Interjú Szijártó Istvánnal

Szijártó István: Annyit érek, amennyi a szeretetem
A SZÁZAK TANÁCSÁRÓL, A BALATON AKADÉMIÁRÓL ÉS MOLNÁR TAMÁS FILOZÓFUSRÓL

Szijártó István irodalomtörténészt piliscsabai otthonában szerteágazó munkásságáról kérdezgettem, miközben erdőre néző kertjében és családi fotóiban gyönyörködtem. Beszélgettünk a Százak Tanácsáról, melynek ügyvivő elnöke, a Balaton Akadémiáról, amelynek ő az elnöke, és kitértünk arra is, milyen körülmények között ismerkedett meg Molnár Tamás filozófussal.
– Az Eötvös Collegium diákja, majd később igazgatója lett. Kérem, beszéljen a pályafutásáról és a családjáról is.
– Kaposváron születtem, és a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségiztem. Egy segédmunkásév után kezdtem el az egyetemet, az ELTE magyar–történelem szakán szereztem tanári diplomát az Eötvös Collegium diákjaként. Aztán visszakerültem Kaposvárra, ahol a volt alma materemben tanítottam 12 évet. Tizennyolc évesen ismertem meg a feleségemet, 57. éve vagyunk házasok. Négy gyermekünk közül hárman szintén a Táncsics Gimnáziumban érettségiztek. Büszke vagyok arra, hogy diákként, tanárként, szülőként is ismerem és szeretem ezt az intézményt, amelyben voltam már az év tanára, de az év öregdiákja is. Később, 1976 és 1984 között a kaposvári Tanítóképző Főiskolán kortárs magyar- és világirodalmat tanítottam, majd meghívtak az Eötvös Collegium igazgatójának. Docensként szemináriumokat vezettem az ELTE XX. századi magyar irodalom tanszékén 1984 őszétől 1992 őszéig. Kisdoktorimat Kaposvár XX. századi irodalmi-művészeti életéről, kandidátusi dolgozatomat a népi írók harmadik nemzedékéről, kiemelten Sipos Gyula munkásságáról írtam. Több száz írásom egy része húsz könyvben is megjelent. 2009-ben szülővárosom díszpolgára lettem. Bevallom, hogy a gyerekeimről, az unokáimról eddig még nem kellett számot adnom.
– Csak azért kérdezem, mert ön a családjával nem az európai „trendit” követte. És a kaputól a kerti asztalig sem egy kutyafalka kíséretében jutottam el. A kerítése is olyan vendégcsalogatóan alacsony, hogy húsz évvel korábban könnyen átugrottam volna…
– Akkor vegyük sorra. A fiam történész, az MTA doktora, az ELTE professzora, a felesége közgazdász, négy gyermekük van, és a napokban várják a harmadik unokát. Ikerlányaim egyike angol–történelem szakos tanár, a férje vegyész, és az ELTE docense. Nekik öt gyermekük van. A másik ikerlányom gyógyszerész, a férje mérnök-közgazdász. Két gyermekük is családos, várják második unokájukat. A legkisebb lányunk már Pesten, az Eötvös Gimnáziumban érettségizett. Az ELTE diákja volt, férje a Gazdasági Egyetem oktatója. Ők öt fiú és két lánygyermeküket nevelik. Nekünk megadatott tehát az, hogy harmonikus házasságban élő négy gyermekünk 9 lány- és 9 fiúunokával, majd 5 dédunokával ajándékozott meg. Harminc fővárosi év után költöztünk Piliscsabára, ahol mindegyik gyerekünk már egy telekre építkezve lakik húsz éve. Emeletes házakban laktunk mindig, a természetet a balatoni nyaraló jelentette, de immár hatodik éve szó szerint „megházasodtunk”, azaz kertes ház van a fejünk felett. A négyszáz négyszögöles kert és a naponta megjelenő családtagok elfeledtették velünk a Covid-karantént. A fiatalok között öt orvos és két gyógyszerész vigyáz ránk. Szóval a jó Isten érdemeimen felül szép és nagy családdal ajándékozott meg, melynek ma is a feleségem az összetartó ereje.
