Karácsony Tamás: 2003 - Levél Somogyból
Karácsony Tamás emlékezése alapján írta Lőrincz Sándor
A színházzal kezdődött minden. Tudjátok, már Veszprémben is éltem-haltam a színpadért… Emlékeztek a színjátszókörre, az Aréna Együttesre, ami, sajnos, már a múlté… A kaposvári társulat befogadott, én pedig a teátrumon keresztül megkedveltem ezt az országnyi megyét. Kaposvárt egyébként nemcsak a színházáért szeretem, hanem az illatáért is. Amíg a színészházban laktam, ablakomon behajoltak hozzám az akácok. Ez az illat ébresztett és altatott el. Mondanom sem kell: könnyebbek voltak így az álmaim az éjszakai próbák és a premierek után.
Néhány éve Szennában találtam meg az igazi otthonomat. Mert Szenna nekem az otthont jelenti, ahova jó hazaérkezni, ahol esténként várják az embert. Mielőtt feleségemmel, Évával választottunk volna, bejártuk a városkörnyék apró falvait. Amikor Szennába értünk, mindketten tudtuk: csak itt folytathatjuk az életünket. Miért? Azért, mert e helynek különleges kisugárzása van. Úgy is fogalmazhatnék: a hely géniusza vonzott bennünket ide. Megbabonázott a lankás-völgyes táj, a szellemiség, amelynek része a szabadtéri néprajzi gyűjtemény – talpas házaival, gazdasági épületeivel és kazettás templomával, ahol fiatal lelkész korában Tildy Zoltán is hirdette az igét.
Andocs, Segesd, Somogyvár és Szentjakab is erős bástyája Somogynak. Lehet, hogy nem teljes e sor, de ezek a falvak különösen kedvesek a szívemnek. Andocs híres búcsújáróhely, ahova a legenda szerint angyalok hozták a Mária-szobrot és a kápolnát Kalocsáról, s ha játszadozunk a betűkkel, akkor rájövünk: kirakható belőlük a csoda szó. Évszázadok során betegek ezrei nyertek itt gyógyulást a Csodatévő Szűz jótéteménye által, s talán arról is hallottatok, hogy a Mária-szobrot a liturgia színei szerint öltöztetik. Hálából több száz kelmét varrattak neki, így ruhatára vetekszik a királynői ruhatárakkal…
Múltbeli kalandozásunk kikerülhetetlen állomása Somogyvár. Azt beszélték a régiek: valamikor idáig ért a Balaton. Szent László királyunk első nyughelye is itt volt, amelyet később istenítélettel megváltoztattak, de emléke jelen idejű. Versek, népénekek, mesék őrzik a lovagkirály alakját, és tíz éve, amikor megalakult a püspökség, Szent László lett az egyházmegye védőszentje.
Látható hát: itt, Somogyban vigyáznak ránk. Nagy baj nem történhet velünk.
Fürdeni ugyan nem szeretek, de a Balaton-parti hangulattól nem szabadulhatok. Fenyvesen van a családi nyaralónk, s fél nyolc felé szoktam kisétálni a partra. Nekem ekkor a legszebb. A Keszthelyi-öbölnél bukik le a Nap, s olyan színjáték kezdődik a vízen és a horizonton, amelyet csak a legkiválóbb művészek tudnak megörökíteni. Először az aranyhidat látjuk, majd sötétkékbe tűnik át a táj, s legvégül vörösen izzik az ég alja. A vörösek és a kékek tónusai hozzák el az estét a Balatonra. Ha az ember csak egyszer átél egy ilyen naplementét, egycsapásra megérti azt a szerelmet, azt a szenvedélyt, amivel a művészek – írók, költők, festők – vallanak a Balatonról.
