Raksányi Lajos

(1895. 05. 23. - 1986. 10. 25.)

Festő


Szigetváron született, a gimnázium II-VII. osztályát Csurgón végezte, ahova több testvére és rokona is járt. Katonasággal megszakított évek után 1918-ban szerzett oklevelet a Rajztanárképző Főiskolán. Csurgón, Kaposváron, Csongrádon, Budapesten tanított, Kaposváron került kapcsolatba a szegény sorsú Balázs János festővel, aki sok támogatást kapott tőle pályája indulásakor. 1925-ben nevezték ki rajztanárnak a Csurgói Református Gimnáziumba, ahol nyugdíjazásáig, 1957-ig szolgált. A művésztanár nagy mesterektől tanult, olyan neves művészeket indított el a pályán mint Schimdt Béla, Soltra Elemér. Bécsben, Münchenben járt tanulmányúton. 1995-ben, születésének századik évfordulóján állandó kiállításával nyílt meg a Városi Múzeum. 1995 óta állandó kiállításon látható műveinek egy csoportja a csurgói Városi Múzeumban. Sírja a csurgói temetőben található.

Utoljára frissítve: 2019. 10. 25. 11:41

Évforduló

Naptárunk a Somogy Portál életrajzi adatainak szűrésével mindig az aktuális napon évfordulós személyekre hívja fel a figyelmet. A névre kattintva virtuális arcképcsarnokunkba juthat.


Fel