Galimberti Sándor

Festőművész

Az alábbi írást és a fotót a www.facebook.com/apacsmuveszet oldalról vettük át 2015. július 20-án. Köszönjük a szerkesztőnek a hozzájárulást!

100 évvel ezelőtt, 1915. július 20-án lett öngyilkos Galimberti Sándor, a magyar Vadak és kubisták kiemelkedő festője. Ő is Kaposváron született – akárcsak Rippl-Rónai József és Vaszary János –, 1903-tól rendszeresen dolgozott a Nagybányai művésztelepen, 1909-től többnyire Párizsban élt. Itt szeretett bele a Matisse-tanítvány Dénes Valériába, aki miatt elvált első feleségétől, az ugyancsak festőművész Lanow Máriától. A magyar Vadak egyik legeredetibb képviselője volt, fauve-os stílusát – elsősorban Cézanne hatására – a tízes évek elejétől fokozatosan a kubizmushoz közelítette. Rendszeresen állított ki Párizsban és Magyarországon egyaránt. Dénes Valériával közösen mutatták be gyűjteményes tárlatukat 1914-ben előbb Budapesten a Nemzeti Szalonban, majd májusban a párizsi Berth Weill Galériában. Párizsból hamarosan menekülniük kellett az internálás elől, ideiglenesen Belgiumba majd Hollandiába mentek, de 1915 áprilisában Galimberti sorozásra jelentkezett a hágai osztrák-magyar konzulátuson. Hazatértek, és a festő júliusban vonult volna a harctérre. Dénes Valéria azonban tüdőgyulladást kapott, és július 18-án váratlanul meghalt.
Imádott hitvese elvesztését nem bírván elviselni, Galimberti Sándor a temetést követően a Műcsarnok háta mögött főbe lőtte magát. 32 éves volt.
A Galimbert házaspárról Dénes Zsófia – Valéria unokahúga, Ady egykori menyasszonya – írt szép nekrológot a Nyugatban, amit így fejezett be:
„Kisfiam, Mario, aki szüntelen keresed a papilit és a mamilit. Aki ráteszed kis, piszkosra játszott kezecskéd a sötét öltönydarabokra és energikusan kijelented, ez a papilié. Ki reggelenként nem hagyod kicsorgatni fürdődnek az egész meleg vizet, mert parancsolod, hogy maradjon mamilinak, ahogy szokás. Hároméves csöppséged nem tudja, hogy soha többet nem találja meg papilit és mamilit és sejtelme sincs (hála istennek), hogy ez mit jelent. Mit jelent, hogy mások nevelnek fel, kisfiam, mások, a legjobbak, de mások. Hogy nem arra nevelnek fel, amire azok szántak, hogy nem teljesedik be rajtad az ő akaratuk, hogy nem tudják odaszórni neked gazdagságukat, amit verejtékkel szereztek, hogy te már gazdagon indulj útnak, Művészt csináltak volna belőled is, szépség lett volna a kenyered és a levegőd. Szőke fejedet már ma mintázták meg érdekes egyénire és önállóra. Hogy látom homlokod mögött az ő fajtájukat. Hát az nem lesz. Galimberti Mario nem lesz szüleinek egyes folytatója, eredménye, tökéletesebb feltámadása. Más lesz: Egyedül lesz és valaki önmagának. Bajnak, nem baj. Talán így szerencsésebb lesz. Ügyesebb. Gondtalanabb. A szépségen keresztül nem töri össze magát. Hanem: kár... Mert élni úgyis csak azért az egyért érdemes.”

www.facebook.com/apacsmuveszet

Rövid életrajz:

Kaposváron született, Nagybányán Réti István, Münchenben Hollósy Simon és Párizsban a Julian Ak. növendéke. 1908-ban Párizsban többször szerepelt a Salon d Automne és Indépendent kiállításain. A kezdeti kubizmus térproblémái foglalkoztatták, rálátásos csendéleteket, városképeket festett. A Ma c. aktivista művészeti lap köré csoportosuló művészek közé tartozott. Bp.-en először 1914-ben feleségével, Dénes Valériával együtt rendezett gyűjteményes kiállítást a Nemzeti Szalonban. Korábban Hollósi és Rippl-Rónai hatottak művészetére, majd felesége hatására a kubizmus felé fordult. Életének társa hirtelen betegség áldozata lett, amit nem tudott feldolgozni: önkezével vetett véget életének. – Irod. Dénes Zsófia: Galimbertiék (nekrológ, Nyugat, 1915. II.); Uitz Béla: Galimbertiék (Ma, 1918. XII.). – Szi. Dénes Zsófia: Egyszeri kaland (önéletrajzi r., Bp., 1964).