Éghajlat
Szerző: dr. Hajdú Zoltán
Somogy az ország egyik legdélibb fekvésű megyéje. Az ötven- és százéves átlagokat tekintve a napsütéses órák száma a megye délnyugati sarkában 1800–1900, a megye területének nagy részén 1900–2000, Siófokon és a Sió völgyében 2000–2100 óra körül alakul évente. A téli hónapokban 260–280, a nyáriakban 440–480 a havi napsütéses órák átlaga. A Balaton térségében a főnszél hatása a nyári időszakban megnöveli a napsütötte órák számát. A téli napok száma 25–35 között, a fagyos napoké pedig 80–100 között alakul a megye nagy részén. A első fagyos napra X. 20–X. 31 között lehet számítani. Az utolsó fagyos nap IV. 5–IV. 20 között fordul elő a leggyakrabban. A hótakarós napok száma 35–50 között változik. A fagymentes napok száma a megye területének nagy részén legalább 200 körül van évente, s ez a mezőgazdasági termelés szempontjából rendkívül fontos. A megye területének döntő részén a nyári napok száma 65–80, a hőségnapoké 10–20 között mozog. A balatoni idegenforgalom szempontjából meghatározó három nyári hónap időjárása és éghajlata kedvező. A januári középhőmérséklet a megye nagy területén -2 és -1 Celsius körül változik, a júliusi középhőmérséklet jellegzetes átlagos értéke +20 és +21 oC körül ingadozik, a Balaton szűk térségében gyakran eléri a +22 oC-ot is. Az évi középhőmérséklet a megye területének döntő részén +10 és +11 oC között változik, főként a Zselicben azonban csak +9 és +10 oC körül ingadozik. A csapadék évi átlagos mennyisége a megye egészének átlagában mintegy 700 mm-ben határozható meg. A csapadék nagysága délnyugat – északkelet irányban fokozatosan csökken (délnyugaton eléri a 800 mm-t, Siófok térségében pedig átlagosan csak 600 mm-re lehet számítani). A csapadék éves eloszlásában a megye déli részein megfigyelhető egy őszi másodlagos csapadékmaximum, amely mediterrán hatásként fogalmazható meg. A tenyészidőszak (IV. 1.–IX. 30.) csapadékmennyisége és időbeni eloszlása a mezőgazdasági termelés szempontjából kedvező. A szélirányok évi gyakorisága a megye területein eltérő módon alakul. A megye délnyugati részén a leggyakoribb szélirány a délnyugat–északkeleti, Siófokon az északnyugat–délkeleti irányú.
A megye éghajlata átmeneti jellegű. A délnyugati szegletében erőteljesebben érvényesül az óceáni jellegű hatás, a megye észak-keleti és keleti részein a kontinentális jegyek erősödnek meg, délen a mediterrán hatások – különösen egyes években – kerülnek előtérbe. A megye éghajlati adottságai az ország egészéhez viszonyítva kedvezőek, mezo- és mikroklímájában sokszínű, az aszály valószínűsége az ország középső területeinél kisebb, a mezőgazdasági termelés kockázata az éghajlat oldaláról az országos átlagnál kisebb.
A Balaton térségének mezoklímája a nyári idegenforgalmi szezon szempontjából kedvező, különösen a tó keleti medencéjében. A tó víztömege miatt a relatív páratartalom a megye egészét tekintve itt a legmagasabb, általában 70–75 százalék körül ingadozik.
Domborzat
A megye mélyszerkezeti alapjai és domborzati jellege szervesen összefügg. A terület legnagyobb részének aljzatát alsó és felső proterozói kristályos kőzetek építik fel. Területének mélyszerkezeti alapstruktúráját a tokaj–zágrábi mélytöréses szerkezet határozza meg, melyhez másod- és harmadrendű törésvonalak kapcsolódnak. Földtani alapstruktúráját az határozza meg, hogy a prekambriumi metamorf mélyszerkezeti aljzat rendkívüli vastagságban harmad- és negyedidőszaki medenceüledékekkel fedett. A medenceüledékek vastagsága a megye délnyugati részén elérik a 2500, egyes pontokon az 5000 métert, de másutt is általánosnak tekinthető az 500 – 2000 m körüli vastagságú fedettség.
