Szijártó István: Örökség
Örökség - Kaposi Kiskönyvtár sorozat 30. kötetének bemutatója
E gondolatokat a szerző 2007. május 31-én a megyei és városi könyvtárban az Örökség - Kaposi Kiskönyvtár sorozat 30. kötetének (Nem sokaság... Somogyi írók antológiája II.) bemutatóján osztotta meg a közönséggel.
Tisztelt Barátaim!
A 30. kötet bemutatásakor azt kell tisztáznunk először, hogy üdítő színfolt ez a könyvsorozat – ne vegyék a politika szereplői ezt direkt kritikának – egy szegényedő, sivárosodó, napi gondokkal küszködő, gyakran nemzeti alapintézményeink működését is veszélyeztető, koncepció nélküli művelődéspolitikában.
A kiadói szándékot és a szerkesztők igyekezetét, a sorozat mögött töretlenül és ismereteim szerint egységesen álló városi kulturális bizottsági támogatás erősíti, hitelesíti, - egyben cáfolva is Nagyváthy János hajdani vélekedését - a somogyi tudományosság hiányának okaként például emlegetett - ama bizonyos paradicsommadárról, melynek a régiek szerint lába nem lévén sehol sem tudott megállapodni.
Kaposvár –nyilvánvaló (a jelenlevők által nálam jobban ismert) gondjai ellenére - az elmúlt évtizedekben is megmaradt élhető városnak.
- vitathatatlan fejlődése, a városon átutazó számára is szembeszökő gazdagodása, szépülése,
- egyeteme által teremtett új szellemi lehetőségei,
- püspöksége, s egyházi középiskolái létrejöttével lakóinak igényesebb lelki gondozása,
- az ismert közállapotokkal szemben sokak világosan megfogalmazott ellenérzésének kifejezési lehetőségei a város főterén – jelképes:
hogy a Kossuth téren - heteken át estéről-estére
- a Búvópatak egyes számaiban hónapról-hónapra megírtak, (Csernák Árpád főszerkesztő ezekben az órákban dedikálja Pesten új könyvét)
- különböző társasági összejöveteleken – a magyar szellemi élet jeleseinek meghallgatása, megvitatatása után - kialakított az esten jelenlevők többsége részére egy általános képet, látleletet országunk és az irodalom közállapotairól.
Elegendő hát csak utalni a gazdasági-politikai –erkölcsi válságra.
A gazdaság helyzetéről tudjuk, hogy miközben a nemzeti vagyon kétharmada immár privatizálva, a Kádár kor 20 milliárd dolláros adóssága mára 80 milliárd dollár. Ennek évi 1200 milliárd forintos kamata van. Ebből egymillió új lakás épülhetne, vagy minden önkormányzat kaphatna 400 millió forintot minden évben. A szennyezett környezet évente egy közepes város halálát okozza, az elfogyasztott napi féldeci alkohol fejenként évi 400 ezer gyerek nevelési költsége, ebből az összegből 20 ezer családi ház épülhetne. Az alkoholisták száma 9 magyar város összlakossága, miközben a magyar férfiak átlagban nem érik meg, hogy ingyen utazzanak a buszon, a nők is tíz évvel élnek kevesebbet, mint nyugati kortársaink.
Hét millió abortuszért kért bocsánatot egy orvosprofesszor szombaton a Számadás konferencián a magyar társadalomtól.
Tudom viszonyíthatnánk ezeket az adatokat Csád-hoz, Szomáliához is, - de hát mi itt élünk. És ezekhez képest eltörpül, hogy a horvátok fele áron építik az autópályákat, nemzeti jövedelmükből viszont majd kétannyit fordítanak oktatásra mint mi...
