Vízvár

Honlap: vizvar.hu

 

Településtörténet

Története a XVI.század közepétől ismert: Tahy Ferenc királyi főlovászmester a Dráva partján várat épített itt. A török elleni harcban 1555-ben Zrínyi Miklós bán zsoldos őrsereg állítását sürgette a vár védelmére. "Védői" Szigetvár eleste után megfutottak, s az erődítményt felégették maguk mögött. Kétszáz évvel később népesült be újra e környék. 1726-ban Tirunetti Herkules Lajos volt a földesura, akit a Festetics család követett a birtokjogban. Ekkoriban már állt a katolikus templom, amely 1852-ben leégett, s két évvel később készült el a ma is álló épület.

Az első iskoláról szóló feljegyzés 1742-ből való. A községhez tartozó Zsitva-pusztáról  már 1399-ből van írásos emlék, gazdaságát 1733-tól a Festetics család virágoztatta fel. Katsélyuk ma magántulajdonban van, felújítás alatt áll. A közeli Csütörtökhelynek a XIV. században plébániája volt. Az 1772-es összeírás szerint Vízvár lakói - mintegy hatszázan - a horvát nyelvet beszélték, s iskolájuknak katolikus tanítója volt. A XIX. század közepén horvát faluként említik, de 1881-ben 610-en már magyarnak, négyen németnek, hárman tótnak vallották magukat. Századunk első évtizedére 1590-re emelkedett a lélekszám, s ez hosszú ideig jelentősen nem is változott. 1901-ben hozták létre az első közkönyvtárat 176 kötettel, hamarosan megalakult az olvasókör, majd a gazdakör és a népház. Az első világháborúban 45 hősi halottja és ugyanennyi hadirokkantja volt a falunak, a második világháború 35 áldozatot követelt: 1931-ben majd 1989-ben emlékművet állítottak tiszteletükre.

A hagyományos drávai  halászatra utal a régi pecséten a két nádszál között a hal. A folyó kincse élelem és megélhetési forrás volt, gazdag halászati módszerek emléke maradt fenn. A tavaszi áradáskor a Dráva elöntötte a holtágakat és a sekély vízű tavakat, ahová ívásra besodródtak a halak. Ma nyelvi emlékeket őrzünk a  rekesztéses, a hajtó, a csaptató, az emelős halászatról, a strikezésről, vagy a harcsát csalogató turbékolásról. A mostani horgászatot kosztos halászatnak nevezték. A halat jégveremben tárolták, és vonattal szállították Pécsre. A kereskedő főként a fekete halakat vette át: a kecsegét, a harcsát, a csukát és a süllőt, de volt a Drávában márna, tokhal, harcsa és compó is. A két háború között gazdag iparosréteg élt a településen,  szikvízüzem, cserépgyár és egy háromszintes malom működött, mely áramot szolgáltatott.

Az ötvenes évek tsz-szervezése véget vetett a magángazdálkodásnak. Az 1956-os forradalom leverése után többen a Dráván túl kerestek menedéket.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998. Szerző: Izményi Éva

Utoljára frissítve: 2016. 10. 22. 20:23

Fel