Csurgó és vidéke
Szerző: Mezei Ervin
Csurgó és térsége két nagyobb tájegységhez, Belső-Somogyhoz és a Zalai-dombvidékhez tartozik. A belső-somogyi területek ezen belül Nyugat-Belső-Somogyban és a Közép-Dráva-völgyben, a Zalai-dombvidéki területek pedig a Zalaapáti-hát déli részén helyezkednek el. A térség növényföldrajzilag a Holarktikus flórabirodalom magyar (pannóniai) flóratartományához tartozik. Csurgó és környéke ezen belül a Dél-Dunántúl flóravidékének Belső-somogyi és zalai flórajárásához sorolható. Már a felsorolásból kitűnik, hogy az ide látogató változatos természeti környezetet talál útja során. Ha a Közép-Dráva-völgyben, annak is az északnyugati részén kezdjük a kisrégióval való ismerkedést, mindjárt az egyik legszebb terület, a Zákány-Őrtilosi dombsor tárul elénk. Jellemző az illír gyertyános-kocsánytalan tölgyeseknek egy csak itt előforduló társulása, az illír bükkösök változata, valamint a völgyaljakban húzódó éger- és kőrisliget. Ezen erdőtársulások kialakulásához nagyban hozzájárult a tagolt felszín és a csapadékos éghajlat.
A még meglévő, többé-kevésbé természetközeli állapottal bíró erdőkben szép számmal képviseltetik magukat a Nyugat-balkáni hegységek növényei, mint például a pofók árvacsalán (Lamium orvala) vagy a zalai bükköny (Vicia oroboides). Az égerligetekben díszlik a hazánkban csak itt fellelhető hármaslevelű fogasír (Dentaria trifolia). Ugyancsak az illír hatást bizonyítja a dombság déli és délnyugati lejtőin helyenként tömegesen előforduló nyugati ajtóscsiga (Pomatias elegans). A dombok lábánál – a Dráva és a Mura partján – igen szép, tájképi szempontból is értékes fűz-nyár ligeterdők húzódnak. Itt fordul elő erdőszegélyekben, utak szélén a szubmediterrán ritkaságnak számító, akár 3 méteresre megnövő magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare) és a téli zsurló (Equisetum hyemale). A Dráva – középszakasz jellegű folyó lévén – ma is szüntelenül építi és rombolja partját. Kavicszátonyain igen érdekes és értékes fajok fordulnak elő. Ilyen az utóbbi években újra felfedezett – a folyószabályozások miatt visszaszorulóban lévő - mariskaszerű cserje, a csermelyciprus (Myricaria germanica). Jellemző fészkelő madárfaj a kis lile (Charadrius dubius). Emellett meg kell említeni, hogy a Dráva oxigéndús, gyorsan folyó vizében olyan sérülékeny fajok is megtalálhatók, mint a Platyphylax frauenfeldi tegzes. Ez a tegzes a kutatók szerint csak a Drávában fordul elő stabil populáció formájában (világviszonylatban is!). A folyók mentén lévő magasabb térszínekre jellemző keményfás ligeterdők nagyon szép állományait találhatjuk meg a Lankóci-erdőn.
A Zákány-őrtilosi vasút-oldal és a Dráva magaspart alatt futó szakasza az 1996-ban létrejött Duna-Dráva Nemzeti Park része. Benne nagy kiterjedésű égerlápok és kőrises égerlápok őrzik megannyi ritka, védett növényünket. Ilyen pl. a nádi boglárka (Ranunculus lingua), a lápi csalán (Urtica kioviensis) s a vidrafű (lenyanthes trifoliata). A rövidebb ideig vízzel borított tölgy-kőris-szil ligeterdőkben tavasszal helyenként tömegesen látható a tavaszi tőzike (Leucojum vernum), és a kockás liliom (Fritillaria meleagris) is. Az erdő fokozottan védett fészkelő madara a nyugalmat igénylő fekete gólya (Ciconia nigra). Mivel a Lankóci-erdőhöz hasonló állapotú ligeterdők napjainkra vészesen megcsappantak, azért ennek az erdőtömbnek a védelme különös jelentőségű. A Lankóci-erdőtől délkelet felé haladva – még mindig a Közép-Dráva-völgyben járva – a berzencei és somogyudvarhelyi rétek, legelők első ránézésre talán egyhangúnak tűnő, alaposabban megszemlélve azonban változatos, és sok érdekességet rejtő határába érünk. A legeltetéssel és kaszálással hasznosított gyepek közé nedves, vizes mélyedések ékelődnek, bennük számos ritka növényfajjal. A mocsárréteken és magassásokban találjuk a mocsári kosbort (Orchis laxiflora), az egykor gyógynövényként termesztett kálmost (Acorus calamus), valamint a különböző, ritka sás fajokat, mint a rostostövű sás (Carex appropinquata) vagy a csőrös sás (Carex rostrata). A Berzencén és Somogyudvarhelyen fészkelő fehér gólyák (Cicoin ciconia) számára kiváló táplálkozási lehetőséget nyújtanak ezek a nedves rétek, de az útmenti fasorokban és egyéb facsoportokban megtelepedő vörös vércsék (Falco tinnunculus) ugyancsak e nyílt területeket kedvelik. Tudni kell, hogy a gyepek változatlan formában való megőrzéséhez elengedhetetlen az állattartás, a legeltetés és kaszálás fenntartása. A Duna-Dráva Nemzeti Park egyik fontos célkitűzése, éppen ennek a hasznosítási formának a felkarolása, megszervezése. Csurgó és térsége települései közül Inke, Somogycsicsó és Szenta a Nyugat-Belső-Somogy kistájban helyezkedik el. E kistáj igazából egy hordalékkúp-síkság, melynek felszínét futóhomokformák, észek-déli irányban rendeződött buckasorok tagolják.