A felszíni és felszínközeli képződményeket tekintve a megye területének döntő része így medenceüledékkel fedett. A harmadkori (miocén, pliocén) korú üledékek és rétegsorok (kavics, kavicsos homok) a megye felszín alatti területeinek csak kis részén fordulnak elő. A medenceüledékek közül a változatos rétegsorú pliocén (felső–pannóniai) üledékek a meghatározóak. 200–2000 méter vas-tagságban a felső-pannóniai rétegek képezik a megye dombsági és síksági területeinek közvetlen alkotóelemeit és alapjait. A pannóniai üledékek leginkább homok, homokkő, agyag, agyagos homok, homokos agyag és agyagmárga formájában fordulnak elő a megye területén. A harmad-időszaki geológiai struktúrák tartalmazzák a megye legértékesebb energiahordozóit, a kis mennyiségű kőolajat és a nagyobb jelentőségű földgázt. A negyed-időszak pleisztocén korszakát egyrészt a fosszilis vörösagyag képviseli a megye területén (a Zselicben erősebben, kis kiterjedésben a Külső-Somogyban), másrészt pedig a különböző folyóvízi üledékek (homok, iszap, murva, kavics). A folyóvízi üledékek egy hordalékkúprendszer részeként települtek Belső- és Külső-Somogy területén. A folyóvízi homok északi eredetű, s dél felé haladva finomodik.
A megye területén a belső-somogyi futóhomok és a Dél-Balaton kivételével a felszín meghatározó képződményét a löszök és a löszös üledékek képezik. A külső-somogyi, száraztérszíni típusos löszök elsősorban folyóvízi üledékekből épültek fel a közép-pleisztocénben keletkezett hordalékkúpra. Az áttelepített deráziós löszök elsősorban lejtőleöblítéssel áttelepített jellegűek, kiterjedt megjelenési területük a folyóvölgyek, Külső-Somogy és a Zselic északi területei. A negyedidőszak holocén korszakát az alluviális síksági ártéri képződmények (iszap, homok, agyag, tőzeg, lápföld), a tavi üledékek (iszapos, homokos, kavicsos összletek) valamint a futóhomok képviseli. Az ártéri üledékek a folyóvölgyeket (Kapos, Koppány, Kis-Koppány) 2–5, néhol pedig 20 méter vastagságban töltik ki. A megye területén a tavi üledékek elsősorban a Balaton déli partvidéke mentén vannak jelen. A holocén futóhomok – Belső-Somogy egyes részein, a balatoni turzásokon, Látrány és Somogytúr térségében – kis területen meghatározó.
A Somogy domborzati viszonyaiban a kevéssé tagolt magyar-országi tájak közé sorolható. A megye legmagasabb pontja Külső-Somogyban található, a Gyugy-hát 312 m. Belső-Somogy átlagos tengerszint feletti magassága 173 m, Külső-Somogyé 186 m, a Zselicé pedig 211 m. Mindhárom terület völgyekkel rendkívül sűrűn tagolt. Belső- és Külső-Somogy teljes völgyhálózatának hossza meghaladja a 9800 kilométert. A megye legalacsonyabb, síksági területeinek tengerszint feletti magassága 102–130 méter körül alakul. Az domborzati viszonyok tehát sem a közlekedés, sem pedig a betelepedés számára nem jelentettek és jelentenek átjárhatatlan akadályokat.
Vízrajz
Somogy megye területén az I. rendű vízfolyások hossza 171, a II. rendűeké pedig 849 km. A megye területének vízhálózat-sűrűsége 0,17 kilométer/négyzetkilométer, magasabb az országos átlagnál. A megye végső soron a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik: a megye északi és középső része a Zala–Balaton–Sió, déli része pedig a Dráva vízgyűjtőterületén keresztül. A Duna (75 km3) és a Dráva (18–20 km3) évi átlagos víztömegéhez képest a megye területéről lefolyó csapadékvíz évi mennyisége (1–1,3 km3) elenyésző jelentőségű.
