Lengyelfi Miklós
Szerkesztő, rendező
A Magyar Televízió nyugalmazott rovatvezetője Sopronban született, de somogyinak vallja magát, mert szellemi eszmélése, „szocializációja” Csurgóhoz és Siófokhoz köti. Pályája első évtizedében volt hivatásos táncos (Állami Népi Együttes), főiskolai tanársegéd (Színház és Filmművészeti Főiskola), óraadó tanár (Állami Balettintézet), minisztériumi főelőadó (Népművelési Minisztérium), tudományos munkatárs (Kulturális Akadémia). Néprajzosnak készült, majd pályát módosított, drámatörténetet, dramaturgiát tanult. A Magyar Televíziónál szerkesztő, rendező, szerkesztőségvezető, rovatvezető munkakörökben dolgozott, az itt eltöltött 33 év alatt másfélezernél több szórakoztató zenei műsort, dokumentum-filmet, zenei versenyt, vetélkedőt készített különböző műfajokban. Legnagyobb hatású a Röpülj páva..! című vetélkedő sorozata volt, amely országos mozgalmat is teremtett (Röpülj páva körök), és inspirálta a fiatalok újhangzású folkegyütteseinek létrejöttét a 70-es években. A két Nyílik a rózsa című énekesverseny a magyarnótaelőadók két új generációját indította el a pályán. Operettműsorai közül megemlítendő a Kálmán Imre születésének 100.-ik évfordulójára az MTV-ZDF-ORF nemzetközi koprodukcióban készült, 12 országnak közvetített élő műsor (1982) és a siófoki szabadtéri színpadon felvett Kálmán Imre gálaműsorok. Televíziós műsorai, műsor sorozatai, valamint díjnyertes filmjei mellett számos lapban publikált, három könyve jelent meg.
Gyerekkora óta kötődik a Balatonhoz. Szülei Balatonújhelyen építették később családi házként funkcionáló nyaralójukat, majd 1948-ban állandó siófoki lakosok lettek. Lengyelfi Miklós ekkor került Budapestre, az egyetemre, és közel fél évszázadig Siófokra járt „haza”, nyugdíjazása után pedig ő is követte a családi hagyományt: feleségével Siófokra költözött. A ’70-es évek második felében az akkori Dél Balatoni Kulturális Központ művészeti igazgatója volt másfél évig. 1990-ben a város önkormányzata Kálmán Imre alapítványt hozott létre a Kálmán hagyományok ápolására, és Siófokot az operett fővárosává kívánták fejleszteni. Az alapítvány kuratóriumának elnökévé Lengyelfi Miklóst választották. A város és a Magyar Televízió együttműködése révén több városi rendezvény, illetve több televíziós produkció jött létre, majd „Kálmánstadt Siófok” az 1994. évi önkormányzati választások után megszűnt.
Lengyelfi Miklós feleségével, Hortobágyi Judit előadóművésszel közösen 2002-ben megalapította a Dél-balatoni Kulturális Központ Irodalmi Színpadát, ahol színészképzés helyett vers- és prózamondás folyt. Az Irodalmi Színpad 9 évadon át működött, 16 új bemutatóval lépett a közönség elé, köztük régi és kortárs magyar írók, költők műveivel, városnapi műsorokkal.
Forrás: Siófoki Hírek