Király Lajos: Farsangi népszokások Somogyban

Farsangi népszokások Somogyban

A farsang (nagyfarsang) ideje a keresztény kalendáriumok szerint vízkereszttől hamvazószerdáig terjed. Mivel a húsvét időpontja változó, ezért a farsang az egyik évben rövidebb, a másikban hosszabb. A húsvétot negyvennapos böjt előzi meg, tehát húsvéttól visszafele számítva a hetedik vasárnapot tekinthetjük a farsang végének: tulajdonképpen ekkor, a húshagyókeddel záródó három napban, az úgynevezett „farsang farkában” szoktak lenni a legnagyobb mulatozások. Ilyenkor a hosszú böjt előtt a farsangolók még egyszer, utoljára kitombolták magukat. Ehhez a három naphoz kapcsolódnak Somogyban is a farsangi bálok, pinceszerezések; az utolsó naphoz pedig a zajos, maszkás felvonulások és a vénlányokat kicsúfoló „tuskóhúzások”.

A farsang volt a lakodalmak ideje is, az év más részében erre már kevés lehetőség volt, legfeljebb a húsvéttól pünkösdig tartó zöldfarsang, és a szüret végétől adventig terjedő kisfarsang jöhetett még számításba. De ezeket az időszakokat csak a házasodás szempontjából nevezték farsangnak, a nagyfarsangot jellemző népszokások ide nem kapcsolhatók.

Somogyban is van szórványos emléke a farsangvasárnapot megelőző kövér csütörtök megünneplésének. Ezt a napot Somogyszentpálon torkos csütörtöknek nevezték. Ilyenkor a szőlősgazdák kimentek a hegyre, néhány tőkét megmetszettek, utána vidám pinceszerezés következett. Ebben a balatoni Nagyberek melletti községben a halászás, horgászás mindig nagyon jelentős volt. Ezen a napon előkészítették, kijavították eszközeiket, hitük szerint ha ezt torkos csütörtökön teszik, a halak is torkosok lesznek, jobban kapnak a csalira.

A farsangi bálok, pinceszerek

A legtöbb somogyi faluban, különösen pedig a német telepesek körében meghatározták a farsang végi bálok rendjét. Nágocson pl. négynapos mulatság volt, szombaton a nős embereké, vasárnap a fiatalság batyus bálja volt, hétfőn tűzoltó- és iparosbál szokott lenni, a keddi nap mindenkié. A pusztaszemesi németeknél farsangvasárnapon az ifjúság egy betanult színdarabot mutatott be, ezt bál követte. Hétfőn volt a „páros bál”: a fiatal házaspárok batyus bálja, kedden pedig éjfélig mindenki bálozhatott. Boldogasszonyfán a farsangvasárnapi maszkás felvonulás után a fiatalság bálozott, hétfőn az ifjú házasok, a húshagyókedd itt is korlátozás nélküli mulatság volt.

Csökölyben a húshagyókeddi batyus bált egyik évben a még nőtlen legények, a másik évben a nős férfiak rendezték. „A batyut a hátukra kötötték, és ezzel kezdődött el a tánc is. Aki kezdte a táncot, továbbra is a hátán tartotta a batyut, a többiek pedig az asztalra rakták az ennivalót.” A batyuban általában sült húsokat és sült tésztákat szoktak vinni, és azt egymást kínálgatva fogyasztották el.

Mesztegnyőn húshagyóvasárnap estéjén rendezték a farsangi bálokat. A cselédség és a szegények a Poletárban lévő kocsmában, az iparosok, erdészek, halászok a Varga-kocsmánál, a pógárok a Horváth-kocsmánál báloztak. Az első legény parancsolt, a fiatalok nem keveredtek, mindenki a maga társadalmi csoportjában bálozott. A farsangi bálokban gyakoriak voltak a tréfás játékok, pl. a bolondtemetés. Karádon is volt külön iparosbál és pógárbál, sőt itt a 12–13 éves gyerekek is tartottak ún. korpás bált. „Ëgy házná összegyüttek a gyerëkëk, kipakúták a szobát. Hoztak sütemént, italt. És ëgy szál zenész, ëgy hegedüs vagy ëgy harmónikás zenét, ara táncútak.”