A közvetlen vízgyűjtő területeket tekintve a megye öt (Balaton, Sió, Koppány, Kapos, Dráva) jelentősebb egységre tagolható. A Balaton vízgyűjtő területe a somogyi részeken délről észak felé lejt. A Zala folyó egy rövid szakaszon határfolyó Somogy és Zala megyék között. Legjelentősebb somogyi mellékfolyója a Zala–Somogyi-határárok mely a megye északnyugati vizeit (legjelentősebb köztük a Marót-völgyi-csatorna) gyűjti össze, s vezeti a Balatonba. A Zala és a Sió közötti területen a dél–északi futású folyók és patakok rövidek, többségükben kis vízhozamúak, jelentős részük magán viseli az emberi beavatkozások következményeit. A Sió vízgyűjtő területének Somogy megyei része kis kiterjedésű. A legjelentősebb Somogy megyei mellékfolyója a Kis-Koppány, mely kelet–nyugati törésvonalban folyik.
A Koppány kelet–nyugati folyásiránya mellett északról és délről is mellékpatakok sorát veszi fel, s szállítja vizüket a Sióba. A megye középső részének vizeit a nyugat–keleti folyásirányú Kapos gyűjti össze, s szállítja a Sióba. A Kapos hasznosítása többirányú, a városok, mindenekelőtt Kaposvár számára nő a jelentősége. A Dráva megye- és országhatár Magyarország és Horvátország között. Vízgyűjtő területe a megye déli területeire terjed ki.
Somogy megye, az ország és Közép-Európa legnagyobb tava a Balaton. A tó a kelet–nyugati árkos süllyedésben keletkezett, föld-történeti szempontból fiatal képződmény. A tó területe 598 négyzetkilométer. Hossza 70 km, szélessége rendkívül változó. Szántód és Tihany között 1,5 km, Siófok és Alsóörs között pedig 12 km. A tó átlagos mélysége 3–4 m között alakul, legmélyebb pontja az úgynevezett Tihanyi-kút, 11,5 m. A tó vízszintje és így vízkészlete szabályozható és változtatható, átlagos vízmennyisége 1800 millió m3-re tehető.
Somogy megye kevésbé ismert, bár közismertségre méltó kis területű állóvize a Baláta-tó. A nyílt víztükör erőteljesen lecsökkent, gyakorlatilag természetes láppá alakult át. Kaposvár számára nagy jelentőséggel bír a Deseda-tó, mely mesterséges beavatkozással jött létre. Elsődleges funkciója üdülési, rekreációs jellegű. A megye területén a talajvíztükör változatosan alakul. A legalacsonyabb a Balaton, a Dráva és a kisebb folyók, patakok mentén, itt általában 1 méter alatt van, a dombvidéki területek jelentős részén 6 m körül változik. A talajvízszint ingadozása erőteljes és regionálisan meghatározott a megyében. Rétegvizekben a megye, különösen annak déli része rendkívül gazdag.
A vízadó rétegek vastagsága Barcs térségében eléri az 1000 métert. A rétegvizek minőségének megőrzése a megye hosszútávú gazdasági érdeke. Somogy megye a szénhidrogénkutatások következtében ki-emelkedően gazdag hasznosítható termálvízkészlettel rendelkezik. A somogyi hévizek (Babócsa, Barcs, Csokonyavisonta, Igal, Kaposvár, Marcali, Nagybajom, Nagyatád, Szulok stb.) elsősorban mozgásszervi megbetegedések gyógyítására alkalmasak.
Természetes növény- és állatvilág
Magyarország területén a természetes növény- és állatvilágról ma már csak korlátozott értelemben beszélhetünk, hiszen az eredeti növénytakaró csak foltokban, az eredeti állatvilág pedig csak részben maradhatott meg. Magyarországon a védett növényfajok száma 500, ebből 439 zárvatermő, 2 nyitvatermő, haraszt 39, moha 20. A védett állatfajok száma 857 (ebből gerinces 459 – ezen belül emlős 58, madár 340, hüllő 17, kétéltű 16, hal 26, ízeltlábú 375, puhatestű 23). A természetes növény- és állatvilág részbeni eltűnése vonatkozik Somogy megyére is, azzal a különbséggel, hogy a legritkábban lakott megyeként egyes részein megmaradhatott az eredeti növénytakaró.
