Andocs

 

Településtörténet

A környék a honfoglalás előtt is lakott volt, a mai Csicsalnál elágazó hajdani hadiút mellé települt. Az Árpád-korban a Győr-nemzetség Óvári-Keméndi ágának voltak itt birtokai, az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben már plébániával szerepelt. 1391-ben Zsigmond király a lövöldi karthauziaknak adományozta e vidéket. Az 1536-os összeírásban három települést találunk: Egyházas - Andocsot, amely a toldi pálosoké, Nemes - Andocsot, amely  Uzdy Mihályé és Ispán Mihályé, valamint Kápolnás - Andocsot, amely a lövöldi perjelé volt. Az 1550-es években szállták meg e területet a törökök, akik elől a lakosság egy része elmenekült. Feltehető, hogy az ott maradó családok - alkalmazkodva a helyzethez - összeköltöztek, így a török adószedők kevesebb adóházat tudtak összeírni.

A hódoltság idején az andocsi lakosságot a papi teendőket ellátó laikusok, a liceátusok segítették katolikus hitük megtartásában. 1640- ben Jakusich György veszprémi püspök kezdeményezésére indult meg az andocsi misszió, melyet 1686-ig a jezsuiták tartottak fenn, akik 16 plébániát és 56 helységet szolgáltak. 1643-ban P. Horváth János volt az első andocsi jezsuita atya, aki feljegyzéseinek tanúsága szerint üres plébániát és elárvult Mindenszentek templomát talált, ám a Szűzanya szobra épségben maradt. Az 1665-81 közötti időben Horváth Miklós atya vezette a missziót, és híres búcsújáróhellyé fejlesztette a kegyhelyet, amely Nyugat-Magyarországon ma is az egyik legjelentősebb. Miután a török megszállást követően a  jezsuitákat visszarendelték Pécsre, az akkor már ismert búcsújáróhely harminc évig gondozó nélkül maradt. Egy ideig az igali plébános szolgált Andocson is, mígnem a pusztulást látva a veszprémi püspök a ferenceseket a községbe rendelte, 1716-ban. A négy apát szegényes missziós házát 1721-ben egy 12 szobás, új rendház váltotta fel, amely két év múlva a tűz martalékává vált. A mellette álló kápolna  azonban sértetlen maradt. A új kolostor alapkövét 1725 májusában tették le, s 15 éven át épült a ma is látható barokk stílusban. A gótikus kegykápolna a mostani templom szentélye lett. A templomot Padányi Bíró Márton, veszprémi megyéspüspök  szentelte fel 1747-ben, s ekkor építették a templomhajóhoz a három harangot magába foglaló harangtornyot.

Az andocsi kápolna tehát már a török hódoltság  idejétől látogatott búcsújáróhely, a hívek ezrével keresték fel  a Mária-ünnepeken, Szent Ferenc és Szent Antal napján. A főbúcsú napja Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én vált hagyománnyá. A ferences atyák beköltözésükkor a templombelsőben egy kopott oltáron három faszobrot találtak, melyek a Boldogságos Szűzt, Szent Katalint és Szent Dorottyát ábrázolták. A régi  helyére 1746-ban állították Zichy Ádám adományaként a ma is látható oltárt, s később ott helyezték el a Szent István és Szent László magyar királyokat, valamint Szent Ferencet, a szerzetesrend megalapítóját és a Páduai Szent Antalt ábrázoló szobrokat. A kegyoltár asztala 1752-ben készült el, az első mellékoltárt szintén  a Zichy család készíttette,  címerük ma is látható, mint ahogy a másik  mellékoltáron a Jankovics családé. Az oltárkép a Lengyel család támogatásából készült,  ezért fölötte az ő címerük díszlik.  Lengyel Lajos jóvoltából került a templomba a Jézus Szíve oltár és a szószék A harmadik oltár Niczky Borbála adománya, rajta a családi címerrel. A kép Szent Borbála lefejezését ábrázolja, mellette pedig a ferences rend női ágát alapító Assisi Szent Klára valamint Szent Koleta apátnő szobrai láthatók. A templomhajó elején lévő dombormű a Szentháromságot ábrázolja, míg a hajó közepére egy vörös márványlappal borított kriptát állíttatott magának és feleségének 1751-ben Gál Gábor. A templomhajóval egy időben készült a nagy kripta, amelynek lépcsős lejárata a templomfal déli oldalán nyílik. Ott találtak végső nyughelyet a templom jótevői és báró Saarna Gottfried kuruc őrnagy.

A földszinti helyiségekben kapott helyet a Mária-ruhák múzeuma, ahol a ma már több mint kettőszáz darabból álló gyűjteményt őrzik. 1747 óta öltöztetik a Mária szobrot, amelynek a világ minden tájáról küldenek ruhákat. Hagyománnyá vált a minden péntek délelőtti szobor-  öltöztetés. A nagy látogatottság miatt növelni kellett a kegytemplom búcsúinak számát, ezért van pünkösdi, nagyboldogasszonyi főbúcsú, Őrangyalok búcsúja, Kisasszony és Mária nevenapi főbúcsú, Rózsafüzér és Magyarok Nagyasszonya napi búcsú is.

A település 1726-tól a veszprémi püspökség birtoka volt, ahol 18 portát írtak össze,  1785-re pedig 1084 főre gyarapodott a lakosság, s ekkor már működött a római katolikus népiskola is. A XIX. századi jobbágyfelszabadítás nem hozott igazi megoldást, sokan továbbra is cselédnek és napszámosnak álltak. A századforduló idején a lakosság száma megközelítette az 1800 főt, annak ellenére, hogy az 1910-es években 111-en kértek kivándorlási útlevelet. Később, a csalódottan visszatérők állíttatták a templom előtti Szentháromság szobrot.

 

(Forrás: Somogy Megye Kézikönyve, 1998. Szerző: Bolevácz József, Izményi Éva)

 

Utoljára frissítve: 2016. 10. 22. 18:45

Fel