– Az Eötvös Collegium rehabilitációja is nagy elégtétel lehetett….
– Az Eötvös Collegium 1990. decemberi rehabilitációja elsősorban az időseknek jelentett elégtételt, de utódaimnak is fontos volt. Számomra mindmáig a legfontosabb közösségi tér, valóban „egy laikus Pannonhalma” – ahogy Keresztury Dezső írta. Ma is kiváló diákjai vannak, akik hisznek abban, hogy 125 éve a nemzet szolgálatára alapított intézményünkben valóban „szabadon szolgál a szellem”. A nyolcvanas évek végétől sok diákunk utazott nyugati egyetemekre ösztöndíjjal. Igazgatói megbízatásomról lemondva, 1992-ben kiléptem a közszolgálatból, és bár még tizenöt évig voltam az Eötvös Collegium Baráti Körének elnöke, létrehoztam – az általam eredetileg a kollégium fiókintézetének tervezett – Balaton Akadémiát.
– Elmondaná, hogyan működik a Balaton Akadémia, amelynek ön az elnöke, és amely legutóbb október közepén tartotta a közgyűlését?
– A Balaton Akadémia egy magánalapítvány tízezer forintjával indult idén harminc éve, közvetlen állami támogatást soha nem kaptunk. Mindig pályáztunk, tudva, hogy az bizony kétesélyes. Ötszáznál több pályázatot írtam. Régebben ez egyszerűbb volt, de kitűnő társaim vannak ma is. Németh László nyomán vallom: eklézsiákat kell teremtenünk. „Szellemi szigeteket, melyek az együtt tanulás műhelyeivé tehetők… Harcos ideológiák és pártok helyett megannyi Clunyre lenne szükség, ahol a belátás uralkodik.” Érettségizett fiatalok közül másfél százan kaptak műszaki menedzser diplomát a Gábor Dénes Főiskolán, és húszan vállalkozás-gazdasági szakmérnök, illetve humán menedzser másoddiplomát a Debreceni Egyetem diákjaiként. Közben irodalmi, néprajzi, filozófiai, művelődéstörténeti, környezetvédelmi óráik is voltak. Balatonalmádi-Vörösberényben és Balatonbogláron volt bérelt épületünk. 2003-tól Keszthelyen egy Táj- és Magyarságkutató Intézetet hoztunk létre, s mindmáig a kastély ad otthont a nyilvános tanulmányi napjainknak. Közel négyszázat tartottunk eddig, kiállításokkal, kamarahangversenyekkel. Szerveztünk „Laus Pannoniae” jeligével három nemzetközi konferenciát is írók, fordítók számára.
Öt könyvsorozatban – amelyek egyike a Százak Tanácsa fehér könyveinek sora – eddig 230 könyvet jelentettem meg társaim segítségével. Van olyan, amit csak száz, és van, amit ötszáz példányban. Közhasznú egyesület vagyunk, 2011 óta Magyar Örökség díjasként részesei a magyarság szellemi múzeumának. Bővebben rólunk a honlapunkon lehet olvasni.
– Olvastam is a 2020-ban kiadott Százak Tanácsa-könyvekből hármat: Szorongató tájékozatlanságunk ellen, Nagyot és szépet, Közép-Európa a minőség jövője. Mint nyughatatlan örökmozgó, bizonyára máshol is vállalt közösségi szerepet…
– A Széchenyi Társaság alapító főtitkára voltam (1986–88), majd 1989 és 2001 között a Magyarok Világszövetsége elnökségének tagja, az anyaországi régió utolsó elnöke voltam. 1992-ben, 54 év után hívtuk össze a Magyarok III. Világkongresszusát. Szervező főtitkárként 1996-ban, illetve 2000-ben is részese lehettem az egymásra találó magyarok örömének, ami nemcsak Csoóri Sándor elnökünk álma volt, hanem – hitem szerint – a nemzet jobbik felének folyamatos törekvése. Százakkal foghattam kezet és sok kapcsolatot ápolok közülük ma is. 1996-ban Fekete Gyula kezdeményezésére 150 szervezet ajánlott egy pártpolitikával nem foglalkozó, hiteles emberekből álló névsort. A mintegy 2500 nevet a számítógép rakta sorba, s alakuló ülésünkön felvettük a Százak Tanácsa nevet. Honlapunkon másfél millió kattintás jelzi, hogy sokan figyelnek ránk. Bővebben a honlapunkon olvasható rólunk információ. Sajnos sok alapító tagunk immár örökös tag, helyükre tagjaink közös egyetértésével kérünk fel újabbakat, tizenöt éve már a világ más táján élők közül is. Ügyvivőként segítettem Fekete Gyula munkáját, halála óta ügyvivő elnök vagyok. Tagjaink közül Olofsson Placid atya száz évet élt, de – hála Istennek – nagyon sokan élnek jó egészségben, többen 90 fölött, így én a 79 évemmel a középmezőnyhöz tartozom.