Mert Somogynak lelke van. Járjunk a barcsi ősborókásban, csodáljuk meg a babócsai basakert nárciszszőnyegét, a Petörke völgyet vagy a Zselic erdőrengetegét. A Zselic szláv nyelven sárgát jelent. Sárga, agyagos-márgás a talaj itt Somogyban. Talán azért is lett a zöld mellett a sárga a meghatározó színe a megyének, amelyet mindig dolgos emberek laktak. Most is nyíltszívű, vendégszerető emberek élnek itt, akik keresik maguk körül a szépet, és jellemző rájuk, hogy mindig ott találják meg, ahol élnek, dolgoznak, szeretnek. S aki keresi a szépet – önmagában és a környezetében –, az magában hordozza a harmónia iránti vágyat és lehetőséget is. Minden bizonnyal ezt a harmóniát kereste és találta meg Zichy Mihály Zalában, Kunffy Somogytúron, Bernáth Aurél, Lengyel József, Kozma Sándor, az első királyi főügyész, Tóth Ágoston, a kartográfia megalapozója, Marczali Henrik történész Marcaliban, Szász Endre Várdán, Csokonai Csurgón, Gyergyai Nagybajomban, Berzsenyi Niklán, Takáts Gyula Kaposváron és Becehegyen.
A harmónia iránti vágy – ismertek jól –, bennem is él. Vallom: a vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon.
Minden talajban megterem valamilyen virág. Minden napunknak van valamilyen öröme, de nevelnünk kell rá a szemünket, hogy meglássa azt. Meglássa, hogy mi a szép, amit átélhet, amire emlékezhet, amiről mesélhet gyerekeinek, unokáinak, amitől teljesebb az élete.
Somogynak – látjátok –, gazdag tehát a történelme, és a kutatások tovább árnyalják a históriát. Elég, ha csak Somogyfajszra, a honfoglalás kori őskohóra utalok, vagy a bodrog-bűi ásatásokra, ahonnan egy érdekes lelet, egy fuvóka került elő, és ad feladatot a tudósoknak. A tűz – ezekből a leletekből is látható –, mindenkor az életet, a megmaradást jelentette. Fénye messzire világít, lángjánál melegszünk, parazsát pedig sokáig őrizzük, tápláljuk. Olyan, mint a szeretet. Akiben él a Lélek tüze és van hite, az különleges dolgokra képes. Arra is rájön: hogy nagy erő rejlik a barátságban, s az összefogásban, hiszen a barátság az emberi léleknek olyan titka, mint a zenében a hangok összhangja. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.
Olyan, mint amit huszonöt éve éltem át veletek – és azóta folyamatosan élek át idehaza, Somogyban is –, s ami nekem nagy kincs, ugyanis senki sem veheti el tőlem. Ezért aztán mielőbb várlak benneteket az én szeretett Szennámban, amelynek falumúzeumában két évszázadot is visszamehetünk az időben. Elég csak belépni a hófehér falú házakba, szemügyre venni a rinyakovácsi, a csökölyi vagy a kisbajomi portát. Ha szerencsénk van, még meleg langallóval is megkínálnak bennünket. Tíz perc alatt begurulhatunk a megyeszékhelyre, a Róma-hegyre, ahol Rippl-Rónai élt és alkotott, ahol megfordult Ady és Medgyessy is. A vendég érkezését pávarikácsolás jelezte, de a festőművész is szívesen indult a városba csacsifogatával. Ellátogathatunk a 48-as emlékhelyre, Újvárfalvára és a virágos Kaposgyarmatra is, amely három minisztérium díját is megkapta legutóbb.
Higgyétek el: szívesen veletek lennék az osztálytalálkozón, de ma a megye napját ülik Marcaliban, és én – remélem, nem orroltok meg rám –, Marcalit választottam. Különben is: hiszem, hogy mielőbb látjuk egymást, megismerhetitek feleségemet, a legkisebb gyerkőcöt, Andrist, aki már tíz hónapos. Akkor többet mesélek majd magamról, a színházról, s arról, hogy miként hord tenyerén az Úr, miért tart meg a százszorszép vidék, amelynek kincseiből még többet megmutathatok nektek.
Sokat gondolok Rátok, s a Ti egészségetekre is koccintok a Baglason termett, jóféle nedűvel.
A Jóisten éltessen, és mielőbb indítson útnak benneteket Somogyba. Egy-két napra, egy-két hétre, egy-két évre.
Vagy akár egy egész életre.
Ölel benneteket, Tamás