Polgár László

(1947. 01. 01. - 2010. 09. 19.)

Operaénekes, Kossuth-, Liszt- és Grammy-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Szülei Polgár Lajos és Kántor Anna voltak. Tanulmányait Eyssen Irénnél kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta Kutrucz Éva és Révhegyi Ferencné növendékeként 1967–1972 között. Az Operaházban 1971-ben debütált Ceprano gróf (Verdi: Rigoletto) szerepében. Ugyanabban az évben megnyerte a Dvorák-énekversenyt. 1972-ben az Operaház ösztöndíjasa, majd 1973-tól magánénekese lett. 1974-ben a Schumann-énekverseny győztese, 1975-ben az Erkel-énekverseny első helyezettje volt. 1980-ban a Wolf-énekversenyen, majd 1981-ben a Pavarotti-énekversenyen is első lett. 1991-től a Zürichi Opera tagja volt. 1971-ben házasságot kötött Gergely Ágnessel. Három lányuk született: Katalin (1973), Judit (1977) és Éva (1984).

Forrás: Wikipédia

 

MTI sajtóanyag
Polgár László a világ legismertebb operaházaiban szerzett elismerést különlegesen mély basszusával. A Grammy-díjas operaénekes 1991 óta volt a Zürichi Opera tagja, és egy ideje megbecsült tanára a ház tekintélyes stúdiójának.
    
Hangját a kritikusok sötét árnyalatokban gazdagnak és bársonyosnak tartották. Az operairodalom számos basszusszerepében nyújtott emlékezetes alakítást. Ezek közé tartozott Mozart A varázsfuvola című művének Sarastro szerepe, Verdi Don Carlos című operájának II. Fülöpje, az olasz komponista Rigoletto című darabjának Sparafuciléje, valamint Wagner Parsifaljának Gurnemanz szerepe. Világszerte nagy sikerrel énekelte Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának címszerepét.
    
Pályafutása során fellépett többek között a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Los Angelesben, Firenzében, Bolognában, illetve rendszeresen szerepelt a bécsi Állami Operaházban. Egy alkalommal úgy fogalmazott, a sokat méltatott bársonyos hangját születésével kapott ajándéknak tartja, megjegyezve: a tehetség önmagában kevés, és megvan az a veszélye, hogy az embert ellustítja. A sikeres pályához a tehetségen és szorgalmon kívül a szerencsét is nélkülözhetetlennek tartotta, az állandó megújulás híve volt.
    
A délnyugat-magyarországi Somogyszentpál faluban született Polgár László a Budapesti Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 1973-tól a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. 1991-ben fogadta el a Zürichi Operaház felkérését, és a társulat tagja lett. Rangos szakmai kitüntetések mellett 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1997-ben beválasztották a magyar halhatatlanok közé. 1999-ben elnyerte a Grammy-díjat a Kékszakállú herceg vára 1998-ban kiadott CD-jén nyújtott teljesítményéért. Budapesten legutóbb 2010. június 28-án, az évadzáró-nyárköszöntő gálaesten lépett fel a Magyar Állami Operaházban. Zürichben hunyt el.


Forrás: MTI

Utoljára frissítve: 2016. 10. 06. 20:57

Évforduló

Naptárunk a Somogy Portál életrajzi adatainak szűrésével mindig az aktuális napon évfordulós személyekre hívja fel a figyelmet. A névre kattintva virtuális arcképcsarnokunkba juthat.


Fel