Az elit küldetése mindig a példamutatás volt. Az irodalom egyszerre a közösség lelkiismerete, elkötelezetten népérdekű, mindnyájunknak akar adni – és Petőfi óta mindnyájunk számára „Szentegyház, melybe belépni mezítláb is szabad…” Ezért vagyunk most is együtt, mi akik hiszünk a szép szó erejében. „…Ki segíthet a magyar népen, ha nem a magyar író? –kérdezte, állította már 70 éve Németh László . Ki virraszt fölötte, ha nem Ő? Kerítő sípok olcsó hangversenyén ő dalolja az örök igazságokat. Ő a folyton működő kéz, aki új íveket tud vonni a ledőlt templom maradék falaira, ő a bűvös száj, aki új imába tudja iktatni a hajdani imák szétzilált szavát. Gazdagok vagyunk, mert sokkal tartozunk a népnek, s haj szegények, mert adósságunkat nincs mód letörleszteni…” Ez a magyar poétaság , tehetetlen fájdalom hosszú iskolája.
S örülhetünk együtt a szerzőkkel, olvasókkal, a kiadóval, hogy immár harminc kötetet kiadtunk. (4 antológia és 26 egyéni kötet 24 szerzőtől) 14 év után sorozatszerkesztő társaimmal Papp Árpád és Szili Ferenc tanár urakkal, a nyelvi gondozást végző Király Lajos tanár úrral - a szó legnemesebb értelmében végvári őrhelyüket el nem hagyó tudós tanárokkal - sok évtizedes tanári munkánk sikeres folytatásának is érezhetjük ezeket a könyveket. (Várnai Károly tanár úrnak a műszaki szerkesztést, Egerszegi Editnek a koordinátori munkát köszönjük)
„Nem sokaság…” folytassuk hát Berzsenyit (tudomásul véve – s ez most az alkalom, hogy tolmácsoljam a Berzsenyi Társaság elnökségének néhány tagja Tornai József, Ágh István, Albert Gábor, s a magam aggodalmát is: éppen amikor a legnagyobb szüksége lenne a magyar társadalomnak a java szellemi erők összefogására, a működésében fenyegetett Magyar Írószövetségnek minden civil szervezet, az olvasók, de legalább az irodalmi társaságok határozott támogatására, s a többször megszűnt – megszüntetett - de mégiscsak száz évesnél régibb Berzsenyi Társaságéra, melynek elnökségi tagjai decembertől mindmáig arról sem kaptunk értesítést -levél, telefon, e-mail – nem olvashattunk semmit a Társaság honlapján – létezünk-e még? Érdekel-e valakit véleményünk, több száz tagunk számára valóban közömbös, ami az országban történik, mert mi „irodalmi” társaság vagyunk? ( Örömmel köszöntöm körünkben a Berzsenyi –díjas Gencso Hrisztozov bolgár költőt, Berzsenyi, Vörösmarty, Sánta Ferenc, Sinka István, Papp Árpád fordítóját)
Na de most a Magyar Írószövetségről van szó és immár a más esztétikai művészet-politikai elvek alapján szerveződött (különvált) Szépírók Társasága is egyetért azzal, hogy egy primitív, félművelt pénzügyi diktatúra szorítja sarokba az írástudókat. Hallgatni erről: vajon nem árulás-közeli helyzet? Hogy mit tehetnénk? Az irodalom barátai lehetnének pártolói a Magyar Írószövetségnek, segítve, hogy takarékosságból bezárt könyvtárukat használhassák, villanyszámláikat fizethessék.