Buzsákon farsangvasárnap szokták felidézni a kánai menyegző emlékét: a rózsafüzér-társulat tagjai vezetőjük házánál jönnek össze, kocsonyát, bort, süteményeket hoznak magukkal. Az asztalt fehér abrosszal terítik le, ráteszik a Szent Család képét, egy Mária- szobrot és két gyertyát. Először Mária-énekeket énekelnek, majd a lorettói litániát és a különböző rózsafüzéreket mondják el. Ezután kirakják az ennivalót és eléneklik a kánai menyegzőről szóló éneket, és elfogyasztják az ennivalókat. Ezen a napon kezdődik a Szűzanya 18 megjelenését fölidéző Lurdes-járás vallásos szokása is.

A farsang farkában a szőlősgazdák körében elmaradhatatlan a pinceszerezés, ebben is egyfajta szokásrend érvényesült. Hajmáson vasárnap a fiatalemberek, hétfőn a menyecskék, kedden az idősebb férfiak mulattak a pincéknél. Szokás volt Somogyban is asszonyfarsangot tartani. Osztopánban például húshagyóhétfőn csak az asszonyok mehettek a szőlőhegyre, onnan énekszóval, táncolva jöttek vissza a faluba. Buzsákon, Kaposfüreden hétfőn az asszonyok, kedden a férfiak mulattak a szőlőhegyen. Somogyjádon is régi hagyomány az asszonyok farsangi piceszerezése.

Mernyén vasárnap délután a férjes asszonyok barátnőikkel, komaasszonyaikkal, sógornőikkel, és azokkal az asszonyokkal, akik a mezei munkában rendszeresen velük dolgoztak, a szőlőhegyi pincéknél mulattak. Cukrot is vittek magukkal borforraláshoz. Általában egy pincénél 6–8–10 személy farsangozott. A lányok itt húshagyókedd reggel 8–9 óra tájban indultak pinceszerezni, őket később a legények is meglátogatták. Mindegyik évben más-más pince került sorra.

A lakócsai horvátoknál az asszonyfarsangban a hagyomány szerint rétest sütöttek, késő este ők is a kocsmába mentek, ott a férfiakkal közösen mulatva eltemették a nagybőgőt. Itt az 1930-as, 40-es években még előfordult a farsangi lányszöktetés: a farsangi bál végén a legény megszöktette szerelmesét, mivel a lány szülei nem adták beleegyezésüket házasságukhoz. Az ilyen házaspárok nem tartottak lakodalmat. Göllében, Karádon még a közelmúltban is tartottak asszonyfarsangot.

A húshagyókeddi bálok, pinceszerek csak éjfélig tartottak, mert katolikus vidékeken (Zamárdi, Törökkoppány, Mesztegnyő, Somogyszentpál stb.) éjfélkor megszólalt a harangszó, mindenkinek haza kellett menni, megkezdődött a böjt időszaka. Látrányban és másutt éjjel 11 órakor harangoztak, jelezve, hogy egy óra múlva vége lesz a farsangnak.

A somogyszentpáli elmagyarosodott horvátok sajátos szokása szerint itt a húshagyóvasárnapot vők napjának is nevezik, mert ekkor a fiatal házaspárok egész nap a menyecske szüleinél vendégeskednek.

Farsangi ételek

A farsangvégi három napnak megvolt a maga hagyományos étrendje. Büssüben például vasárnap mákos és diós kalácsot sütöttek, hétfőn rétest, kedden pedig fánkot. A boldogasszonyfai németek a farsang három napjában háromféle fánkot sütöttek: az első nap kelesztett fánkot, a második nap forgácsfánkot, a harmadikon rózsafánkot. A berzenceiek kedden tyúkhúslevest főztek és természetesen fánkot sütöttek. Mindenfelé arra törekedtek, hogy szép „pántlikás” fánkjuk legyen.

A fánkhoz számos hiedelem kapcsolódik. Amikor a büssüi háziasszony dagasztotta a fánkot, a kovászos kezével kiment a kertbe, megfogta vele a gyümölcsfákat, hogy sok termést hozzanak. A kapolyiak, mesztegnyőiek az elsőnek kisütött fánkokat a tyúkoknak adták, hogy jó tojók legyenek. Mesztegnyőn a fánkon kívül perecet is sütöttek, ezt adták a maszkásoknak. Természetesen bőven fogyasztottak húsételeket, hiszen a farsangban uralkodó Konc királyt hamvazószerdán legyőzi majd Cibere vajda, tehát a zsír- és húsnélküli böjti ételek, a cibereleves ideje következik el.

