Karád

 

Településtörténet

A település a római korban is lakott volt, melyet a Kőhát dűlő gazdag ásatási leletei is bizonyítanak. Az Akasztófai - dombon, melyet a köznyelv Fehér-hegynek nevez, Marcus Aurélius császár korabeli fémpénzek, tégla és habarcs maradványok kerültek elő.

Karád  nevét 1002-ben említi először okirat, mint a drávademeteri apátság birtokát. A középkori Karád a mai Kálvária-domb körül terült el, ettől délre állott temploma is, amelynek előkerültek diadalívei, párkányai, faragott és díszített kövei. Később a veszprémi prépostságé lett, majd az 1332-37-es pápai tizedjegyzék a pannonhalmi apátság birtokai között sorolta fel, plébániás helyként. A XV. század elején a terület egy része Zsigmond király jóváhagyásával csereingatlanként került a leveldi karthauziakhoz. 1501-ben a pannonhalmi főapát kieszközölte II. Ulászló királynál, hogy az oklevelet  javukra írják át. A hódoltság korában a koppányi szandzsák birtoka, s az 1556. évi török defterben Nagy-Karádot 30, Kis-Karádot 4 adózó házzal jegyezték fel. A községben két erődítmény volt, a Felsővár négy tornyát Natale Angelini olasz hadmérnök tervezte. 1695-ben 66 házról tettek említést a dokumentumok, 1782-ben már mezővárosként szerepelt Karád: a lakosság lélekszáma 1978 fő volt, a karádi takácsok és szabók pedig céhet is alapítottak.

A templom 1725 és 1742 között épült, a két harangot a hívek vásárolták 1769-ben. Az 1831-es kolerajárvány 161, az  öt évvel későbbi 201 áldozatot követelt, s majd ennyien haltak meg a gyilkos kór következő pusztításakor, 1855-ben is.

A szabadságharc kitörése után a nemzetőrség segítségére sietett a Karádon tartózkodó lovasszázad, s  részt vett Jellacic csapatainak szétverésében. A szabadságharc bukása után a honvédek hónapokig a Csiszár-hegyen kerestek menedéket. 1850-ben létrejött a karádi járás, ahol vegyes szolgabírói hivatal kezdte meg működését. A korabeli nád- és zsúptetős házak nagy szegénységről árulkodtak, a község valamennyi útja földes volt, csak az iskolától a tűzoltószertárig vezetett téglajárda. A jobbágyfelszabadítás nem oldotta meg a nincstelenek gondját, egyre több szegénylegény vált betyárrá:  Kapeller Imrét és két társát 1862-ben akasztották fel Karádon.

A kiegyezést követően a "közigazgatási harc" már 1870-ben megkezdődött Karád, Kötcse és Tab között a járási székhely rang megszerzéséért:  két évvel később a település nagyközség lett. Ez idő tájt alakult meg a katolikus néptanítók egylete, azt követte a gazdasági kör és az olvasókör. 1881-ben 150 izraelita létre hozta a Chevra Kadisát, nem sokkal később az értelmiség és a nagybirtok szakmai irányítói tömörültek a Karádi Kaszinóba.

1882-ben kapott segédtanítói állást Karádon Ziegler Géza, aki Gárdonyi Géza néven vált híres íróvá. Családi gyökerei Somogyba nyúlnak vissza, az író nagyszülei Szőlősgyörökben éltek. Karádon kezdődött négy évig tartó tanítói pályafutása, melyről csalódottan emlékezett meg naplójában, írásaiban. Az én falum című novelláskötete a karádi éveket idézi.

A századfordulót követő években élénk társadalmi élet jellemezte a települést, sorra alakultak az újabb civil szerveződések. Létrejött a tűzoltó- majd az ifjúsági egylet, 1910-ben a Karádi Jótékony Izraelita Nőegylet, és a Munkások Rokkant és Nyugdíj Egylete, később pedig a gazdakör.

Az első világháborúban 119 karádi férfi halt hősi halált, emlékükre emlékművet állítottak fel a faluban. A harctérről tért haza Fischer Albert orvos, aki fő szervezője lett a községben a tanácsköztársasági eseményeknek. A helyi munkástanács államosította a malmot, a takarékszövetkezetet és a mészárszéket. Később, a megtorlások idején Fischer doktort és tíz társát felakasztották tevékenységéért.

