Öreglak

 

A sűrű erdőket dús rétek váltogatják a marcali dombhát lankáin, a közeli Kupavár tetejéről ellátni a Balatonig. A mediterrán éghajlatot idéző, déli domboldalakon gyümölcsöt érlel a nap, bő termésű szőlőskertek sorakoznak, s hangulatos borospincék hívogatnak borkóstolóra. E tájék jellegzetes terménye a dió: Nap-hegy, Kis-hegy, Vasad és Baráti házainál szinte mindenütt található árnyat adó, nyugalmat sugárzó diófa, sőt olyan porta is akad, ahol félszázat ültettek belőle, hogy a család megélhetését is biztosítsa. A patakok mentén dús rétek zöldellnek, a falu nyugati határa sík vidék. A szántóföldek homokos talaján kukorica, burgonya és napraforgó terem, míg a keleti magaslatokon jó eredményt hoznak az igényes búzafajták, a napraforgó, a cukorrépa és a len.

Öreglak nevének eredetéről kétféle feltételezés él a vidéken. Származtatják a latin lacus szóból, mert a környék valaha mocsárral körülvett terület volt. A másik feltételezés a magyar lakás régies „lak” alakját tartja megfelelőnek, melyhez a nagyot jelölő „öreg” kifejezés társul . Az biztos, hogy 1449-ben a Lak alak volt használatos, ugyanis ekként említi a falut egy oklevél: abban az időben a Bő-nembeli Laki Thúz, a Létai és a Szecsényi családok perlekedtek a birtokok fölött. 1484-ben Mátyás király Corvin Jánosnak adományozta a területet Laki Thúz Miklós halála és testvérének hűtlensége miatt, s azt később hiába kérték vissza a Thúz-fiúk.  A XVI. században ismét egyezkedések, huzakodások tárgya volt a birtok, amíg Tahy Ferenc és Zrínyi Ilona tulajdonába nem került. A település lakossága magyar volt, ám a török hódoltság idején teljesen eltűnt. Később Lakvár betelepítéséhez délszláv, szerb népeket hívtak, ám erre ma már többnyire csak a családnevek emlékeztetnek. A Jankovich család lett a földbirtokos 1687-től, s maradt is évszázadokon át. Barátipuszta a Guth-Keled nemzetség ősi birtoka volt, Vasadpuszta pedig a középkorban önálló faluként szerepelt, s a Misel-nembeli Vörös János fiai uralták.

A népesség egyenletesen emelkedett; 1857-ben 562 lakója volt a falunak, száz évvel később már majdnem elérte a kétezer főt. A húszas években különösen a községhez tartozó Baráti-szőlőhegy, Vasad-hegy, Kis-hegy, Aligvárom és Nap-hegy lakóinak száma emelkedett, ugyanis e területeken szívesen vettek házat a gazdasági cselédek. E beköltözések mellett azonban rendkívül kicsi volt a természetes szaporulat, a napszámosok nagyon szerény és szűkös körülmények között éltek. Ekkor a lakosság kilencven százaléka földműveléssel foglalkozott, a 365 családból 96 önálló kisgazda, 92 pedig gazdasági cseléd volt, s huszonkét iparos élt a településen. A cigányság szintén a húszas években kezdett betelepülni, egyrészt a szomszédos Somogyvárról, másrészt az ország nyugati feléből. A második világháború végén a téli hadműveletek színtere volt a község, itt rakták át vonatról gépkocsira a hadianyagot. A földbirtokos, gróf Jankovich Bésán Elemér kastélyában kórházat alakítottak ki. A háború után visszatérő lakosság közösen kezdte meg az újjáépítést, gabonát és zsírt adtak össze, s azt mészre cserélve a helyi iparosok rendbe hozták az iskolát, a templomot és a kápolnát. A járás iskolái közül elsőként az öreglakiban kezdtek tanítani.

