Somogyvár

 

A kövek között friss fű sarjad minden tavaszon, de a romok ezerévnyi történelemről mesélnek. Innen, Kupavár tetejéről nézett szét birtokaira egykoron Koppány, itt építtetett bazilikát I. László, s itt is temették el 904 évvel ezelőtt, egy júliusi napon. Földi maradványait már nem őrzi e föld, ám emlékét annál inkább, amit jelképes síremléke és az 1998-ban felállított Szent László szobor is mutat. A Kupavár-hegyre érkező utazót megérinti a letűnt évszázadok fuvallata: szinte látjuk, amint fejünk felett bezárul az apátsági templom boltozata, s a bazilikában hajnali imádságra gyűlnek össze a szerzetesek. Képzeletünknek nagy segítség, ha somogyvári sétánk első állomásaként bekopogtatunk a Széchenyi-kastély ódon ajtaján, s a gyönyörű előcsarnokban megnézzük az apátság rekonstruált makettjét. Nehéz innen továbbmenni: a lépcsőház művészi faburkolatának látványa, a lépcsőt szegélyező faragott díszek, a román stílusú motívumok ámulatba ejtik a látogatót. Készítőjük egy juhászlegény volt, akit a gróf taníttatott ki. A kastély védett parkjában sétáló fölé értékes, különleges fák nyújtanak árnyat, közöttük található tulipánfa, páfrányfenyő és kígyófa is. A települést határoló erdőségek a nemes vadak élőhelyei, a Brézai parkerdő pedig a kirándulókat várja a nyugalom ígéretével, a tiszta levegővel és az erdei létesítményekkel: parkolóval, esőházzal, tűzrakóval. A fák között turistautak segítik az eligazodást, a történelmi emlékhelyhez pedig kerékpárút vezet. Kupavár-hegy nyugati lábánál tiszta vizű forrás oltja a szomjot, a Szentesica forrásnak egykor csodatévő, gyógyító erőt tulajdonítottak.

Somogyvár hajdan a megye székhelye, jelentős központ, hiteleshelyi levéltár volt. A honfoglalás idején Koppány vezérnek – akit Géza fejedelem helyezett a somogyi hercegségbe – és nemzetségének ősi szálláshelyeként ismert. Az István ellen lázadó Koppány sorsa a felnégyelés lett, s ezzel nemzetsége is elvesztette Somogyvár várát a hoz­zátartozó földekkel együtt. A vidék védelmére I. István besenyő és más törzsbéli katonaságot telepített le, és birtokot kaptak itt a hozzá hű német lovagok is. Szent István elfoglalta a Nagyberek mocsaraiból kiemelkedő hegyen lévő vezéri szállást, és 1001-ben Szent Apollinaris tiszteletére keresztelő egyházat építtetett itt. Az ispánsági várhoz tartozó település mellett út-, vásár- és vámhely volt, melyeket már az 1055-ből való írásos források is említettek. A város földesura egészen 1091-ig maga a király volt. Ekkor alapította meg Koppány egykori földvára helyén I. László a Szent Egyed tiszteletére felszentelt bazilikát, melyet saját temetkezési helyéül rendelt. A bazilika mellé kolostor is épült, az apátságot a francia eredetű Benedek-rendi szerzetesek népesítették be, miután a provence-i Saint-Gilles-i főapátságnak adományozta. Ezt II. Orbán pápa megerősítette, s ezt követően a későbbi pápák is biztosították az apátság kiváltságait. Halálakor – 1095-ben – ide temették, ám hamvait később Nagyváradra vitték. Érdekes legenda fűződik a király végső nyughelyének kiválasztásához. Istenítéletre bízták, hogy eldőljön, hol helyezzék el: a koporsót szekérre tették, s arra vártak, merre is indulnak el maguktól a lovak. Mivel azok Várad felé vették útjukat, így a király sírját is ott helyezték el. Szent László Szent István egyházszervező munkáját fejezte be, ugyanis Árpád-házi királyaink mindegyike létrehozott egy-egy fontos központot. Somogyvárnak nem maradt fenn az alapító levele, csak a később, Odiló apát által készített feljegyzés, amely ma is Saint-Gilles-ben található. A somogyvári monostor épülete egyébként hosszabb volt a pannonhalmi apátságnál, s a korszak leghíresebb búcsújáróhelyeként ismert. 1112-ben ide zarándokolt Szent László sírjához III. Boleszló lengyel uralkodó, vezeklésként, mert féltestvérét megvakíttatta. A somogyvári bencés apátságban nemcsak az apátok voltak franciák, hanem a szerzetesek és a novíciusok is, mígnem Imre király az itáliai Bernát spalatói érseket nevezte ki. Somogyváron a középkor jelentős kultikus és kulturális központja alakult ki, s az 1220-as évektől már hiteles hely, a vármegye okiratainak első letéteményese is volt.

