Bakháza

 

Településtörténet

A település történetéről a legrégibb adat: az 1453-ban íródott oklevél, amely Bakhaza  néven említi. Múltjáról keveset tudunk, a középkorban falu volt, később pusztaként Rinyaújnéphez tartozott. A török időkben lakatlanná vált, majd a XVIII. század elején Zankó Mihály és Boldizsár voltak a földesurai, 1723-33 között pedig Malik Ferenc. Az 1870-es népszámlálás idején tizenöten lakták, később a babócsai közjegyzőséghez tartozott, ahol  utolsó postája és a vasútállomása is volt.

1913-ban lett   község, s már 206-an lakták. Az első világháborúban 21 falubeli teljesített katonai szolgálatot,  nyolcukat hősi halottként őrzi a falu emlékezete, s 1995 óta emléktábla is.  Bakházán a húszas években működött a Hangya fogyasztási és értékesítési szövetkezet, 1925-ben pedig létrejött a gazdakör. A Nagyatádi-féle földosztás idején kilenc házhelyet, valamint Kivadár és Rinyaszentkirály határából 145 kh. földet osztottak ki. 1932-ig 438-ra emelkedett a lélekszám, döntő többségük a református vallást gyakorolta. A falunak akkor kilencvenegy háza s 777 kh. területe volt, melynek nagy részét szántó foglalta el, a többit rét, legelő, erdő és szőlő. Iskoláját Beleki Vendel kivadári születésű néptanító vezette. 1933-ban már iparosok is éltek a faluban, hatan mesteremberek voltak, öten kereskedők, egy gazda cséplőgéppel rendelkezett. Ez időtájt alakult  a tűzoltó és a levente egyesület, az ellátást vegyeskereskedés és kocsma biztosította.

A II. világháborút követően önálló tanács működött Bakházán, majd 1963-ban létrehozták a Háromfával közös tanácsot, melynek székhelye ez utóbbi  településre került. 1974-ben Tarany is csatlakozott hozzájuk, de 15 év múlva újból önálló közigazgatású lett. Az 1990-es választások idején Bakházán is megalakult a képviselőtestület, de közös körjegyzőségben maradt Háromfával. Az első tsz-csoport 1952-56 között  működöt, majd 1959-ben Kossuth néven alakult újjá, és 1962-ben egyesült a háromfai Új Barázda Mgtsz-szel. Önálló iskolája 1963-ig volt Bakházának, a körzetesítéskor azonban Háromfára kerültek a gyerekek.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998., szerző: Izményi Éva