A homokhátakon az illír, szubmediterrán fajokban bővelkedő gyertyános-kocsányos tölgyes, illetve a cseres-tölgyes a potenciális vegetáció. Ezekben az erdőkben akadhatunk rá a királyné gyertyájára (Asphodelus albus), amelynek akár méteresre is megnövő tőkocsányain gyönyörű fehér virágzatot találunk. További szép, védett növényeink a tarka nőszirom (Iris variesa) és az epergyöngyike (Muscari botryoides). A homokhátak közt szerteszét ágazó, lassú folyású vizek nedves árterein a tölgy-kőris-szil ligeterdők sajátos típusa alakult ki, ám ezekből napjainkra nagyon kevés maradt meg természetközeli állapotban. E területeken fészkel előszeretettel az öreg tölgyek vízszintesen kinyúló ágain a fekete gólya. Ott, ahol a buckasorok közötti mélyedésekben a felszíni futóhomok alatt vízzáró réteg rejtőzik, lápok alakultak ki. Ezek közül a legnagyobb a Baláta-tó, amelynek sikerült megőriznie a történelem előtti idők természeti értékeit. Bár vizének egy részét elvezették, mély fekvése megakadályozta a nagymérvű vízvesztést. A lápot többféle növénytársulás alkotja, ezek közül a legjellemzőbbek az égerláp, a fűzláp, a partközeli sekélyebb részeken a zsombékos, beljebb haladva a gyékényes és nádas. A nyílt vízben a hínártársulások növényei élnek.
A parti részeken található a tóalma (Ludwigia ustris), a zsombékok közötti semlyékekben pedig a ritka, fokozottan védett szíveslevelű hídőr (Caldesia parnassifolia). A legérdekesebb növény talán az aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa), amelynek az egész földön csak kb. 50 lelőhelye ismert, s Magyarországon mindössze két helyen akadtak rá a botanikusok. Ez a kis termetű rovarfogó hínár nálunk melegkori reliktum. További ritka és értékes fajok: tőzegeper (Cemarum palustre), vidrafű, tőzegmohák (Sphagnum sp.), lápi békabuzogány (Sparganium minimum). A Baláta-tó állatvilágából említést érdemel a keresztes vipera (Vipera berus), és annak Somogyban élő fekete színű változata, amelyet egyes kutatók külön alfajként kezelnek. Itt kell szólni arról is, hogy a Szenta környéki erdőkben (de Inke, Iharosberény, Iharos községhatárokban úgyszintén) 1998-ban végzett lápfelmérés során számos kisebb lápszem vált ismertté, amelyek a természetvédelmi törvény szerint védett területnek minősülnek. A környék völgyzáró gátakkal kialakított halastavait szintén érdemes meglátogatni, mert gazdag növény- és állatvilágnak adnak otthont. Él itt sulyom (Trapa natans) és tündérfátyol (Nymphoides peltata), mindkettő védett faj. A tavak a környéken fészkelő réti sasok kedvelt táplálkozóhelyei közé tartoznak. A kisrégió Somogybükkösd-Porrogszentkirály-Csurgónagymarton vonalába, illetve attól északra fekvő települései tájföldrajzilag a Zalaapáti-hát kistájhoz tartoznak. Ez a terület észak-déli irányban hosszan elnyúló eróziós-deráziós dombság, rajta gyertyános-kocsánytalan tölgyesekkel, zalai bükkösökkel és cseres-tölgyesekkel. Az erdők élővilága gazdag és változatos. Költ a réti sas, a kék galamb, a fekete gólya és az utóbbi években örvendetesen megszaporodott a hollók száma.
