bár mindig gondosan megkülönböztették az áruló iskarótiai Judástól, az ő neve is rossz hangulatú maradt, nem választották keresztnévnek.
A dél-somogyi Szulok német telepesei ezen a napon tartják a templom búcsúját, ekkor van az iskola avatásának évfordulója is. Mindig a napján tartották a búcsút, számukra ez dologtiltó nap volt. A távolról érkezett rokonok elmentek a temetőbe is, hogy az ősök sírjára virágot helyezzenek. A hagyomány szerint a templom téren a bíró kihirdette a faluban történt eseményeket, aztán két fúvószenekar muzsikájára báloztak.
Simon és Júdás napja a gazdasági év fordulója, most már tényleg hűvös idő következik:
„Midőn eljön Simon, Judás,
didereg, fázik a gatyás.”
A két apostol Tokaj és Hegyalja patrónusa, régen névnapja előtt ezen a borvidéken – a jó cukorfok és az aszúsodás elérése céljából – nem volt szabad megkezdeni a szüretet. Ahogy a helyi rigmus is mondja:
„Rég felírta Noé Tokaj hegyormára,
hegyaljai kapás, várj Simon, Júdásra!”
Az időjárás változására utaló kalendáriumi rigmusokat Somogyban is tudják, Kapolyon még két sorral ki is egészítették:
„Elérkëzett Simon-Judás naptya,
Jaj tënekëd pöregatyás gazda!
Papucsodat dobgyad be a sutba,
Vëdd elő a csizmát s nadrágodat!”
A szüreti mulatság
A mezőgazdasági társas munkavégzés szokásai közül mind ez ideig ez a legelevenebb. A kisebb szőlőkben a család ma is rokonok, ismerősök segítségével szüretel. Régen Somogyjádon és másutt is Ferenc napján (okt. 4-én) kezdték a szüretet, mostanában azonban a korábban érő fajtákat termesztik, legtöbbször már szeptemberben hozzákezdenek a szürethez. Egykor csak a hegybíró adhatott engedélyt a munka megkezdésére, Egyed-naptól (szept. 1.) pl. „abroncsos, edényes szekérrel” nem volt szabad a hegybe menni. A hegyközségek rendjét „a szőlőhegyi artikulusok” szabályozták, betartására a választott hegybírón kívül a fogadott hegycsőszök ügyeltek. A szedésben részt vevők vidáman, rendszerint dalolva végezték munkájukat, a gazda étellel-itallal vendégelte meg őket, a munka végeztével a náluk lévő edényben szőlőt is vihettek haza.
Tamás József írja 1940-ben, a somogyi női népművelés lehetőségeit bemutató, Kaposváron kiadott könyvében: „A szüret egyik legkedvesebb falusi munkaünnep. Sok vendéget hív a gazda ehhez. A gazdaasszony ilyenkor kitesz magáért, hazulról hozza a hideg kacsát vagy „tikot”, libát, az elmaradhatatlan diós kalácsot, és a pincénél bográcsban készítik a paprikást vagy birkagulyást. Nagyon jó korcsolya az a „karcoshoz”. Az ételek elfogyasztása után nótára gyújtanak, majd táncra perdülnek.”
A szüret végén a legtöbb szőlőtermő vidéken ma is megrendezik a hagyományos szüreti ünnepséget. Mivel a legtöbb somogyi községnek van szőlőhegye, környékünk egyik legszebb őszi látványossága a szüretelők jelmezes felvonulása, melyet este nagyszabású bál zár le.
Somogyjádon például régen 6–8 kocsi vonult fel, ezek a faluháznál vagy egy nagyobb gazda házánál gyülekeztek. A bíró és a bíróné kocsiját feldíszítették: vesszőt hajtottak rá, melyre szőlőfürtöket aggattak. Általában azok viselhették ezt a szerepet, akik még abban az évben meg is esküdtek.
A bíró öltözete: csizma, mellény, zakó, bő ing, kalap, melynek karimájára egy kisebb szőlőfürtöt erősítettek. A bírónét alakító leány magyaros ruhában volt: párta, bő, fehér szoknya, fehér blúz, piros vagy zöld mellény, fehér kötény. Lábán cipő volt. Fényes anyagból varrt díszekkel ékeskedett a pártája is. Ha ez piros volt, akkor zöld díszekkel cifrázták. A párta hátulján fenékig érő hosszú szalag lógott. A többi kocsiban utazó lányok, legények is ünnepi (régen paraszti népies) öltözetben voltak.
Egy kocsiban cigánygyerekek utaztak, korommal színezték be bőrüket, egy zacskóban vittek is magukkal, hogy a nézelődő embereket megtréfálják.
A legfontosabb szerep a kisbíróé. Somogyjádon gyalogosan haladt, minden utcasarkon megállt és dobolt. Beszámolt – tréfás rigmusokkal – az év során a faluban történt dolgokról, és meghívta a falu népét a szüreti bálba. Az egész falut megkerülték, a végén a szőlőfürtökkel feldíszített faluházhoz tértek vissza.