A farsangi maszkázás

Egy 15. században élő bővérű somogyi menyecskével történt meg az a baleset, hogy farsang idején részegen a Kapos mocsaraiba tévedt, és ott lelte halálát. (A Kapos folyó még a múlt század eleji szabályozásig, a Kanális megásásáig 1–2 km széles pangó vizet, nádast és mocsarakat jelentett!) Ezt az esetet TEMESVÁRI PELBÁRT írja le prédikációjában: „Az Úr 1480-ik évében ... a Kapos mellett egy asszony több fiatalasszonnyal együtt férfiruhába és másfajta ruházatba öltözve, álarcos játékot űzött. Egyszerre csak az asszony, aki leginkább buzdította őket erre, miközben egy falujabelinek házában a többiekkel együtt táncoltak, egy démon által a táncolók köréből elragadtatott. A démon láthatatlan volt, így nem tudták, hová jutott. De mikor észrevették, hogy a mulatság vezetője nincs jelen, elkezdték keresni, hová tűnhetett el. Mikor kimentek a házból, és akkor az összes jelenlévő férfiaknak és asszonyoknak füle hallatára ez az elrabolt asszony a Kapos mocsarai között gyászos hangon elkezdett kiáltozni: jaj, jaj, jaj! Erre a zajra mindannyian megrémültek, de mivel ez későn, sötétedés után történt, senki sem mert a mocsarak közé hajózni, hogy meglássa, mi történik, vagy hogy segítséget nyújtson neki... Miután ez a szerencsétlen asszony még hosszabb ideig jajgatott nagy panaszkodással a démonok kínzása miatt, úgy elpusztult, hogy többé sem a testét nem találták, sem ruhái nem kerültek elő. Így tehát nyilvánvaló, mily szörnyű módon veszejti el az Isten az ilyeneket.”

Az idézetből kitűnik, hogy az egyház régen ellenezte és tiltotta a böjt előtti vigadozásokat, ennek a példabeszédnek is az elrettentés volt a feladata. A démonok ugyanis maguk az ördögök voltak, akik farsang idején sok bűnös embert meg tudnak szerezni maguknak. A korabeli prédikátor így festi le a farsang végi mulatozásokat: „Ó jaj, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban istenüknek választják az ördögöt, akit álarcos mulatsággal és fajtalan énekekkel dicsőítenek…”

A szigorú tilalmazás ellenére a farsangi mulatozás szokása napjainkig fennmaradt, persze az egyház később már belátta, hogy nem tilthatja be, csupán a mértékletességre intett. Sőt a múlt század második felében farsang utolsó három napján általános tanítási szünet volt.

Somogyban régen minden népcsoport körében ismeretes volt a maszkázás, a maskurába öltözés. Ez a hagyomány néhány községben ma is eleven, sőt városainkban, pl. Kaposváron Dorottya napján idegenforgalmi látványossággá vált.

Húshagyókedden, a farsang utolsó napján maszkások járták az utcákat, bekopogtak a házakhoz is. A fiatalok (a fiatal házasok is) álarcot öltöttek: a férfiak női, a nők férfiruhába bújtak, arcukat bekormozták, vagy álarcot, pl. harisnyaszárt húztak rá. Csurgó környékén kenderkócból szakállt csináltak, a kalapjuk mellé lúdszárnyat vagy kukoricaszirmot tűztek. A nők söprűt vettek a kezükbe, ezzel verték meg a nézelődőket, a férfiak borosüveget vittek: az üveg tartalma növelte jókedvüket. Az utcai járókelőket ijesztgették, aki közel ment hozzájuk pálcákkal megcsapkodták, és mindenféle bolondságokat eszeltek ki. Karádon az idősebb férfiak és a legények külön-külön csoportokban asszonyoknak, ördögöknek öltözve jártak házról házra, felborították a vetett ágyat, tollfosztáskor belebújtak a tollba. A legények (az álarc védelmében) megsimogatták, megölelgették a számukra kedves lányokat.
A mi vidékünkön – a horvát eredetű Berzencét kivéve – nem öltöttek fel állatmaszkokat és a mohácsi busókhoz hasonló faragott álarcokat sem. (A Magyar Néprajzi Atlasz 550. térképlapja Osztopánból medve, Kutasról medve, ló, Kéthelyről ló, medve, szamár, kecske állatalakoskodást említ, ennek gyakorlatára azonban a 20. századi emlékanyagban már nincs példa.)

