Bernáth Aurél

Festőművész, grafikus, tanár, művészeti író

Marcaliban született. Művészeti ismereteket Nagybányán Réti István és Thornsa János mellett szerzett. 1921-ben Bécsbe költözött, expresszionista rajzait Graphik c. albumában jelentette meg. Ezekről a munkáiról 1923-ban Hevesy Iván elismerő hangon szólt. 1923-1926 között Berlinben élt. Első és második kiállítását - absztrakt expresszionista műveiből - is itt rendezték meg a Sturm kiállítóhelyiségében. 1926-ban hazatért, 1938-ig Budapesten és Pöstyénben élt. Közben utazásokat tett Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Angliában és  Hollandiában.

A húszas évek közepétől stílusa megváltozott, az expresszionizmust a posztnagybányai iskola stílusa váltotta fel. A Gresham-kör (Szőnyi István, Egry József, Márffy Ödön, Czóbel Béla, Berény Róbert) festőihez hasonlóan ő is a látványból indult ki, s azt alárendelte a képalkotás, a szín, a kompozíció törvényeinek. Első jelentős művét, a Riviérát 1928-ban a Műcsarnok Tavaszi Tárlatán mutatta be. 1927-ben a KÚT tagja lett. Első gyűjteményes kiállítását 1928-ban sikerrel rendezték meg az Ernst Múzeumban. 1929-ben elnyerte a Szinnyei Társaság nagydíját és a társaság tagjává választották.

Olajképein és pasztellkrétarajzain a valóságélmények erőteljes hangulati töltéssel, szinte költői látomásokként jelennek meg. Domináns színei, a sárgák, kékek, dohánybarnák leheletfinom játéka légiességet, finom líraiságot kölcsönöz képeinek (Tél, Hotelszoba, Éjszaka lepkékkel, Esti pad, Önarckép sárga kabátban, Terasz, Önarckép rózsaszín szobában). A harmincas évek közepétől olajképeinek fénytől áthatott ragyogása, lazuros festése eltűnt. Ennek az időszaknak jellegzetes képei: Parkban, Nőgyermekkel, Táj jázmincsokorral, Festő nő stb. New Yorkban szerepelt műveivel, majd 1937-ben Budapesten a Frankel Szalonban, 1939-ben pedig gyűjteményes anyagával az Ernst Múzeumban. Az 1940-es években festészeti témakörét elsősorban a Balaton meghitt, hangulatos színhelyei határozták meg (Szőlőhegy, Balatonvidék).

A 40-es évek második felétől képeinek hangvétele keményebbé, színvilága hidegebbé, élesebbé vált. A csendéleteket, szobarészleteket gyakran a Duna látképével, illetve a nyitott ablak motívumával komponálta egybe. A háború után a művészeti élet vezető egyénisége lett. 1945-től a Képzőművészeti Főiskola tanára. Művészpedagógiai tevékenysége során jelentős festőegyéniségeket nevelt. 1959-ben a Brüsszeli Nemzetközi Kiállítás magyar pavilonjának díszítéséért aranyéremmel jutalmazták, s 1962-ben a Velencei Biennálén Magyarországot ő képviselte műveivel. Táblakép festészete mellett grafikai, falképfestői és írói munkássága is jelentős. Budapesten hunyt el 1982-ben. Nagyapja Roboz István lapszerkesztő, újságíró.

Az ő falképei díszítik az MTA Régészeti Intézetét, az Országgyűlés irodaházát, valamint az Erkel Színházat. 1948-49-ben szerkesztésében jelent meg a Magyar Művészet című folyóirat. 1937-től publikálta művészeti esszéit, amelyeket később három kötetben jelentetett meg (Irások a művészetről, Bp., 1947; A Múzsa körül Bp., 1962; A múzsa udvarában, Bp., 1967). Önéletrajzi vallomásait hatkötetben publikálta (Így éltünk Pannóniában, Bp., 1956; Utak Pannóniából, Bp., 1960 stb.). Koloritgazdag, érzékeny és intellektuális művészetével nemcsak a nagybányai festészeti hagyományok megújítója, de egyike a klasszikus magyar mestereknek is.

Jelentős kiállításai voltak még: Ernst Múz. (1956), retrospektív; Prága (1957); London (1962); Kaposvár (1971), retrospektív, Bp.-i Történeti Múz. (1972), retrospektív; Tihany (1977), retrospektív; Hatvani Galéria (1978), retrospektív; az Ernst Múz.-ban 1985-ben emlékkiállítása volt. 1984-ben emlékmúzeuma nyílt meg Marcaliban.

Forrás: Magyar életrajzi lexikon