Tisztelt Barátaim: „LÉLEK, S SZABAD NÉP TESZ CSUDA DOLGOKAT. Ez tette Rómát föld urává, ez Maratont, s Budavárt híressé..." Ez a mostani 30. kötet (s a megelőzők közül a 19. és 20. Papp Árpád félévtizedes gondos válogató munkájának eredménye) a benne szereplő 93 alkotó, a jelenlegi bővített második kiadással százharminc somogyi, vagy Somogyhoz kötődő író, a hajdani főispán Zrínyi Miklóstól - Csokonai, Pálóczi Horváth Ádám, Berzsenyi, Vikár Béla, Gyergyai Albert, Lengyel József, Fekete István, (barátsággal köszöntöm a Fekete István Társaság elnökét, Bodó Imrét) Somlyó György, Somogyi- Tóth Sándor, Sipos Gyula, Szász Imre, Fodor András, s élő jeleseink: Takáts Gyula, Bertók László, Papp Árpád, Horgas Béla, Tüskés Tibor, Fésűs Éva, Szirmay Endre, Veress Miklós, Oláh János, s a többiek…(ezúton is gratulálok Kerékgyártó Istvánnak, akinek a Makkász az Olajfák hegyén című a kaposvári gyermekkort idéző művét németül kiadták, s Frankfurtban bemutatták.) – a 18 éves Péli Ágnesig: „…Isten távolságot adott, hogy a világ érverésén kitapinthassam Őt.” Az antológiában szereplők nézetei, csakúgy, mint irodalmi teljesítményük (örökségük) minősítése, - ha csak a felsorolt írókat nézzük is - természetesen különböző, de egységet és folyamatosságot mutat, az, ahogy ennek a nemzetnek a sorsát látták, látják: átérezve a felelősséget: - Veress Miklós soraival – „boldog ki e népnek lehet prédikátora…”
Hallgattuk Fekete Gyula előadását, s közvetve tanúi lehettünk az elmúlt félszázad magyar irodalma és társadalomtörténete legfontosabb – még legalább egy emberöltőre - a magyarság sorsát meghatározó eseményeknek.
Zamárdiban él és dolgozik sokezer oldalas életműve részben Somogyhoz kötődik.( Vannak itt tanítványaim, akiknek negyven éve ajánlottam „Az orvos halála” olvasását. 30 kiadása volt eddig a könyvnek!
Mert a nemzet számadója -Papp Árpád nevezte így „A Fekete bojtár vallomásai”-t író nagy előd: Sinka Istvánra is emlékezve a „Fekete Számadó”. Amikor 1956 december 2.-án megírták és kiadták a magyar írók nyilatkozatát: a Gond és hitvallást, - Fekete Gyula ezt mondta „ezt őrizzétek és mindent írjatok le mert ez már történelem”- és ment a börtönbe. „Egy évezred alatt sok vihar verte nemzetünket. De a zivatar borújában is két fény mindig hű maradt hozzánk. Egyik a nemzet csillaga, mely vészek idején is áttört fényével a homályon, másik pedig virrasztó költőink fáklyafénye, mely a magyarság számára is tanítás. Számunkra több ennél, mert kötelező örökség…….Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Erkölcs legyen munkánk talpköve, műveinkben találjon értelmet és formát a nép alkotóereje, az emberség és eszméivel a kor. Egyedül így leszünk méltók a nagy elődökhöz, s egyedül így válhatunk későbbi nemzedékek érdemes őseivé.”
Jól megjegyeztük sokan a Gond és hitvallás üzenetét, s életünket tettük ezekre az eszményekre. (Pándi Pál a Tiszti klubban 1958 telén a népi írókat megbélyegző párthatározatot 20-30 a melegtől, a fáradtságtól és (vagy ) a rúmtól szunyókáló katonatiszt, s börtönviselt magyar tanáraink Borka Géza és Krasznai Lajos tanár urak kíséretében Veress Miklóssal –talán Berecz Gyurka is ott volt- mi voltunk a civilek.) Érthető, hogy nagyon keveset hittem el tanáraimnak az egyetemen, s ha nincs az Eötvös Collegium, ahol egy ívásúak voltunk együtt (Utassy,Kiss Bence, Oláh Jancsi, Kovács Pista, Győri Laci és a többiek a kilencekből – az Elérhetetlen Föld szerzői ) s itt Kaposváron kollégáim, (volt tanárom: Krasznai Lajos - Horváth János és Bisztray Gyula professzorok tanítványa - Papp Árpád, Szili Ferenc,) nem mertem volna az itt is jelenlevő első főszerkesztő Szita Ferenc oldalán Király Lajossal és Papp Árpáddal belevágni a Somogy szerkesztésébe, majd Fodor András és Tüskés Tibor baráti figyelmével a Vaspróba antológiák szerkesztésébe, szervezésébe.