A grófi birtok felosztásakor nemcsak a földet darabolták fel, hanem új tulajdonosra találtak a gazdasági épületek, a mezőgazdasági eszközök és az igavonók is. Az újgazdáknak nem volt könnyű helyzetük, mert a hirtelen jött tulajdonhoz hiányzott az állatállomány, rossz volt a felszereltség. A cselédlakások helyett száz házhelyet alakítottak ki, a faluban új utcák nyíltak, a gyorsan megindult építkezés már 1949-re befejeződött. A régi gazdáknál természetesen könnyebben ment a termelés, ők a meglévő mellett növelték területüket, volt eszközük és tapasztalatuk. 1950-ben két termelőszövetkezet alakult, melyek a területi széttagoltság miatt később egyesültek. Birtokba vették a fűrészüzemet és a községi parkban lévő két halastavat is. Elsősorban a kertgazdaságot fejlesztették, primőr áruval látták el a Balaton-partot.
Az 1956-os felbomlás után három évvel újjáalakult a szövetkezet Kertészeti Mgtsz néven, s mellette működött még egy nagyobb gazdasági egység, az Öreglaki Állami Gazdaság. Az utóbbi meglehetősen széttagolt területen gazdálkodtak, eredményei közül kiemel­kedett a kerti magok termesztése. 1965-ben egyesült az Alsóbogáti Állami Gazdasággal, s mintegy tízezer holdon gazdálkodott. A hatvanas évek végén kiemelkedő eredményeket ért el a búza nemesített vetőmagjának és a kukorica különböző fajtáinak termesztésében. Az állattenyésztésben a szarvasmarha, a sertés, a juh és a baromfi töltött be fontos szerepet, a gazdaság termelési értékének csaknem felét ez az ágazat adta. A faluban 258 család meg­élhetését biztosította a tsz, 118 családét pedig az állami gazdaság.

A hetvenes években két ipari létesítmény volt még a faluban. A budapesti Május 1. Ruhagyár üzemegysége átlagban 120 asszonyt foglalkoztatott, a takarmánykeverő üzemben pedig húsznál valamivel többen dolgoztak, s e cég közel harminc községet látott el.
A XX. század első felében Öreglak még a buzsáki körjegyzőséghez tartozott, ám 1946-ban önállósodott. Hamarosan iskolát létesítettek a Barátihegyen lévő kápolnában, ahol alsósokat, főként cigánygyerekeket oktattak. A központi általános iskola 1964-ben készült el, oda jártak a pamuki diákok is. 1954-ben épült az orvosi rendelő és a lakás, azóta saját orvosa és védőnője, újabban fogorvosa is van a településnek, az állatorvos azonban Somogyvárról jár át. A hatvanas években épült az óvoda és a napköziotthonos iskola, a grófi kastélyban pedig állami gondozott lányoknak alakítottak ki 80 férőhelyes otthont. Falai között napjainkban a megyei önkormányzat fenntartásában fogyatékosok intézete működik, ahol jelenleg 124 gyermeket gondoznak. Az öregek napközi otthonát 1969-ben alakították ki, építéséhez akkor a nagyobb gazdasági szervezetek is hozzájárultak anyagilag. A szociális intézményben elsősorban az egyedülálló és rászoruló időseket látják el.

A könyvtárszervezés hagyományai egészen 1903-ra nyúlnak vissza, amikor az első iparos és polgári olvasókör megalakult. Hat évtizeddel később azonban megszületett annak a könyvbarátháznak a terve, melyet azután 1967-ben fel is avattak. Benne kapott helyet a könyvtár, sőt egy könyvesbolt, klub, cukrászda és takarékszövetkezeti iroda is. A művelődési házban ma már csak alkalomhoz kapcsolódó rendezvényeket tartanak, míg a sportélet rendszeres és igen élénk. A női kézilabda-szakosztályon kívül büszkék a labdarúgócsapatra is, mely a megyei II. osztályban szerepel. A civil szerveződések hasznos munkát végeznek, népszerű a vöröskeresztes csoport, érdekvédelmi feladatokat lát el a mozgássérültek helyi egyesülete, s rendkívül aktív a nyugdíjas egyesület is. Öreglaknak saját újságja is van, az Öreglaki Kalendárium, amely havonta jelenik meg, s a település fontosabb eseményeiről, híreiről tájékoztatja a lakosságot.
A község önállósága 1977-ben szűnt meg, s majd másfél évtizeden át társközségként működött Lengyeltótihoz csatolva. A rendszerváltással azonban újból megalakították saját önkormányzatukat, így próbálják megvalósítani fejlesztési elképzeléseiket.

