Kutas

 

Településtörténet

Bronzkori leletek tanúskodnak arról, hogy a terület már régóta lakott hely. A római korban katonai tábor állt a Rinya partján, s erre haladt a középkorban is még használatos római út. Később szlávok éltek a vidéken, majd a X. században Bogát vezér és nemzetsége telepedett meg. Feltételezik, hogy a Bogátok itt élő ága nem csatlakozott Koppány lázadásához, így a birtokaikat sem kobozta el István király. A falut  1146-ban a pannonhalmi Szent Benedek rendnek adományozta úrnője, így lett hosszú időre egyházi birtok, melyet 1240-ben a Kutasi család bérelt. Mivel akkor még nem volt temploma, a segesdi monostor szerzetesei jártak ki a faluba. A XV. században építettek templomot, ám az száz év múltán megsemmisült. 1534-ben 16 portával és 6 szegényportával vették adólajstromba, a hódoltság idején a Messer, a Kutasi és a Hagymási családok a földbirtokosok, akik a török uralom alatt is ragaszkodtak a nekik járó szolgáltatásokhoz. A kutasiak adóztak a töröknek, a földesuruknak, s fizették az egyházi tizedet is. A közelben voltak a magyar erősségek: Korotna, Nagybajom, Segesd vára, melyeket 1555-ben elfoglalt a török. Kutason 1626 óta van református egyház, lelkészének, Révkomáromi Jánosnak a nevét ma is őrzi az általános iskola. A hollandiában képzett lelkész Szlavóniába tartott, mikor  Kutas elöljárói maradásra kérték. Ő lett az oskolamester, a nótárius és a prédikátor.

A török kiűzése után a Malik családé, majd kincstári birtok lett a település. A Rákóczi szabadságharc után rövid időre elnéptelenedett, később új telepesek kerültek Kutasra. 1787-ben 112 család lakta, többségében reformátusok, akik éveken át vitáztak a katolikusokkal  a templom birtoklásáért. A XVIII. század végére mindkét felekezetnek megépült a saját temploma, s szabadon gyakorolhatták vallásukat.

Az 1848-as szabadságharcban kutasi nemzetőrök is részt vettek, ketten estek el az ütközetben, Pap László huszárszázados emlékét márvány sírkő őrzi az Ó-temetőben.  Az 1855-ös kolerajárvány megtizedelte a  lakosságot. A jobbágyfelszabadítás, és a robot megszűnése után megindult a nagybirtok kapitalizálódása, megjelentek az időszaki mezőgazdasági munkások, a summások, akik cselédházban laktak. 1871-ben Kutas elvesztette mezővárosi rangját, s újból kisközség lett. Ekkor már 1392-en lakták, s a századfordulótól tovább emelkedett a lélekszám. Változott a felekezeti arány is, a katolikusok kerültek többségbe. Ez idő tájt volt tűzoltósága, Hangya szövetkezete, hitelszövetkezete, megkezdődött a téglagyártás, dolgozott a gőzmalom, sőt iparos egylet is létesült. 1872-ben megindult a közlekedés a Kaposvár-Zákány között épült vasútvonalon, s ez előnyösen hatott a gazdaságra.

A református iskolát 1888-ban telepítették vissza a faluba, a kutasiak neves  lelkésze Vikár János volt, a népdalgyűjtő Vikár Béla édesapja, és itt szolgált Barla Szabó József  is, aki a megyei múzeum megalapítója lett. A katolikus elemi iskola 1780-tól nevelte a gyerekeket, századunk elején két termessé bővült, két tanítója volt. Ekkor már népkönyvtárral is rendelkeztek, s élénk egyleti élet folyt a faluban. Alkalmaztak körorvost, majd 1927-től gyógyszerészt is. A gyógyszertárat 1995-ben privatizálták, s ma  vállalkozásban működtetik.

A második világháborút követő földosztáskor az 1600 fős lakosságból 222 család kapott földet, illetve házhelyet. 1950-ben alakult meg a tanács, majd öt évvel később létrejöttek az első termelőszövetkezetek, melyek egy év múlva feloszlottak. Az újjászervezéskor, 1959-ben a falu valamennyi jelentős gazdáját beléptették a tsz-be: a település vezetői az ezért kapott támogatásból bölcsődét alakítottak ki.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998. Szerző: Izményi Éva