– Élete nagy részét közösségszervezéssel, nagy felelősséget igénylő intézményvezetéssel töltötte. Szervezőképességének szemtanúja voltam szeptember 8-án és 9-én a Balaton Akadémia konferenciáján. Az eseményt videóüzenetben köszöntötte Kásler Miklós miniszter úr, aki az év kulturális eseményei közül kiemelte az Országút januári elindulását.
– Kásler miniszter úr korábban is megtisztelt minket előadásaival, már egy évtizede tagja a Százak Tanácsának, de miniszterként most nagy feladatokat kell megoldania. Ami a szervezést illeti, mindig akadnak segítők. Tagjaink között vannak írók, művészek, orvosok, mérnökök, tanárok, jogászok, sportolók, egyházi személyiségek, újságírók, gazdasági szakemberek. Tagjaink a tudományos és a művészeti akadémia elnökei, volt miniszterek. Többen közülük aktív, illetve tiszteletbeli egyesületi vezetők – egyrészt a fővárosból, másrészt az ország más helyeiről, harmadrészt pedig a nagyvilágból. Havonta ülésezünk átlag 35–50 résztvevővel, és jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia ad helyet összejöveteleinknek. Reméljük, hogy már tavasszal vagy nyáron újra összejöhetünk. Szolzsenyicin írt arról, hogy a személyiség tisztelete tágabb elv, mint a demokrácia, és ezt okvetlenül érvényre kell juttatni. De a személyiség jogait nem szabad olyan piedesztálra emelni, hogy elfödje a társadalom jogait.
Párbeszédet, értelmes eszmecseréket szeretnénk folytatni továbbra is. Az idén megjelent köteteink is – ötven szerzővel – tanúként szólítják meg az elmúlt század legnagyobbjait. És ezek üzenetek is egyben a jelen számára. Szeretném a húszéves munkát összefoglaló Vállunkra kell vennünk a Hazát kötetem után – amit a RETÖRKI és az Antológia kiadó jelentet meg – megírni és őszre kiadatni a negyedszázadunkat bemutató könyvet is, Jó lesz egyszer emlékezni… címmel. Munkánkat illetően sokan tanultuk meg ifjan Márton Áron püspök jelmondatát: „Non recuso laborem.”
– Az idén lenne százéves Molnár Tamás, az Egyesült Államokban élő és tanító, de a magyarságához ragaszkodó katolikus filozófus. Hogyan ismerkedett meg vele? Azt ugyanis tudjuk, hogy az ön segítségével tért vissza a magyar szellemi életbe.
