Kisberény

 

 

A kertek vége a rengeteg széléig fut, olyan közeli a zöld erdőség, amely a völgyben fekvő apró települést körülöleli. Jellemző fafajta e vidéken a méhészek által kedvelt akác, s az enyhe dombokon és védett völgyekben egyaránt jól terebélyesedő tölgy és cserfa. E lombok védelmében a somogyi nagyvadállománynak szinte valamennyi faja jelen van. A szerencsés kiránduló előtt olykor felbukkan egy-egy őz, még a gyorsan suhanó autóból is láthatunk fácánt, és a reflektor éjszakát pásztázó fénye elől gyakran illan el a vadászó róka. A nagy zsákmány reményében a vadászok szívesen indulnak vaddisznóra, a gímszarvasnak átvonuló helye van itt. Az erdőt járó a Pölelaki forrás tiszta, hűs vízével olthatja szomját, s innen továbbhaladva a Gárdonyi halastavakhoz vezet az erdei ösvény.

Kisberény patakja a fonyódi nagyárokba ömlő Halsok patak. A táj különlegessége tavasszal, hóolvadáskor a napsütötte domboldalakat beborító hóvirágszőnyeg. Május elején az illatos gyöngyvirág, nyáron a györgyike virág gazdagítja a flórát. Jellemző a borostyán, és a Pogány völgyének védett növénye a – már a rómaiak által is ismert díszítőnövény –, a szúrós csodabogyó, (ruszkusznak nevezik errefelé), melyet 1977-től tilos gyűjteni. A mezőgazdaságra napjainkban a magángazdálkodás jellemző, a közepesen kötött talajon a búza és a kukorica hoz jó termést.

A település neve először az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő Beren alakban, ekkor már plébániája volt itt a somogyi főesperességnek. Két évszázad múltán, 1536-ban két Kisberény került az adólajstromba. Az egyik Török Bálint birtoka volt, a másikon Perneszi Istvánné, Perneszi Egyed, Lengyel Boldizsár és a szentmiklósi pálosok osztoztak. A pannonhalmi apátság 1660. évi dézsmaváltság jegyzéke már Pető László jószágaként tűnteti fel a környéket, amely fél évszázaddal később a Jankovich család tulajdonába került, s maradt egészen a XX. század első harmadáig. 1914-ben Jankovich Bésán József volt a földesúr, s a településhez tartozott Gyulapuszta és Lippapuszta is. Akkor 67 házból állt, 377 római katolikus lakta.

A második világháborút követően 4-5 holdas parasztgazdaságok jöttek létre, a termelőszövetkezet az 1950-es évek végén alakult meg. A rendszerváltást követően a falu visszanyerte önállóságát, – addig Lengyeltótihoz tartozott – s ez a 190 lelkes kis település vállalva a göröngyös saját utat, 1990-ben megalakította saját önkormányzatát.

(Forrás: Pogány völgye, 1999. Szerző: Izményi Éva)