A csőszlegények és a csőszlányok őrizték a szőlőt, akit szőlőlopáson kaptak, azt a bíróhoz vitték, aki a vétkest pénzbüntetésre ítélte. Az így beszedett bírságokat a bálrendezés kiadásaira fordították.
Szőlősgyörökön régen a felvonuláshoz szükséges hintókat, kocsikat, az ökrös fogatot a gróftól kapták, az ötvenes évektől a téesztől. Mostanában már nehezebb a régi paraszti öltözetet összeszedni, egykor a legények bő gatyába, csizmába, bő ujjú fehér ingbe, fekete mellénybe és árvalányhajas fekete kalapba öltöztek. A lányok magyar ruhában voltak. A menetet a lovas legények nyitották meg. A kisbíró is lóháton haladt, oldalán kisdobbal, fekete csákóval. Amíg dobolt és hirdetett a lova kantárját két magyar ruhás lány fogta. Az első hintón méltóságteljesen ült a bíró és a bíróné. Sötét színű ruhában voltak, a bíróné fején párta, vállán vállkendő. A bíró hosszúszárú pipával dőzsölt a bakon. A következő hintó a vajdát és a nagyon kicicomázott vajdánét vitte. Utánuk haladt a négyökrös szekér boroshordókkal, a szekéren bő gatyás legények és magyar ruhás lányok ültek. Őket parasztkocsikon követte a nép, cigányok, jós- és teknőáruló cigányasszonyok, bohócok, ördögök, kik rögtönzött jelenetekkel, tréfákkal szórakoztatták a nézelődőket.
A menet végén két henteslegény vezetett egy szilaj ökröt, fehér kötény, fehér sapka volt rajtuk. Vállukon bárd, nagy tagló, kezükben fenőacél volt. A menet a szüreti bál helyszínéhez vonult, ott kifeszített drótokon szőlőfürtök lógtak, melyeket egy csősz (bő gatyás, vállán puska, oldalán tarisznya) őrzött. Aki lopott belőle. azt elfogta, a bíró elé vitte, többnyire pénzbüntetést szabtak ki rá.
A felvonulók éjfélig népviseletben táncoltak, majd utána átöltöztek. A táncmulatság hajnalig tartott.
Karádon a következő szereplők vesznek részt a hagyományos szüreti felvonulásban: a bíró és a bíróné, őket egy házasság előtt álló jegyespár alakítja, hintón ülnek, a csőszlányok, ők még a hajadonok soraiból kerülnek ki, szekereken ülnek. A csőszlegények egy része hátaslovakon, népi, paraszti viseletben vonul föl. A kisbíró itt is egy alkalmas, jó hangú, jó beszédű férfi.
A szüreti menet a falu azon utcáin megy végig, ahonnan a fogatok, és a résztvevők jöttek. A földíszített fogatokkal ebéd után elmennek a lányokért, a bíróért és a bírónéért. Ezután a menet a szüreti bálnak helyet adó kocsmánál gyülekezik, innen indulva körbejárják a falut. A bálban a csőszlegények és a csőszlányok vigyáztak a felkötözött szőlőre. Ha valaki lopott belőle, azt elfogták, a bíróhoz vitték, aki büntetést szabott ki, a bűnösnek fizetnie kellett.5
Bodvicán a bírót, vajdát és a kisbírót a fiatalok maguk közül választották. A vajda szerepét módosabb fiatalra bízták, mert neki kellett állni a cigányzenekar költségeit. a bál díszítéséhez szükséges szőlőt úgy vásárolták meg, a szőlőlopás miatt kiszabott büntetéspénzből fizették ki az árát.
A szüreti felvonulás egyik legfontosabb eseménye a kisbíró dobolása, azaz tréfás rigmusokban megfogalmazva „közhírré teszi” a faluban történt legfontosabb eseményeket, s egyúttal meghívja a falvak közönségét a szüreti bálba. Részletek a karádi kisbíró verséből:
Hosszú a mondókám, kiszáradt a torkom,
ezért most egyet a jó borból iszom.
A bíró is inna, a szegény pára,
de nem mer, mert a bíróné megdorgálja.
Vigadni vágyó derék karádiak,
titeket az esti bálra ezennel meghívlak!
Bálnak helye a kultúrotthon,
kérlek benneteket, ne maradjatok otthon!
Falunkban él egy jeles pék,
kinek a motorján nem mindig fog a fék.
És ha kedden nem fogott a pék,
szerdán nem ehetjük megszokott jó kenyerét.
Esküszök a kenyerére,
iszom az egészségére!
A Muskátli étterem előtt:
Ide jár téesz, áfész, tanács,
itt ebédel főnök, beosztott, munkás.
De ételmérgezés még sose volt.
Bár azt mondják, nem is lehetne,
mert ily kevés méregtől meghalni lehetetlen lenne.