A maskarások legtöbbször cigányasszonynak, menyasszonynak, öregembernek vagy pólyát vivő öregasszonynak öltöztek. A mezőcsokonyai maszkások nem beszéltek, csak bólogattak a fejükkel, nehogy a hangjukról fölismerjék őket. Meglátogatták az ismerős házakat, a zsebüket ütögették, hogy a háziasszony oda tegye a kalácsot, a pénzt és egyéb maszkásoknak járó adományt. A húshagyókeddi maszkajárás után a legtöbb faluban bált rendeztek, és csak ott derült ki, hogy az egyes álarcok kit rejtettek. A maszkásoknak a legtöbb helyen fánkot adtak, ezért hosszú nyelű fakanalat vittek magukkal, erre húzták a fánkokat (Bodvica, Felsőmocsolád). Vésén ugyanebből a célból ágas fával jártak, erre tűzték a fánkot. Amikor a háziak tapogatták, csiklandozták, bögyözték őket, a fakanállal ráütöttek a kíváncsiskodók kezére. Nem beszéltek, ha le akarták leplezni őket, inkább elfutottak. Ezen a napon Buzsákon is igen eleven az utca, itt fehér lepedőt és cifra álarcot is vesznek magukra. Itt a maszkásokból szinte egy egész lakodalmas menet alakul ki, a mulatság csúcspontján az általában sánta és púpos „vőlegényt” „kiterítik és el is siratják.” Somogyudvarhelyen a  maszkások átlátszó ruhát (tillanglit) takarnak az arcukra. Balatonszentgyörgyön a maszkások répából csináltak fogat maguknak, vánkost tettek a hasukra, hátukra, rongyos ruhába öltöztek, nagy bottal jártak. Itt a gyerekek is maszkáztak, számukra húshagyókedden iskolai szünet volt. A csökölyi menyecskék férfiruhába öltöztek, répából falloszt készítettek maguknak.

A maszkázás régebbi hagyományaihoz tartozik a szalma- és háncsruhák készítése és az állatalakoskodás. Libickozmán „régen szalmából szoknyát csináltak, kezükbe köcsögöt vettek, amely hólyaggal volt lekötve, és ezt ütögetve, meg fésűpapírral vagy ronggyal behúzva és fújva szolgáltatta a zenét”. A marcaliak emlékezete szerint: „szalmával körülfontak bennünket, úgy jártuk a falut. Elég csunyák vótunk, csunya álarcokba, az vót a jelszó, mëg në ismerjék az embërt.” A Dráva mellett, a horvát eredetű Vízváron „kifordított bundákat szedtek magukra, szalmával kötözték tele magukat... Fölőtőztek cigánynak is, vitte a hátán a teknyőt, benne a gyerököt. Mëg csinyátak fából két nagy, magas lábakat, ugy gyüttek. Aztán ácsnak őtőzött, beűt a szobába, a szekercével ëggyet a fára vágott, ëggyet a fődre”.

Állatalakoskodásról Somogyban csak Berzencéről van adatunk, EGYÜD ÁRPÁD a húshagyókeddi medveherélés szokását mutatja be a „Csodatévő szarvasnak ezer ága-boga c. tanulmányában. Itt egy elmagyarosodott horvát eredetű etnikum sajátos szokásáról van szó. A maszkajárás központi szereplője a medve volt, amely „körül volt tekerve zsúpszalmával, a kezei, az összes teste nyakig”. Két ember lánccal vezette, azok kabátja alatt tepsi volt, ezen doboltak a medvének. Trombitáltak és doboltak is neki, a medve pedig táncolt rá. A maszkások között volt kosszarvú is. Pénzt gyűjtöttek a medvének, fánkot, rétest is kaptak. A felvonulás végét a medveherélés zárta le, a heréit  (két ellakrumpli volt) a tömeg közé dobták, nagy sikonyálással szaladtak széjjel. Ez a szokás az 1980-as évektől kezdve a Dorottya-napi kaposvári farsangi felvonulás rendszeres „műsorszáma”.