A Nagyatádi - féle földreform eredményeként 450 kh szántóföldet osztottak ki, ezidőben nyitották meg a Nagyatádi és az Aranyos utcát, majd a Prohászka és a Kinizsi utcát. Az 1891-ben létesített Karádi Takarékpénztár 1925-ben egyesült a Dunántúli Bank és Takarékpénztári Rt-vel, melynek Kaposváron volt a központja. Közel három évtizeden át működött a Hangya szövetkezet, s 1925-ben a parasztság igénye hívta életre a hitelszövetkezetet, melynek segítségével a térség lakói könnyebben juthattak pénzhez.

1924-ben avatták fel a már akkoriban ismertté vált Gárdonyi Géza író, egykori karádi segédtanító  emléktábláját az iskola falán, melynek felirata a következő: " Gárdonyi Géza emlékének Somogyvármegye tanítósága 1924" . Az óvodát, a térség legrégibb gyermekintézményét, 1894-ben alapította báró Horning Károly bíboros, Karád földesura. Általában az iparosok és a jómódú parasztok gyermekei jártak óvodába, a 25-30 apróság között időnként elvétve megjelent egy-egy szegénysorsú gyermek is. Az intézményben folyó munka ellenőrzését az iskolaszék végezte, a vezetést pedig 1936 őszén  missziós nővérek vették át. 1942-ben átépítették, napköziotthonos lett, egy ideig háborús menekülteknek is szállást adott az épület. Falai között napjainkban hetvennél több kisgyermekkel foglalkoznak az óvodapedagógusok.

Színes ünnepséggel emlékeztek meg 1934-ben  a község fennállásának 800 éves történetéről. A helybéli lányok és legények karádi táncokat mutattak be, felelevenítették a régi népszokásokat, és előadták a Kodály Zoltán által feldolgozott  népdalokat. A kétnapos vigasság idején színre került Gárdonyi Géza, A bor című darabja is. 1935 kora tavaszán alakult meg az Országos Magyar Bokréta Szövetség karádi csoportja, amely már azon a nyáron fellépett a kaposvári színházban a Karádi rozmaring című műsorával. Olyan helyi nótákat és népi játékokat adtak elő, mint az ismertté vált Kullogó, a Lakodalmas játék,  és a Pinceszer. A későbbiekben a karádi Gyöngyösbokréta jelentős hírnevet szerzett, bejárta Európa országait, legnagyobb sikereit a kanásztánccal  érte el.

A gazdag karádi népművészet fénykora a XIX. század közepére nyúlik vissza. A legismertebb mesterség emléke a száz évvel korábbi takács céh korsója. A népművészet formakincse, a tányérok, korsók díszei, a bútorok és a használati eszközök   különböző változatai, valamint a legtöbb népdal a múlt századból származik. Ekkor alakultak ki a szövés, a hímzés, a csipkeverés maradandó motívumai. A ma világszerte ismert karádi hímzést eredetileg csak a férfi ingek díszítésére használták, a fehér vásznat dúsan befedték a fehér fonalas öltések. A motívumok és a hímzéstechnika önálló egységet képez a somogyi fehérhímzésben.

A gazdasági válság idején Tautner Ilona, a későbbi népművész kezdeményezésére került a figyelem központjába a karádi népművészet. A helyi népdalokat 1933-ban Dávid Gyula, 1934-ben Kodály Zoltán gyűjtötte, a következő évben Kodály  újból visszatért, majd Kerényi György és Kertész Gyula érdeklődött a gyermekdalok iránt. 1952 őszén Vikár László érkezett Karádra Kodály küldötteként, s 1500-nál több dalt és dallamot jegyzett fel. 1982 december 16-án a községben is megünnepelték Kodály születésének századik évfordulóját.

A második világháború után - amelyben hetven karádi katona halt hősi halált, és 24 zsidó családot deportáltak - hamarosan megalakultak a községben a pártok. Itt rendezték a tabi járás első földosztását, ennek során mind a 415 földigénylő kapott mezőgazdasági ingatlant. Ekkor kezdett épülni az Új utca, 1949-ben létrejött a gépállomás, 1950-től pedig megalakultak a mezőgazdasági termelő csoportok, amelyek 1956-ban oszlottak fel. 1957-ben szerveződött újjá a termelőszövetkezet, s Búzakalász néven működött egészen 1974-ig, akkor egyesült az andocsi Kossuth tsz-szel.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998. Szerző: Bolevácz József, Izményi Éva