Szabás

 

Településtörténet

Szabás a XIV. században  Batthyány György birtoka volt, az akkori iratok Zabasként említik. A földesúr fiaitól hűtlenség miatt elvették a területet, ami egy év múlva került vissza a családhoz. Az első templom is akkoriban épült Szent Kozma és Demjén tiszteletére, s 1675-től már saját református prédikátora volt a falunak. Az ezt követő években valószínűleg tűzvész martaléka lett a település, s csak a kuruc szabadságharc leverése után népesült be újra. Az ország különböző tájairól jött lakosság többsége református volt, akiket sok zaklatás ért az ellenreformáció idején. A felekezeti népiskolát 1720-ban alapították, romos templomukat azonban 1771-ben nem engedték kijavítani, hanem új építését írták elő, amihez hiába várták  a királynői engedélyt. Három évtizedes huzavona után készült el a református templom, melyet negyedszázad múltán a katolikus építése követett. 1840-ben Tallián János épített a faluban egy kúriát, mely 110 évvel később a tanács székháza lett, ma pedig a községháza. A századforduló táján készült báró Fekete Aladár kastélya, ahová az újabb időkben a művelődési ház települt, míg az 1902-ben felépült Tallián kastélyba - ott őrizték sokáig a Perneszi és a Tallián család értékes levéltárát - 1955-ben a megyei kórház belgyógyászati utókezelő osztálya költözött. Több mint négy évtizeden át hatvan ággyal működött az egészségügyi intézmény, ám a kilencvenes évek közepén, az ágyszámleépítések idején harmincra csökkent a helyek száma. 1997 májusában megszüntették az osztályt, a betegeket a kaposvári kórházba költöztették. A fenntartó megyei önkormányzat az épület átépítését és újrahasznosítását tervezi.

Századunk elején majdnem elérte az ezer főt a lakosság lélekszáma; iparosok, kereskedők látták el a szolgáltatásokat, olvasókörök, egyesületek alakultak, Hangya és hitelszövetkezet működött, két téglagyár és egy gőzmalom adott munkát az embereknek. A községben 145 ház, a pusztákon 12 cselédlakás volt, míg  a tanyákon 139-en éltek. A huszas években volt a legnépesebb a falu,  a felekezeti arány azonban megváltozott, többségbe kerültek a katolikusok.  A második világháborúban harminc áldozata volt a falunak, a nehézfegyverek és a bombázások elkerülték. A földosztás során 124-en jutottak tulajdonhoz, de csak 1951-ig élvezhették az önálló gazdálkodást, akkor ugyanis a faluban megkezdődött a tsz-szervezés. Az életképes termelőszövetkezet - többszöri próbálkozást követően -  1959-ben jött létre, de később egyesült a kutasival.  A felekezeti iskolák összevonása után a református egyház épületében kezdte meg a tanítást az általános iskola.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998. Szerző: Izményi Éva