Révész Géza

Zenepszichológus és hangfiziológus, egyetemi tanár

Révész Adolf és Rothauser Janka gyermeke. 1896-ban a budapesti Markó utcai főgimnáziumban érettségizett, majd jogi tanulmányokat folytatott, végül 1902-ben kriminálpszichológiai diszszertációval jogi doktorrá avatták. A diploma átvétele után Göttingenbe utazott, ahol Georg Elias Müller mellett pszichológiai kutatásokat végzett. Akkori barátai, David Katz (1884-1953) és Rubin később jelentősen hozzájárultak a modern kísérleti lélektan megalapozásához. Szorgalmasan látogatta az egyetemen Edmund Husserl filozófiai és Max Verworn fiziológiai előadásait. Egy évig Berlinben Karl Stumpf, a hallás lélektanának legnevesebb kutatója mellett dolgozott. Ebben az időszakban fordult érdeklődése a zene és hallás lélektana felé. Kutatásait a Dubois-Reymond intézetében folytatta, majd 1906-ban megszerezte a filozófiai doktori fokozatot. Disszertációjában a színlátás problémáival foglalkozott. Később jelentős kutatásokat végzett a halláslélektan területén és ekkor került közeli kapcsolatba korának másik jeles pszichológusával, Franz Brentanóval.

Hazatérve először Tangl Ferenc laboratóriumában dolgozott, rendszeresen megfordult Alexander Bernát körében, a Vasárnapi Kör és a Huszadik Század szerzői gárdájában. 1908-ban az egyetem magántanárrá habilitálta és elsőként bízták meg hivatalosan a pszichológia tanításával. 1910. június 25-én Budapesten nőül vette Alexander Bernát lányát, Magdolnát.[2] Budapesten az Alexander-ház, majd később Révészék otthona Amszterdamban a művészek és tudósok kedvelt helye lett. Jól ismerték Bartók Bélát, Kodály Zoltánt vagy éppen Ady Endrét. 1919-ben a Tanácskormány a pszichológia egyetemi tanárává nevezte ki. Ugyanebben az évben megalapította Magyarországon az első lélektani laboratóriumot. Tanítványai között találjuk többek között a pszichológus Gleimann Annát, Lénárt Editet és a pszichoanalitikus Hermann Imrét.

A magyar kommün bukása után kora pszichológiai irányzatainak tanulmányozására rövid müncheni, majd heidelbergi tartózkodása után 1920-ban végleg Hollandiában telepedett le. Ekkortájt sem felejtkezett meg barátairól, tanítványairól; rendszeresen hazalátogatott Budapestre. 1921-ben kinevezték az amszterdami Kísérleti Lélektani Intézet igazgatójának. Fő célkitűzése az volt, hogy laboratóriumát Európa legnagyobb intézetévé fejlessze. 1931-ben az egyetem professzorává nevezték ki.

Utolsó magyarországi tartózkodása alatt, 1947-ben az ő javaslatára nevezték ki Magyarországon a budapesti egyetemen akkor megalakuló pszichológiai tanszék munkatársait. Hollandiában halt meg 1955. augusztus 19-én.

Főbb művei

A gazdaságos tanulás módszereiről (Magy. Paedagógia, 1908)
Zur Grund legung der Tonpsychologie (Leipzig, 1913)
Ervin Nyiregyházi (Leipzig, 1916)
A tehetség korai felismerése (Bp., 1918)
The Psychology of a Musical Prodigy (London, 1925)
Musikgenuss bei Gehörlosen (Leipzig, 1926)
Max Nordan élete (Kispest, 1940)
Das Problem des Ursprungs der Sprache (Amsterdam, 1942)
Die menschliche Hand (Basel – New York, 1944)
Einführung in die Musikpsychologie (Bern, 1946)
Talent und Genie (Bern, 1952)

Forrás: Wikipédia