Karsai Józsefné

Karsai Józsefné Kaposváron élő aktív-nyugdíjas pedagógus, iskolaigazgató. Somogyi születésű, a Karádhoz tartozó Nagytoldipusztán látta meg a napvilágot. Alkotó pedagógiai munkája elismeréseként 2000-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.

Életem minden eseménye Somogyhoz fűz. Itt végeztem iskoláimat, tősgyökeres somogyi volt a férjem, több évszázadra visszamenően itt éltek ősei is. Első munkahelyem és az utolsó is ideköt. Bár lett volna lehetőségem, de soha nem volt szándékom elköltözni innen. A távollétet nem tűröm igazán jól.

Pedagógus lettem, a pálya sokféleségét, sokirányúságát, ranglétráit kipróbálhattam. Óvónőként kezdtem és iskolaigazgatóként fejeztem be aktív tevékenységem. Közben barangolhattam a közélet, a kultúraközvetítés különböző területein is. Voltam önkormányzati képviselő, kuratóriumi elnök, megyei önkormányzat oktatási bizottságának tagja. Igyekeztem és igyekszem a mai napig hasznos lenni szűkebb környezetemben, az adódó lehetőségeket jól kihasználni.

Pedagógiai munkáimban mint szakértő-szaktanácsadó, pedagógus, intézményvezető alkotó módon vettem részt. Nem azért lettem iskolaigazgató, mert a kihívás vagy a beosztás motivált, hanem mert hittem valamiben, ami más volt, mint az elfogadott gyakorlat, és szerettem volna iskolai szinten kipróbálni. Sajnos, erre már csak későn, életem utolsó aktív szakaszában kerülhetett sor.

Kezdő pedagógus koromtól érdekelt a személyiség megismerésének és fejlesztésének kérdése. Tanulmányaim e témakörből íródtak, önképzésem, továbbképzéseim, tanulmányaim is ez irányba vezettek. Abban a bizonyos negyven évben, amikor minden, így a pedagógiai munka is központból irányított volt, szerencsémre olyan vezetők mellett dolgozhattam, akik engedtek a gyermekek javára a saját utamat járni. Mint tanító, mint vezető pedagógus a nyugodt, szabad kiegyensúlyozott, elfogadó pedagógiai attitűd megteremtése volt a célom a nevelői és a tanulói közösségekben egyaránt, mert alkotni a szabadság birtokában lehetséges.

Tanítványaim megismerésére soha nem sajnáltam az időt és elsősorban a közvetlen módszereket részesítettem előnyben, bár nem tagadom, a különböző tudományos és egyéb vizsgálati módszerek létjogosultságát, de nekem az előbbi "jött be". A sokszínű tevékenységek során van alkalom az igazi megismerésre. Kiderül, hogy ki miben ügyes, kinek milyen adottságai vannak, kit milyen területen kell kiemelten fejleszteni, ki miben sikeres?

Természetes, hogy a tevékenykedtetés a képességfejlesztés alapja is egyben. Nagy lehetőség volt számomra, amikor 15 évvel ezelőtt egy budapesti alapítványi iskolában megismerkedhettem egy eszközzel, ami a japán pedagógiai gyakorlatban mint képességfejlesztő eszköz elfogadott és rendszeresen alkalmazott az iskolai nevelés-oktatás alapozó szakaszában. Ezt követően elvégeztem egy tanfolyamot, ami az eszközzel való bánni tudást eredményezte, majd ezután, mint osztályfőnök elkezdhettem vele a munkát saját tanulócsoportomban.

Ez az eszköz a SZOROBÁN, ami tulajdonképpen egy műanyag keretből, a keretben levő oszlopokból és golyókból áll.

A gyerekek különböző feladatokat végeznek a golyók mozgatásával. A feladat végzése közben állandóan váltogatnak a manuális és gondolati tevékenységek között. Összefüggéseket keresnek, különböző kombinációkkal a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldásra törekednek. Valójában a számolás eszközét használják erre, de igazán nem ez a lényeg. Biztosan megtanulnak jól számolni, de ennél jóval többet biztosít az eszközzel való rendszeres munka: elsősorban a tanuláshoz szükséges képességek fejlesztéséhez járul hozzá sikeresen az eszköz. Főként a megfigyelő, megértő és megtartó képesség, az összefüggések meglátása, az emlékezet fejlesztése, a következtetni tudás, a figyelem, a fegyelem, az önfegyelem, a pontosság,, a rugalmasság, a leleményesség mind olyan képességek, amelyek a mai körülmények között nagyon hasznosak a sikeres élet szempontjából..

2004-ben egy újságcikk jelent meg egyik hetilapban, melynek címe: Szorobántól lesznek zsenik a kisdiákok Ezt egy budapesti iskolával kapcsolatban írták. Valóban van benne valami!

Az én volt tanítványaim 80%-a felsőoktatási intézményben tanult vagy tanul tovább. Valamennyi jelenlegi tanítványom sikeres az iskolájában. Foglalkozom tanítványokkal kis csoportban személyenként ma is. A legfiatalabbak 6 évesek, a legidősebb 20 éves. Én hiszek az eszközben és a segítségével végzett pedagógiai fejlesztő munkában. Természetesen a hit nagyon nagy erő, sikert csak ennek birtokában lehet elérni. A gyerekek szeretnek a foglalkozásokra járni, örülnek a sikernek, és egyre könnyebben veszik az iskolai akadályokat. Sajnos, sokan még nem ismerik ezt a lehetőséget.

Szeretném, ha több gyermek megismerkedhetne e módszer gondolkodást csiszoló, személyiséget fejlesztő lehetőségeivel, mely eljuttathatja a siker folyamatos átéléséhez az eredményes felnőtt élethez.