A város és megye irodalmi életének a könyvtári rendezvények a különböző találkozók mellett, pillérévé vált ez a könyvsorozat, de évi 2 kötet még nem irodalomszervező erő. Fontos szerepe van e szempontból a Somogy c. periodikának, mely a megye irodalmi, kulturális névjegye. (miként a könyvtár – Lénárd Sándor szavaival – a város dolgozószobája) Mikor én 1984 őszén az Eötvös Collégiumba visszamentem, évi 6 számmal jelent meg s a szerkesztőségi és kiadói terv az évi 12 szám volt, a folyóirattá válás. Mert így élteti igazán az irodalmi életet. Ma a 2006-os év összevont számait olvashatjuk csak. Hat hónap alatt nem jelent meg egyetlen szám sem. (Mondják: akad néhány ember, aki megmenti a következő számot, s majd lesz valami)
Mondhatják nincs közünk ehhez, s főleg ne a mai ünnepi alkalommal kérdezzünk erről. Csakhogy minket - vagyunk itt jelen néhányan régiek - azért jelentgettek annak idején, mert a semmiből szervezni kezdtük 1969-ben a Somogyot. „Amatőrök” - mondták ránk a párt kultúrfelelősei, s a bizalmukat élvező pártírók, igazi profik – elfeledvén, hogy egy amatőr építette a bárkát, sok száz profi pedig a Titanic-ot. És itt van a Somogy főszerkesztője mellett, elődje: Tüskés Tibor, az egyik legkitűnőbb ítéletű magyar szerkesztő: az Ő életének is benne van egy darabja a Somogy évfolyamaiban. Nézzék el, hogy érdekel a Város és megye irodalmi jelene. Hol vannak az Egyetem fiatal írói? Ha vannak, segítsétek őket nyilvánossághoz, mert kiadványok nélkül szétszélednek. Mit lehet tenni? Nyilván koncentrálni kell a forrásokat, összefogni a szellemi erőket, megtalálva azokat a vezetőket, akikben teljes a közbizalom. Különbözünk - és szót kell értenünk…
Én az „Egy mondat a zsarnokságról” és az Égető Eszter szerzőinek feltétlen tiszteletében éltem, Somogyjád irodalmi színpada – ( Illyés és Déry oratóriumai -„Az Éden elvesztése” és a „Szembenézni”) – és Balassi, Berzsenyi, Arany János, Ady, József Attila, Radnóti, Szabó Lőrinc, Csoóri Sándor számomra igazolják, hogy a nagy írók a közösség fontos kérdéseivel úgy foglalkoznak, hogy mindnyájan értjük is szavaikat.
(Szerencsésnek mondhatom magam, hogy - a Történeti Hivatal dokumentumai szerint - azzal kerültem a „Subások” fedőnevű dossziékba, mert Csoóri Sándort, Fekete Gyulát, Czine Mihályt hívtam előadni diákjaim közé.)
Dr. Benjamin Spock bocsánatot kért az amerikai néptől, mert a túlzottan liberális nevelés propagálásával tönkretett egy nemzedéket. Nem írtak sokat erről nálunk, miként arról is tudnia kellene különösen a fiatal íróknak szerkesztőknek, hogy az ELTE egyik kitűnő vezető professzora nemrég tanártársainak mondta, hogy „a posztmodernet felejtsük el.” A szellem nem fog pártot toborozni, a gondolkodó dolga keresni - és megtalálni - a legjobb megoldást. Segíteni a politikának azzal tud, ha civil (jelen esetben irodalmi) szervezetként nem kezd el pártként viselkedni. Az irodalom vergődik – látjuk a márciusi charta adatait az ország helyzetéről, nehéz helyzetben a sérülékeny magyar irodalom is. Nincs két igazság. Mindennél aktuálisabbnak tartom Németh László parancsát: „a szellem emberének ma még inkább be kell falaznia magát az igazságba.”
Megtiszteltetés volt munkáitok olvasása, az antológia szerkesztése. Halott barátainkra külön szeretettel gondolok. Erőt és hitet kívánok minden szerzőnek, olvasónak, köszönöm a kiadó munkáját.