Mesztegnyőn a maszkások húshagyókedden több bandában járták a falut, a beöltözött felnőttek között volt cigányasszony, cigányember, pap, apáca, kovács, köszörűs és szerelmespár is (bolondesketés). Zajkeltő eszközöket vittek magukkal (láncos bot, fedő, kolomp, ostor, kulcspuska stb.). Marcali egyik utcájában 1999-ben egy kis csoport járt az ismerősökhöz (pap, bolond, kurva), kérték a papnak az egyházi adót, a kurva abortuszra kért pénzt, mert a ház ura teherbe ejtette stb. A maszkások általában fánkot vagy  perecet kaptak, a mesztegnyőiek tojást is gyűjtöttek:
 
 „Ëgy-két tojás nëm a világ,
 Vakuljon mëg, aki nëm ad.”

A maskarázók nagy csörömpöléssel, vidáman, táncolva közeledtek. Előfordult, hogy két csoport le akarta leplezni egymást, ezért néha összetűztek. Mesztegnyőn is kicsúfolták a pártában maradt lányokat, itt érdekes szokás volt a vénlány szamárháton való elárverezése:

 „Véget ért a rövid farsang
 búsulnak a lányok,
 ettől a nagy búsulástól
 ráncos a pofájuk.
 Nem tudsz férjhez menni,
 vőlegényt keresni.
 Vedd elő az olvasódat,
 kezdj el imádkozni.

 Húshagyó, húshagyó,
 lányokat itt hagyó.

 Imádkozik Sári,
 imádkozik Mári.
 Szamárháton úgy könyörög
 a mesztegnyői Náni.”

A maskarázó bandák 10 óra körül összegyűltek, és éjfélig mulattak. A farsangi szokásokat ebben a községben ma is tartják, a honismereti szakkör is több ízben szerepelt velük tévében és a kaposvári farsangon. Az ő feldolgozásukban elégetnek egy szalmabábut is, s közben ezt kiáltják: „Vidd el bábu a rosszat, hozd meg a jót! Vidd el a betegséget, a hideget, a rossebet!” Valószínűleg ez nem eredeti helyi hagyomány, de lehet, hogy még általuk szokássá válik.

Farsangi köszöntések

Somogy déli részén (Kutas, Lábod, Pata, Somogybükkösd) és nyugati felében verses farsangköszöntők, regölők voltak szokásban.

A dél-somogyi magyar községekben a közelmúltban már csak gyerekek jártak farsangot köszönteni, ők is egy hosszú nyársat vittek magukkal, erre tűzték az adományokat.

Szenyérben VIKÁR LÁSZLÓ népzenekutató 1952-ben írta le a farsangköszöntés szokását. Négy-öt fiú, rongyos ruhába öltözve, álarccal vagy kifestve járt házról házra. A következő verset énekelték:

 „Elmúlott a hosszú farsang, mihaszna sirassuk.
 Sirassák a lányok az ittholmaradásuk,
 akiknek a sok méregtől ráncos a szoknyájuk/pofájuk.

 Rukukuku kuku!
 Hegyes-begyes disznóláb,
 hegyes-begyes szarkaláb
 Rukukuku ku!

 Adjon az Isten ennek a gazdának
 nyolc kis ökröt,
 két kis bérest,
 arany ostort a kezébe,
 arany ekét a földjére.
 Rukukuku ku!

 Ha nem adnak szalonnát,
 kifúrjuk a gerendát.”

VIKÁR LÁSZLÓ ugyancsak Szenyérből gyűjtötte a közismert dallamú, többnyire a Gergely-járásnál szokásos ábécés verset. Itt azonban sajátos farsangi szövege van, az első három versszak a következőképpen hangzik:

 1. A, A a, a farsangi napokban
  a farsangi napokban, lëszünk mi is vígabban,
  a, a a , a farsangi napkban.

 2. A, a, a, a farsangi diákok,
  a farsangi diákok piros nadrágban járnak
  a, a, a, a farsangi diákok.

 3. Ből, ből, ből, három nagy keszkenőből
  mind asszonyok, mind lányok
  elül bögyöt csinálnak,
  ből, ből, ből, három nagy keszkenőből.”