A környék lakói szőlőműves hospesek, virágzó gazdálkodást valósítottak meg. A városiak a településen keresztülvezető hadiutat használva élénk kereskedelmet folytattak, az itteni bor ­Fehérvárra, Budára és Szegedre is eljutott. Az összeköttetést segítette a „nemzetközi” ­zarándokforgalom, emellett az apátság bencés szerzeteseinek is közvetlen kapcsolata volt a Földközi-tenger melléki Saint-Gilles-i apátsággal.
A várról azt sejthetjük, hogy jelentős erődítmény lehetett, ugyanis 1296-ban a Henrikfiak még III. Endre seregeivel szemben is tartani tudták. A település 1224-ben kapott városi kiváltságokat. 1410-ben királyi város volt, melyet Zabor- és Dobpusztákkal együtt Marczali Miklós és Dénes nyert Zsigmond királytól, s ekkortól kezdődött a viszály az apátság és a földesurak között.  A Marczali család még a század végén is bírta a várost, de egy részébe már a Báthoryak is bejegyeztették magukat örökösödés révén. A település másik fele továbbra is a bencés monostoré maradt. 1508-ban pápai ellenőrök készítettek vizitációt a somogyvári apátságról, s abban a szerzetesi fegyelem, a rend teljes hiányáról számoltak be. Az épület olyan rossz állapotú volt, hogy a szerzetesek aludni sem tudtak a becsorgó víztől. Ekkorra teljesen megszakadt a kapcsolat a Saint Gilles-i anyamonostorral, s a XV. század végén a szekszárdi apátság felügyelete alá, majd Csaholy Péter birtokába jutott.

Az 1536. évi adólajstrom szerint két részből állt a város: Somogyvárhidas 6, Somogyvár-alsópiac 18 portával szerepelt. A hódoltság alatt telepítették be a törökök a földműves iflákokat (rác határőröket), akik az őslakossággal szemben kedvezményekben részesültek. A monostor utolsó apátjának, Istvánnak a nevét 1553-ban írták le, majd a vár hamarosan a törökök kezére került. Erre az időre a pusztulás jutott a hiteles helyi levéltárnak is, amelyet azután Szombathelyre helyeztek át. 1583-ban Török Bálint foglalta el mind a várat, mind a várost.

1677-ben Széchenyi György kalocsai érsek nyerte adományul a települést, amely egészen a huszadik századig a család birtokában maradt. Az 1700-as évek utolján még álltak a Kupavár-hegy várfalai és a monostor romjait is jelentősnek írja le a későbbi feltáró, dr. Bakay Kornél. A településen Széchenyiek építettek gyönyörű kastélyt, melyet 1870-ben gróf Széchenyi Dénes megnagyobbíttatott. A kastélyban hétezer kötetes könyvtár, nagybecsű családi krónika, értékes festmények, levéltár, régi bútorok voltak. Kupaváron 1824-ben végeztek először ásatásokat, majd a században többször is nekifogtak a kutatásnak. Gróf Széchenyi Imre 1896-ban saját költségén kiásatta a kupahegyi templom és kolostor alapfalait, ahonnan sok értékes dombormű és feliratos kő került felszínre, melyek egy részét a kastély falába építtette be.
A hajdani Somogyvár a mai Váraljapuszta helyén feküdt. E rész 1726-ban Bátsmegyey János és a Szily örökösök birtoka volt. Somogyvártól délre esett Bűpuszta, s az 1536-os összeírásban Somogyvár szomszédságában Kotho birtok is előfordult, amely a király ellátását szolgálta, mára a Kurtó nevű dűlő őrzi emlékét.

A századfordulón megépült fonyódi vasútvonal érintette a települést, amelynek állomása, postája, távírója lett. 1914-ben 313 házból állt Somogyvár, 2299 katolikus vallású lakossal. A XX. század elején itt is megindult a társadalmi szerveződés, létrehozták a tűzoltó-, a levente- és a lövészegyesületet. Az iparosok polgári kört, majd ipartestületet, a fiatalok önképző kört alakítottak. Volt takarékmagtár és gőzmalom, az utóbbi a Széchenyi-uradalomé.

Az első világháborúba 563 somogyvári vonult be, a 87 hősi halott után 45 hadiözvegy és 18 árva maradt itthon. A harctéren elesettek tiszteletére emlékművet állított a község népe. Szomszédságába került később a második világháborús emlékmű is, a római katolikus templom mellett.

A háború utáni első szövetkezeti szervezés idején négy rövid életű csoport alakult. A második szakaszban, 1958-59-ben alakult meg a Dózsa és a Szabadság Tsz, melyek 1968-ban egyesültek. A szövetkezet 2500-3000 hektáron gazdálkodik, és 70-80 falubelinek biztosít megélhetést. 1951-ben megalakult a községi tanács, melyhez 1967-ben csatolták a szomszédos Somogyvámost és Pamukot. A közös irányítás 1991-ig tartott, akkor önállósodott a két kisebb település. 1971-ben Vityapuszta lakói népszavazással döntöttek arról, hogy lakóhelyük Gamás helyett Somogyvár közigazgatásához tartozzon. Az ötvenes évektől elkészült a község villamoshálózata, megkezdődött az utak burkolása, felépült 320 új ház, s 1971-re kiépült az ivóvízvezeték-rendszer.

1972-ben kezdődött meg a bencés apátság régészeti feltárása. A munkák majd két évtizedig tartottak, az ünnepélyes átadásra 1991-ben került sor. A romegyüttest 1983-ban hazánk harmadik történelmi emlékhelyévé nyilvánították. 1989 óta minden évben megrendezi a település az alapító Szent Lászlóhoz kapcsolódó Kupavári Napok rendezvénysorozatot, a június 27-i László naphoz közeli hétvégén. Ilyenkor püspöki misét tartanak, néptáncbemutató, gazdag gyermekprogram, zenés darabok várják az érdeklődőket.

(Forrás: Pogány völgye, 1999. Szerző: Izményi Éva)