Czene Attila: Mindegyőnk hasonlít Jézusra

Lassan már húsz esztendeje, hogy hiányzik a karácsonyfa mellől az édesapám.
Utolsó nyarán türelmetlenül elballagott Jézushoz. Minden év végén várom, hogy a hóeséssel visszaküldje nekem a Teremtő, de csak hatalmas fehér paplant terít körém, ami olyan, mint volt a szemfedője.

Nagyapám vele van biztosan, meg a többiek: soha nem látott ükök és ángyok is, unokatestvérek, a véreim. Ők hagyták rám örökségül a vágyat, hogy az ünnep ne csak a naptárban legyen piros betűs, igyekezzem megélni áhítattal, körülményesen, vad örömmel. S hogy higgyem: ha az embereknek, akikkel véletlenül egy korba sodort a sors, őszintén kívánom a jót, a kedveset, az kézen fogja őket már kora reggel az ébredésnél, velük marad egész nap, s megszépíti még az álmukat is. Így lehet szebbé tenni a világot.Végül mindig kiderül, hogy apróságok jelentik a legmaradandóbb élményeket. Én karádi nagymamáméknál a sparheltből kiszökő fénykarikák fali táncát, zicsi papáméknál a zongorahúrok zengő kórusát kaptam varázslatba; gyakran látom körülöttem tenni-venni a családot ma is, ha behunyom a szemem és odagondolok. Többségük már odaát vár rám, nem csoda, hogy karácsonykor az embernek otthon is honvágya van...

Karácsonykor valami ismerős után kutatunk, s az nincs is messze tőlünk, hiszen minden ember hasonlít egy picit Jézusra. Ilyentájt a legtöbben számba veszik, hogy ki nincs már velük a narancs- és gyertyaillatban, de nem feledhetjük, hogy a karácsony nem az elmúlás, hanem a születés ünnepe.

Ez bűvöl el leginkább bennünket évszázadok óta, függetlenül attól, hogy mi van a fán és a fa alatt. Szegény és gazdag, nem hívő és vallásos egy kis időre egymás útitársául szegődik a végtelen idő e pár órájában. Ezt volna jó igazán örökzölden tartani...

Szerző: Czene Attila

Megjelent a Somogyi Hírlap 2012.12.24-i számában