Ságvár

 

Településtörténet

A harmincas években végzett kutatásokat e területen Laczkó Dezső és dr. Gábori Miklós, akik a korai kultúrák jeleire bukkantak az ásatások során. Megtalálták egy 19 ezer és egy 17 ezer évvel ezelőtti település nyomát. A bronzkori urnatemetőben feltárt lelet fejlett kézműiparról tanúskodik. A hajdani település neve Tricciana volt, amelyet egy romanizált kelta bennszülöttről neveztek el. Fontos állomása volt ott a mai Pécsről Győrbe vezető akkori hadiútnak, s egyik központjává vált a Sió lecsapolására odatelepített embereknek. Jelentőségét castrummá történő fejlesztése is jelzi, valószínűleg megfordult falai között több római császár. A hely fontosságáról a sok lelet, a vastag várfalak és a Tömlöc-hegy római temetője vall. Ma mindössze néhány méter látható az egykori egy kilométer hosszú várfalból a református templom előtti romkertben. A régészeti leletekből arra lehet következtetni, hogy a település lélekszáma elérhette az ezret is. A IV. század végén leégett az erőd, s a helység későbbi lakói hunok, majd szlávok lettek. A település tovább élt az útvonalak kereszteződésében, valószínűsíthető, hogy  a Fokot Koppánnyal összekötő hadiút egyik állomása is itt lehetett. A XI-XII. században a Ság nevű hely lakói a kabar törzshöz tartoztak, akik a birtokhatárokat védték. Az Árpád-kor elején a község határában épült a Böre vár.

A település többször cserélt gazdát: 1083 és 1095 között a pannonhalmi apátságé, 1106-ban már Álmos herceg tulajdona, ezt követően a domosi monostoré, majd 1211-től a tihanyi apátság összeírásában szerepelt Ság névalakban, később a székesfehérvári őrkanonok és a johannita lovagok tulajdona volt.

Már a XI. században betelepült kabarok meghonosították a szőlőtermesztést, amely a földesurak egyik legjobb bevételi forrásává vált. Az  Ugali családnak e kortól voltak a község közelében jelentős birtokai, s a fehérvári káptalan is igyekezett minél nagyobb területet megszerezni, ugyanis az itt termett bort Fehérváron és Budán jól tudták értékesíteni.

A török hódoltság alatt a koppányi aga birtoka volt a terület, vára miatt rendszeresek voltak a határvillongások, a  Tömlöchegy börtönében sok magyar raboskodott. A lakosság Török Bálint pártfogása mellett áttért a református hitre, s a XVII. századra már  virágzó egyházuk volt. A török uralom idején a község lakóinak egy része elvándorolt,  a későbbi újratelepítéskor a veszprémi káptalan főként katolikusokat igyekezett behívni. 1755-ben épült fel a katolikus templom, előtte néhány évvel a reformátusok imahelye, de csak torony nélkül. Az 1848-as szabadságharc idején Jellacic Sió menti harcainál a mai ságvári repülőtér táján gyülekeztek Kossuth toborzói. A jobbágyfelszabadítás eredményeként megnőtt a falu lélekszáma, s már 224 házról szól az akkori krónika.

Az első világháborúba 350 ságvári férfit vittek a harctérre, közülük 43-an haltak hősi halált. Emlékművüket 1927-ben állították fel a Fő utcában. A Nagyatádi-féle földreform idején 164 kh földet, valamint 44 házhelyet osztottak ki a nincstelenek és a törpebirtokosok között. A két háború között kezdődött a településen a Nónius lovak tenyésztése, ezek értékesítésére  hozták létre Ságvár és Nyim állattenyésztőinek szövetségét. Századunk elején itt is megalakult a fogyasztási szövetkezet, mely 1927-től Hangya szövetkezetként működött tovább. 1921-ben a gazdák tejszövetkezetet hoztak létre, mely a felesleg felvásárlásáról és elszállításáról gondoskodott. Működött még a községben tűzoltó testület, s a fiatalok életre hívták a levente egyesületet és a lövészegyletet.

A második világháború után felosztották a veszprémi káptalan tulajdonában lévő földeket, mintegy 1000 kh szántót, a 2000 kh erdő pedig állami tulajdonba került. 1950-ben Egyetértés néven jött létre az első termelőszövetkezet, amely öt évig működött. Az 1960-as újjáalakuláskor már a lakosság hetven százaléka belépett a szövetkezetbe. Ekkor készült el Ságvár villamosítása, s már érezhető volt Siófok közelsége, amely éledező idegenforgalmával főként a nyári idényben jelentős munkaerőt vont el.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998. Szerző: Bolevácz József, Izményi Éva