Fiad

 

Településtörténet

A környéken feltárt kelta temető arra utal, hogy a régmúltban is lakott hely volt a terület.

A Fiadról szóló első írásos emlék, az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék,  az Ugali család birtokaként jegyezte fel a települést. Ugali Pál halála után Kővágóőrsi Kis György esztergomi várnagyra szállt a birtok. A következő két évszázadban Vityai Kis Lászlót, Gyereki Tamást, a Rozgonyi és a Török családot jegyezte fel tulajdonosként a krónika, 1536-tól pedig több közbirtokos is területet szerzett. Az 1563-as török kincstári adólajstrom mindössze egyetlen házat jegyzett fel, a hódoltság alatt pusztává lett a vidék. A török kiűzését követő újratelepítéskor tótok keveredtek a már korábban beköltözött sokác-rác lakossággal. 

1767 és 1776 között több mint 15 közbirtokos osztozott e területen, majd  Kenessey Sámuel és Lázár tulajdona lett. Az 1772-es felmérés szerint lakói magyarok, horvátok és sokácok. A XIX. század közepétől a Magyary-Kossa család birtokolta a földeket, ők építtették 1824-ben a kúriát is, amely később községháza lett. A jobbágyfelszabadításra csak 1864-ben került sor, 12 jobbágytelket adtak ki megváltással. 1879-től előbb Singer Bernát, majd Sauter Gusztáv, végül a veszprémi püspökség vásárolta meg a területet, a község lélekszáma 265 fő volt a századfordulón.

A környékbeli rengetegben betyárok építettek ki maguknak védett tanyákat, a község határának egy részét ma is Betyár-dűlőnek nevezik. Ott lőttek agyon a zsandárok három betyárt 1863. december 28-án. Az erdőség leghíresebb betyárja Juhász András volt.

A Nagyatádi-féle földreform idején 80 kh-t osztottak szét. A községnek ekkor egytanerõs római katolikus népiskolája volt és kötelezõ tűzoltó egyesülete. Közigazgatásilag Kisbárapátihoz tartozott, temploma nem épült, így a búcsút, miként Kisbárapátiban is, október 15-én, Teréz napkor tartották.

A második világháborút követõen 59-en jelentkeztek a földosztásra, és 57 család kapott együttesen 283 kh földet. Ekkor még lakott volt a közvetlen szomszédságban lévő Kéripuszta, ahol általános iskolát is létesítettek, amely mindössze öt évig működött.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998. Szerző: Bolevácz József, Izményi Éva