A Lakócsa környéki horvátoknál a legények ötös csoportokban jártak farsangot köszönteni, az egyik dudált, a többiek kólót táncoltak. Az egyik legény nyársat tartott a kezében, és a következő verssel köszöntötte a háziakat:

 „Hipp, hopp farsang,
 vágtam egy nagy nyársat.
 Nem kell nekem mája,
 csak a szalonnája.
 Ha nem adnak szalonnát,
 kifurom a gerendát!”

Ezután a hegyes nyársat bedugták a mestergerendába. Azt kívánták a házigazdának, hogy olyan bő termés legyen, hogy a plafonig érjen a búza. A házigazda a köszöntő legényeket borral, pálinkával kínálta meg.

Az énekes, verses farsangköszöntőknek Somogyban gazdag változataik vannak. EGYÜD ÁRPÁD a Somogyi népköltési gyűjteményben szép példákat mutat be Pogányszentpéterről, Bizéről. Sok változatban a Balázs-járás és a farsangolás keveredik, ez nem véletlen, hiszen a február 3-i balázsolás a farsang idejére esik.

Kerékhúzás, tuskóhúzás

A Bőszénfa környéki németeknek sajátos szokásaik voltak. Farsangvasárnap a legények egy hosszú botra pereceket fűztek, és házról házra jártak vele. Minden lány kapott a perecből, cserébe krumplit, tojást és egyéb ennivalót adott a legényeknek, akik ebből este nagy lakomát csaptak. Vasárnap a legények, hétfőn a házas emberek rendeztek bált. Kedden volt a kerékhúzás: egy szekérre kereket erősítettek, erre egy fiút és egy lányt ábrázoló rongybaba került. Muzsikaszóval, közösen húzták a kereket.

A barcsi németek maszkázásában is szerepelt egy tréfás jegyespár. „Két bábut öltöztettek fel ruhába, és azt a kocsi végéhez kötötték úgy, hogy a két bábu kerekeken körbeforgott.” E két bábunak neve is volt: Hánzi és Krédli. Egy későbbi emlékezés szerint a két bábu kócos, lompos kinézetű volt és hintón vitték őket. „A maszkák gyalog mentek, és bennünket gyerëkëket, akik körülöttük nyüzsögtünk, kormos kézzel mëg-mëgsimogattak.”A Hänsel und Gretel farsangvasárnap a boldogasszonyfai maszkás felvonuláson is központi szereplő volt. Kedden az itteni legények „farsangi bolondoknak” (Faschingnare) öltöztek, bementek a tyúkólba, tojást szedtek össze, s néha a füstről is leakasztottak egy-egy szál kolbászt. A lopott kincseket a kocsmába vitték, ott jól bevacsoráztak belőle.

A farsangi, húshagyókeddi vénlány-, ritkábban vénlegénycsúfolás sajátos módja volt a húshagyókeddi tuskó- vagy tükehúzás. Hasonló módon, azonos indítékkal történik, mint Göcsejben. Somogyban azonban csak kevés helyen gyakorolták, a megye északi részéből (Zamárdi, Kőröshegy, Teleki, Lulla, Kapoly, Zala) van emlékünk róla.

A szokás régi formája a zamárdiak, kapolyiak emlékezete szerint: vénlánycsúfolás. Ha a farsangban nem mentek férjhez, húshagyókedd éjjelén egy madzaggal a kilincsükhöz kötöttek egy tuskót. A reggel felkelő lány csak úgy tudott az ajtón kijönni, ha ezt a tuskót meghúzta. A német telepesek utódai által lakott Bize községben így mesélték el a tuskóhúzást: „Régën divatba vót az, hogy a lányok, aki nëm mënt férhëz legalább 25–26 éves koráig, azt öreglánnak tartották. És a jele az vót, hogy a legénység összeszëdődött, és a favágittóru vitt ëgy nagy tuskót. Rákötöttek ëgy kötelet, és a kilincsre ráakasztották. Aztán kocogtattak. Ők elátak félre a fal mellé. Mikor aztán nëm nyitotta sënki az ajtót, akkor bellürü rëndszërint a nagylány gyütt ki mëgnéznyi, hogy hát ki kocogtatott. Aztán akkor látja, hogy hát üvele a tuskót huzatták. Annak a jele, hogy mëgvénűt lány.”  Másutt már elhomályosodott a szokás értelme. Zalán úgy tudják, hogy aki a kilincsre kötött tuskót meghúzza, az abban az évben nem megy férjhez, nem nősül meg. Lullán teljesen ellenkező értelmezést kapott: „Farsangba, ha a leány legényes házhoz megy látogatóba, míg a leány bent a szobában tartózkodik, a legény kimegy, és egy fatuskóra madzagot köt, melyet aztán a külső kilincsre akaszt. Ha a leány nyitja az ajtót, az ajtóval együtt a fatuskót is felé húzza. Ehhez az a néphit fűződik, hogy amelyik lánnyal tükét huzatnak, az férjhez fog menni.”