A völgyoldalakban tavasszal virágzik a szártalan kankalin (Primula vulgaris), a zalai bükköny (Vicia oroboides), a májvirág (Hepatica nobilis) és a galambvirág (Isopyrum Thalictroides). A völgyek alján futó patakok mentén, az égerligetekben vagy azok szélén bontja szirmait a turbánliliom (Lilium martagon), az itt-ott fellelhető mocsárréteken pedig a szibériai nőszirom (Iris sibirica) és a hússzínű újjaskosbor (Dactílorhiza incarnata). További érdekes növényfaj az örökzöld, télen piros bogyókkal ékesített lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum). Ilyen környezetben bújuk meg a halastavak között létesített, páratlan szépségű Ágneslaki fenyőkert Csurgónagymarton mellett. Az ide telepített egzóták különösen jól fejlődnek a párás, hűvös mikroklímájú völgyben. Csurgó és környékének természeti környezete igen sok, országos szinten is jelentős értéket rejt, amelyek megismerése páratlan élménnyel gazdagítja az idelátogatót.
VÉDETT ÉRTÉKEINK
Szerző: Mezei Ervin
Csurgó: Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium parkja
A parkot 1890-ben hozták létre, melynek egyik legszebb része az előkert, ahol tiszafák, hamisciprusok , császárfák, jegenyefenyők és egy helyütt liliomfák szegélyezik a sétányt. Sajnos a park egyik féltett kincse, az egyedi védelem alatt álló, első telepítésből származó mamutfenyő a 2003. évi aszályos időjárás következtében elpusztult. Odébb tuják, borókák díszlenek, és bokrétafák, juharok, hazai nyárak és a szivarfák nyújtanak árnyat. A park előzetes engedéllyel látogatható.
Iharos: Kastélypark
A falun keresztül vezető út két oldalán fekszik az egykori Inkey-kastély parkja. A közút nyugati oldalán 5 hektár nagyságú, tisztásokkal tagolt területen páfrányfenyők, császárfa, jegenye- és duglászfenyők, liliomfák nagyobb csoportjai és a kínai szúrósfenyő - hazánkban egyedülálló méretet elért - példánya (143 cm törzskerülettel) látható. A park egy része franciakert jellegű, amelyet különösebb átmenet nélkül tájképi kert követ.
Iharosberény: Inkey-kastély parkja
Az 1750-ben Inkey Gáspár által építtetett kastély parkja helyi jelentőségű természetvédelmi terület, amelynek telepítését szintén az 1750-es években kezdték meg. Az 1800-as években a kastélyt átépítették. A parkban viszonylag kevés, de nagy méretekkel jellemezhető, értékes fát találunk. Ilyenek a mamutfenyő - a legnagyobb 670 centiméteres törzskerületű. Országos szinten is egyedülálló az a gyönyörű himalájai cédrus, amelynek törzskerülete 510 cm. A park egyéb fái: tulipánfa, bokrétafa, vasfa, sima- és páfrányfenyő. Ez a múlt századokat idéző, szépen rendben tartott park csak engedéllyel látogatható.
Iharosberény: Vörös-dombi magyar tölgyes
A Vörös-domb Iharosberénytől kb. 4 km-re nyugatra található. Itt ültettek magyar tölgyből (Quercus frainetto) egy 1 hektárnyi állományt. E fafaj Délkelet-Európában honos, nálunk nagy valószínűséggel csak telepített. Magyarországi szórvány előfordulásai a Dunántúlon és az Északi-Középhegységben vannak. A magyar tölgy hazánkban védett faj, s jellemző rá, hogy nagyon dekoratív.
Somogybükkösd: Perczel-kúria parkja
Az egykori Perczel-kúria parkja belterületi díszkert. A kert fekvése és az ott található fenyőfajok teszik értékessé Somogybükkösd e kis, örökzöldekkel és lombos fafajokkal telepített területét. Értékes fafajai: atlanti cédrus, kolorádófenyő, kaukázusi jegenyefenyő, tiszafa, madárberkenye.
Zákány: Kastélypark
Ez a park korábban Zichy-tulajdon volt, ma az általános iskola számára teremt szép és hangulatos környezetet. Értékes fái a páfrányfenyő, a kaukázusi jegenyefenyő, a tiszafa, a malonyai tuják és a hamisciprusok. Külön figyelmet érdemel a 30 fából álló hársfa sétány. A park kertművészeti szempontból is értékes.