A megye területe növényföldrajzi tekintetben a Dél-Dunántúl (Praeillyricum) flóravidékhez tartozik. E flóravidék legjellemzőbb sajátossága, hogy átmeneti jellegű a magyar (pannon) és a nyugat-balkáni (illir) flórák között. A megye déli területein a mediterrán flóraelemek erőteljesebben jelen vannak, Észak felé haladva fokozatosan csökken és szűkül jelenlétük. A megye flóráján belül meg-határozó az európai elemek súlya (70%), a mediterrán és a kontinentális elemek 10–20% közötti értékben vannak jelen, területileg eltérő kombinációban. Somogy megye területe a flóravidéken belül két flórajáráshoz /belső-somogyi (Somogyicum), külső-somogyi (Kaposense)/ tartozik. A megye növényföldrajzi jellegét inkább a belső-somogyi flórajárás adja meg, hiszen ide tartozik a megye területének mintegy 2/3-ad része.
A Somogyicum flórajárás területén (a megye nagyobb nyugati és déli részén) a domborzati formáknak (löszhátak, homokhátak és mocsaras-lápos medencék) megfelelően alakult az eredeti növény-takaró. A belső-somogyi flórajárás meghatározó természetes erdőtípusát a zonális jelleggel kialakult tölgyelegyes bükkösök, gyertyános- és cseres-tölgyesek alkották. A felszín jellegének megfelelően szubmediterrán aljnövényzeti elemek jelennek meg. A Zselic magasabb részein balkáni jellegű aljnövényzettel illir jellegű társulások jelenléte volt a meghatározó. A völgytalpak, nedves árterek eredeti erdőtakaróját a kőris-tölgy-szil, egyes helyeken pedig az égererdők és ligetek jelentették. A flórajárás növényzetének jellegzetes és értékes elemét képezték a mocsári-lápi elemek.
A Kaposense flórajárás a megye keleti területeit, különösen a külső-somogyi dombságot foglalja magába. Meghatározó erdőtípusát az ezüsthársas-gyertyános-tölgyesek képezték. A térség észak-keleti szögletében már erőteljesebben jelentek meg az alföldi jellegű lösztölgyesek.
Magyarország jelenlegi területén mintegy 32 ezer állatfaj él, s ennek körülbelül 80 százaléka rovar. Az ország viszonylag kis területe, s az állatvilág nagyobb részének mozgékonysága miatt az ál-latföldrajzi egységek csak viszonylagos stabilitással rendelkeznek, s teljesen egyedi jellegű élőhelyek csak kis területen és esetlegesen jöttek létre. Az állatvilág elterjedési területe inkább környezet-, de semmiképpen sem közigazgatási területspecifikus.
Somogy nagyobb része állatföldrajzi szempontból az Illiricum faunakörzethez tartozik, s e mellett csak kis területek tartoznak a Mecsek-Sopianicum és a Praeilliricum faunakörzethez. A természetes állatvilág összetételét tekintve közép-európai jellegű, de találunk benne észak-, kelet- és dél-európai elemeket is. A megye faunájának nagyobb része az alapfaunához tartozik, az ún. színezőfauna-elemek arányát 20-40 %-ra teszik. A megye ragadozó faunája lecsökkent, ma leginkább a szórványosan előforduló vad-macska, a nyest és a nyuszt jelenti. A menyét és a görény ritka, ki-szorított ragadozókká váltak. A róka a megye legnagyobb testű, a vidra a csendes vizek ragadozója.
A megye vízi állatvilága magyarországi összehasonlításban kiemelkedően sokszínű. A Balatoné különösen gazdag. A tóban több mint 50 halfaj él. A tó csiga- és kagylófaunája sok egyedi vonást hordoz. A rákok között jellegzetes az evezőlábú rák. A tó és kör-nyéke madárvilága európai mércével mérve is gazdag. A mintegy 300 faj – évszakosan is változva – színesíti a tó környékét. A legértékesebb madara talán a nemes kócsag. A gém, a vöcsök a nádasok leggyakoribb madara. A megye erdei faunája sokszínű. Az őz, a gímszarvas, a borz és a vaddisznó az eredeti fauna részét képezte, a dámszarvas és a muflon betelepített vadunk.
Forrás: Somogy Megye Kézikönyve, 1998 SZÜV-CEBA Kiadó