Inke

Heraldikai leírás

Ékeléssel harmadolt álló háromszögű pajzs, melynek első és második arany mezejében egy-egy arany közepű, vörös heraldikai rózsa, a harmadik mezőben egy fejét jobbra fordító, ötször tekeredett, arany koronás ezüst kígyó szerepel, amely kitátott szájában arany országalmát tart, feje fölött nyolcágú arany csillag.
 

Magyarázat

A kígyó és a rózsák egyaránt a néhai gróf Bethlen Istvánra, Magyarország két világháború közötti miniszterelnökére utalnak. A gróf Inkén bérelt birtokot, amelyet nagyon kedvelt, és ahol sokat tartózkodott. Az országalma keresztje a község katolikus, míg a nyolcágú arany csillag a református lakosságát jelképezi. A hitélet erejére és fontosságára utal, hogy 1995-ben az inkei reformátusok új templomot emeltek, az 1920-ban felszentelt római katolikus templomot pedig teljesen felújították.

Utoljára frissítve: 2016. 09. 13. 12:24

Fel