Mesztegnyőn húshagyókor olyan tréfákat is tettek, amely másutt április elsejéhez vagy húsvéthoz kapcsolódik. Itt „levötték a kisajtókat a lányos házná, asztán ugy cseréték mög, hogy evitték majnem a falunak az asó feléve is, onnan mög ehozták a lányos házhó: igy csufolódtak.”

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY, a kaposi farsangot megörökítő vígeposzában a következőket mondja Dorottyáról:

 S valamennyi tőkét életében vona,
 Ezeket meggyújtá... (II. ének 398. sor)

Figyelemre méltó a költő ide vonatkozó néprajzi magyarázata: „Szokásban vagyon sok helyeken, hogy, mikor a' Fársáng el-múlik, a' meg nem házasodott Ifjakkal, és a férjhez nem ment leányokkal, valamelly darab fát vagy tőkét nevetségnek okáért megemeltetnek, vagy egy helyről más helyre vitetnek...” SÁGI KÁROLY igen alapos vizsgálatot folytatott, és megállapította tanulmányában, hogy a tőkeemelés, -vitel szokása Somogyban nem ismeretes, ezt Csokonai Szatmárban látta, odavalósi emlékét írta meg.

Pogányszentpéterről származik a szokás egy másik változatának az emléknyoma: „Amelyik lány pártában maradt, azoknál húshagyókor vályút tettek a kályha szájába, és azt neki kellett kivennie.” A fatuskót szlovén területen, Göcsejben is helyettesítették disznóvályúval. A tuskóvonás nem csupán magyar farsangi szokás, hanem a tőlünk nyugatra fekvő szláv és német vidékeken is hagyomány volt.

Kőröshegyen a következő lánycsúfoló mondóka járta: Farsang előtt az eladó lány így beszélt: „Sicc, macska, mert átugorlak!” Farsang után pedig: „Sicc, macska, mert elesek benned!” Vagyis, amikor még esély volt a férjhez menésre, fürgék voltak, de amikor véget ért a farsang, vénlányok maradtak, már megbotlottak a macskában. A bizei példabeszéd még szemléletesebb, a farsang elején a lányok azt mondják: „Hüccs disznó, mer körösztüugorlak!” A farsang végén  a pártában maradottak bánatosan: „Sicc el, macska, mer elesëk benned!”

Húshagyókeddi hiedelmek

Húshagyókedd jeles napnak számít a hiedelmek szempontjából is. Berzencén korán kelt a ház népe, hogy a magnak való vetőkukoricát lemorzsolják. Ezt a madarak nem eszik ki a földből. Ha ezen a napon lustálkodnának, nyáron betegek lesznek. Reggel kenyeret is sütöttek, hogy majd nagyok legyenek a tökök. A bizei asszonyok fánkdagasztáskor a kovászos kezükkel bekenték a gyümölcsfákat, hogy jobban teremjenek.

Mesztegnyőn, Bizén húshagyókedden a szőlő négy sarkát – még rossz időben is – megmetszették, hogy kedvező termés legyen. A régiek szerint ekkor ajánlatos a káposztamagot elvetni, mert ebből tavaszra jó palánta fejlődik. Az ekkor sütött fánkból csipkedni szoktak a tyúkoknak, hogy jól tojjanak. Néhol dologtilalom is társul a farsang utolsó napjához. Az egyik tapsonyi hiedelem szerint, aki húshagyókedden fon, „annak fogát eviszi az iz, még a gyerökéit is.”

A farsang farkának időjárása a lábodi hagyomány szerint előre mutat a húsvétra: „Ha a farsangi fánkot az utcán eszik, akkor a piros tojást a kályha mellett.”

Király Lajos