A Pogány-völgye kistérség szívében, a Nagyberek déli peremén találjuk Öreglakot. A Lengyeltótit Kaposvárral összekötő erdőkkel szegélyezett útról Marcali irányába térjünk le a faluhoz. A Kaposvár–Fonyód vasútvonalhoz vasútállomással kapcsolódik Öreglak. A községen átmenő út elkészültekor – 1890-ben – fontos hadiútnak számított, Szerbia felé. A legközelebbi város a: 8 kilométerre lévő Lengyeltóti. A belső utak nyolcvan százaléka burkolt, a vezetékes ivóvíz valamennyi háztartásba eljut, a lakásokat korszerű gázfűtéssel látták el. 1964-ben adták át azt a törpe vízművet. A település nevezetessége a kétlyukú híd, melyet manapság műemlékként védenek: egyik boltozata alatt a Malom árok vize csörgedezik, amely egykor a buzsáki Cifra malmot hajtotta, s a grófi gazdaságot árammal látta el. Ugyanez a malom árok a hatvanas években tiszta vizű fürdőhely volt másfél- kétméteres vízzel. Az Öreglakkal ismerkedő vendégek figyelmébe ajánljuk a régi szép épületek közül a Jankovich-kastélyt és a római katolikus templomot, melynek bejárata a megyeszékhely, Kaposvár felé néz. Előtte egykor 2-300 méter szélesen mocsár húzódott, ez védte a templomot. Egy kiadós sétával a naphegyi kápolnához is eljuthatunk, ahol évente 2-3-szor tartanak szentmisét. E településrésznek egyébként mindössze száz lakója van.

Az aktív keresők többsége a környező városok üzemeiben dolgozik, a mezőgazdaságot kevesen választották kizárólagos megélhetési formának, ám fontos szerepe van a fizetés kiegészítéseként. A korábbi évtizedekben – amikor még a mostaninál kedvezőbbek voltak a felvásárlási árak – sok család foglalkozott sertéshízlalással. A kárpótlás elsősorban azoknak a gazdáknak volt előnyös, akik már előbb is jól felszerelt gazdasággal rendelkeztek. A földtulajdonnal rendelkező nyugdíjasok kiváltak a tsz-ből, és maguk alakítottak helyi szövetkezetet, így biztosítják folyamatosan az állatok tartásához szükséges takarmányt. A község lakott külterületei: Baráti-hegy, Nap-hegy, Vasad-hegy, ahol több üzem – vadfeldolgozó, szárító, fűrész – is található. A községtől két kilométerre fekvő Aligvárom nevű helyen jelentős szőlészet volt a termelőszövetkezet idejében. Ez mára megszűnt, csupán egyetlen tanya maradt a területen. A szőlő azonban manapság is az egyik legfontosabb gyümölcse a háztáji gazdaságoknak. A gazdák többnyire otellót, rizlinszilvánit, zalagyöngyét, merlot-t és veltelinit termesztenek. Sokat fejlődött az utóbbi évtizedekben a borkultúra, a minőséget minden évben borversenyen mérik le. A Nap-hegyen sok régi pince található, közöttük a hajdani grófi pince.

(Forrás: Pogány völgye, 1999. Szerző: Izményi Éva)