Müller Ferenc dr.
Orvos
1944 március 3-án született Kaposváron. A Berzsenyi Általános Iskola elvégzése után a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett. 1968-ban végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán. 1969 óta Kaposváron dolgozott körzeti majd háziorvosként. 1974 után nyugdíjba vonulásáig, 40 éven át egyazon körzetben dolgozott. 1991-óta csoportvezető főorvos, majd 1992-től kollegiális vezető főorvos volt a kaposvári alapellátásban.
1995-ben Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetésben részesítették, ez évben alapította a Táncsics Gimnáziumban a „Pro Medicina” alapítványt.
A Magyarok Világszövetségének alapító egyéni tagja, a Kaposvári Somssich-Táncsics Gimnázium Baráti Körének alapító elnöke, a baráti kör „Oltalom Alapítványának” kurátora, a Kaposvár Városért Közalapítványnak kuratóriumi tagja.
Éveken át részt vett külső szakértőként a Kaposvár Megyei Jogú Város Népjóléti Bizottságának munkájában.
2014-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumának „Pro Sanitate” szakmai díját kapta meg.