– 1987 és 1992 között többször töltöttem egy-egy hónapot Amerikában, Kanadában. Washingtonban családi kapcsolatok révén Bay Zoltánnal, volt Eötvös kollégistával találkoztam, és neki köszönhetem, hogy fogadott az USIA (oktatási és tájékoztatási minisztérium) első embere, aki ösztöndíjakkal és kapcsolatokkal segítette a magyar diákokat. Ellátogatott később Budapestre az Eötvös Collegiumba, járt Köpeczi Béla miniszternél és Marjai miniszterelnök-helyettesnél. A rektorom nagyon zokon vette, hogy hozzá nem ment el. Indulatai csak akkor csitultak, amikor kiderült, hogy útijelentésem hetek óta feküdt olvasatlanul az asztalán, amelyben jeleztem, hogy a miniszter készül Magyarországra. New Yorkban az Eötvös Collegiumról Püski Sándoréknál beszélhettem, New Brunswickban a Ruttgers Egyetemen Nagy Károlyék, Sarasotában Oláh László és Wass Albert jelenlétében szólhattam magyarok százai előtt. A Magyar Házban Széchenyiről tartottam előadást, remélve, hogy neki már nincsenek élő haragosai. Az előadás után Molnár Tamásné Sama Ildikó és Tamás megszólítottak, majd néhány percnyi beszélgetés után meghívtak Ridgewoodba, a New Jersey-beli otthonukba. Nagyon jót beszélgettünk, s én a keletre és nyugatra is néző dolgozószobákban látott, tucatnyi nyelven megjelent Molnár Tamás-könyvektől ámulatba esve azonnal meghívtam az Eötvös Collegiumba egy szemináriumsorozatra, s kiadtuk egy könyvecskében az első Molnár-bibliográfiát. Így valóban én is segítettem neki. Ő azt követően rendszeresen járt haza. Bence György az ELTE-re hívta meg, és az akkor induló Pázmány Péter Katolikus Egyetem előadásaira. Sok barátot szerzett, több kiadó jelentette meg munkáit. Első magyar fordítója Mezei Balázs volt. Örömmel jött éveken át órákat tartani a Balaton Akadémia diákjainak. Sok jelét adta annak, hogy szereti őket. Hetente vittem a bogárhátú kocsimmal Vörösberénybe, de sajnos később egyre jobban fárasztotta az utazás. Családi barátságunkat is őriztük haláláig. Megtiszteltetés volt számomra, hogy az Akadémia székházában én laudálhattam posztumusz Magyar Örökség Díját, s láthattam, milyen nagyszerű barátok és magas állami kitüntetések fogadták idehaza.
– A pincéjében glédában állnak a levelezéseivel, irataival tele dobozok. Sürgős szüksége lenne egy íródeákra. Szívesen elvállalnám a Molnár Tamással kapcsolatos szövegek rendszerezését…
– Az Eötvös Collegiumban sok vendégtanárt fogadtunk, közülük többen vállaltak előadást a Balaton Akadémián: így Németh László lányai, Habsburg Ottó, László Gyula, Borzsák István, Beke György, Erdélyi Zsuzsanna és ökológus bátyja, Mihály, Papp Árpád, Nemeshegyi Péter SJ, Joós Ernő, a montreali Concordia Egyetem Loyola campusának professzora – aki filozófia-tankönyvet írt az akadémia számára –, Csoóri Sándor, Tőkés László, Sáringer Gyula, Fekete Gyula, Andrásfalvy Bertalan, Bárdi László, Papp Lajos és Kellermayer Miklós. Nemcsak előadásokkal, de könyvek sokaságával is támogatták munkánkat. Molnár Tamás például – Pozsgay Imre előszavával – politológiai kötetet írt diákjainknak. Szóval több köbméter papírt kell majd rendbe raknom, és örülök, ha a Molnár Tamásra vonatkozó iratok, levelek értő kézbe kerülnek.
– Hát, ahogy elnézem, még sokáig nem teszi le a lantot. Végszóként hogyan foglalná össze ars activáját?
– Szeretném megtapasztalni a nemzeti összefogás erősödését, látni a közjóra figyelés növekedését, és az egyre több kézfogásra kinyújtott jobb kezet. Aranydiplomás tanárként mindig azt éreztem, hogy mindenkiért felelősséggel tartozom. „Szükségben egység, kételkedésben szabadság, de mindenben szeretet.” Megtapasztalhattam tanítványaim szeretetét, kitűnő ifjúkori barátaim vannak, és Szent Ágoston szavaival vallom: „Pondus meum, Amor mei.” Annyit érek, amennyi a szeretetem.
(Szerző: Király Béla)

Forrás: https://magyarnemzet.hu/kultura/szijarto-istvan-annyit-erek-amennyi-a-szeretetem-9235703/