Töltsünk egy kis gyógyszert magunkba,
mit ki, ha méregnek mond, ki van rúgva! stb.
Néhány részlet a somogyjádi kisbíró rigmusából, melyet az 1997. évi szüreti felvonuláson mondott:
Hirdetmény közzététele következik:
Csendességben legyünk, hogy beszédem halljék!
Keserűség, bánat mitőlünk távozzék,
Aki nem tud semmit, tőlem most tanuljék!
Tudtára adatik fiatalnak, vénnek,
Csecsszopó gyereknek, öreg menyecskének,
hogy a szőlőhegyen kezdődik a szüret,
Akinek kedve van, velünk el is jöhet!
Alsó- és Felső-hegyen vesszejét mindenki vizsgálja,
Ne legyen hosszú télben borból hiánya!
A gazdának nemcsak a szőlő a sajátja,
Dűlőnkön a kátyú lelkünket kirázza,
Gondos gazda ezért a lyukat becsinálja,
Gödröket, döccenőt ne a kutya kaparássza!
Falunk asszonyai, most hozzátok szólok:
Megadatott, hogy a nagykocsma bezáratott.
Megnyílt helyette sok új kicsi,
mely uraitok szomját enyhíti.
Örvendjetek, nem kell messzire járni,
Férjetek után órákat csámpázni.
Taliga kerekét minden fehérnép jól megolajozza,
A szomszéd ne hallja, mikor édes párját az ivóból hazatolja!
A kábeltévé hírét viszi minden eseménynek,
Köszönhető mindez a szerkesztőségnek.
A falu programjain részt vegyetek,
hogy a tévében szerepelhessetek!
Bár a kapcsoló gombjait nyomogatni könnyebb,
Minthogy a faluban ide-oda menjek,
Felszólítok ezért minden polgárt:
nyomogassa inkább az élete párját!
Községünk fejlődik, metróvonal épül,
Melynek úti célja Parajd lesz végül...
Nyelvem most már megjárta magát,
Öregasszony se hányja a fogát!
Szóljon a zene, lássuk a táncot,
a nótát is már nagyon várjuk.
Este felé, öt órakor, műsort adnak családostul.
Nagy műsor lesz, látványosság, ilyet még nem látott a világ!
Az esti bálba mindenkit szeretettel várunk,
aki el nem jön, nem barátunk.
A belépő árát most tudtukra hozom,
Nehogy a pénztárnál mind alkudozzon,
mert a polgártársnak ez rendes szokása:
ingyenes lesz a belépője ára!
Panaszával fordulhat a Polgármesteri Hivatalhoz, Kossuth utca 45., a hivatalos órákban.
Kezdődjön most a vígság, induljon a mulatság!”
A káposztaszelés
A káposzta a népi táplálkozás egyik legfontosabb eledele, a belőle készített ételek a nagy ünnepeken, a régi lakodalmakban elmaradhatatlanok voltak. Egyes vidékeken a savanyított káposzta készítése társas női munka volt, melyben 8–10 asszony dolgozott. Október vége felé a káposztafejeket behozták a kertből, egy részüket egészében tették félre későbbi fogyasztásra, legnagyobb részüket azonban felszelték, és hordókba rakták el savanyítani.
„Mindenszentekre el kell tenni” – mondták a régi öregek, mert akkorra puhul meg jól a fejes káposzta. Somogyjádon kb. tíz asszony dolgozott együtt, egy gazdánál általában egy este végeztek. Fehér kötényt, nagy fehér szakasztóruhát vettek a nyakukba, ehhez fogták a félbevágott káposztafejeket. A kaszahegye nevű szerszámmal szeletelték a káposztát, körülálltak egy káposztáshordót vagy nagyteknőt, abba szelték bele. Az eltevés előtt a hordót hagymával bedörzsölték, az aljára pedig baszirkát (majorannához hasonló fűszernövény) szórtak, mely különleges ízt adott neki. Egy sor káposzta, majd soronként megsózták, csöves paprikát, magyarborsot, babérlevelet, birsalmát, karikára szelt vöröshagymát tettek rá. Ahogy rakták sorba egymás után, fasulyokkal sulykolták, vagy mezítláb beleállva tiporták. A tetejére már semmit sem tettek, hanem nyomódeszkával és káposztáskővel lenyomatták. A végén fehér abrosszal terítették le. Két-három napig a szobában tartották, hogy a só beleolvadjon, aztán vitték hidegebb helyre. Munka közben meséltek, vicceltek, nótáztak (Káposzta, káposzta...). A munka végén pogácsát, rétest, süteményt és vörösbort kaptak.
Boldogasszonyfán a szelés női munka volt, a hordóba készítés azonban a férfiak dolga. A tiprást itt legtöbbször a gyerekek végezték. A letaposott káposztát deszkára helyezett „káposztáskővel” nyomatták le, és ruhával letakarták.
Király Lajos