Ormai István

(1958. - )

Nagyatád polgármestere


Nagyatádon születtem 1958-ban, azóta itt élek és dolgozom.

A nyomdász képzettség megszerzése után a helyi nyomdában helyezkedtem el. Később történelem-népművelő szakon tanultam és kaptam képesítést a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. Népművelőként, pedagógusként dolgoztam, ifjúsági közösségek vezetőjeként tevékenykedtem. A leghosszabb időt a Nagyatádi Művelődési Házban töltöttem. Ebben az időszakban szereztem meg az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a kulturális menedzser diplomát. 1990-1994 aközött a Nagyatádi Művelődési Ház igazgatója voltam.

1994-ben Nagyatád Város Polgármesterének választottak, majd 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is bizalmat kaptam a nagyatádiaktól. Mindvégig a Nagyatádért Egyesület jelöltjeként és támogatásával veszek részt a képviselő-testület munkájában. 1994 óta  tagja vagyok a Somogy Megyei Közgyűlés testületének.

Feleségem gyógypedagógusként, lányom pedagógusként dolgozik, fiam főiskolai hallgató. Szeretek olvasni, filmet nézni, és szívesen kirándulok, sportolok is.

Utoljára frissítve: 2017. 01. 24. 21:05

Évforduló

Naptárunk a Somogy Portál életrajzi adatainak szűrésével mindig az aktuális napon évfordulós személyekre hívja fel a figyelmet. A névre kattintva virtuális arcképcsarnokunkba juthat.


Fel