Bertalan Péter: Ranolder János Veszprém megyei püspök ...
Sajtó-adalékok a Somogy című hetilap alapján
A XX. - XXI. századból szemlélve a hosszú XIX. századot úgy tűnik, hogy nemzetünk nagy időszaka egyházpolitikai szempontból csöndes időszak volt. Pedig a XIX. század sem volt mentes kataklizmáktól, jelentős sorsfordulóktól. A nagypolitika hullámverései feltétlenül el kell, hogy érjék az egyházpolitika területét. A nagypolitika hajójának oldalvizén azonban az egyházak megtalálták a maguk útját. Ez az állítás viszonylagos, hiszen a kor nem mentes az egyházakat érintő jelentős változásoktól sem.
A felvilágosodás hatására kibontakozó nagy eszmei irányzatok - a liberalizmus és a nacionalizmus - döntően befolyásolták a nagypolitika részterületének tekinthető egyházpolitikát több tekintetben is. A nemzeti történelem kontinuitása az egyháztörténetben is következetesen érvényesült. A reformkor és a szabadságharc nagy korszakát felülről lezáró kiegyezés az egyházpolitikai kérdéseket illetően az alapvető emberi szabadságjogok és állampolgári egyenlőség kapcsán a vallás és lelkiismereti szabadság tekintetében volt döntő fontosságú. Mivel a Magyar Királyság vallási és etnikai szempontból sokarcú terület volt, ahol a felekezeti és nemzeti hovatartozás esetenként fedte egymást, az egyházi kérdések sajátosan érzékeny területét jelentették a nagypolitikának. Ezért időre volt szükség az egyházpolitikai kérdések rendezéséhez, amelyek megoldása önálló jogpolitikai területet jelentett. A kiegyezés után két általános egyházpolitikai kérdés állt a figyelem fókuszában:
1./ Az állam és az egyház szétválasztása, amelyet közismertebb nevén szekularizáció és kevésbé ismert szakszóval - szeparáció - jelöl az egyháztörténet. Az utóbbi szó az egyházak és az állam kemény, határozott szétválasztását jelenti.
2./ Szorosan kapcsolódik a szekularizációhoz az egyházi autonómiák problematikája is, amely a civil társadalom, a laikusok világának és az egyházak kapcsolatának kérdéskörét öleli fel.
A Magyar Királyságban a katolikus vallású lakosság volt többségben (46% római és 12% görög katolikus). A második - harmadik legnépesebb felekezet az ortodox (15%), a protestánsok aránya együtt 28%, az izraelita felekezet aránya 4% volt.
A két nagy súlyú egyházpolitikai kérdés fontosságát fokozta, hogy európai kihatású volt a polgári fejlődés következményeként.
A magyar állam a nemzetiségeket is érintő egyházpolitikai törvények három fázisú rendszerét teremtette meg a bevett felekezetek, az elismert felekezetek és a tűrt felekezetek jogi kategóriáival. A kategorizálás az állam és a felekezetek kiváltságait, állami támogatását, működési feltételeit szabályozta. Az európai méretű szekularizációs folyamatot döntően befolyásoló tényező az I. Vatikáni Zsinaton elfogadott és kihirdetett dogma az infallibilitás,a pápai csalhatatlanság tétele volt. Ennek kihirdetését a placetum regium felújításával a magyar kormány igyekezett megakadályozni. Ez az állam és a katolikus egyház első erőpróbája.
Az egyházak nagy szerepet töltöttek be a közoktatásban. Az 1867 utáni törvények az egyházi iskolákat megtartották fenntartóik kezén, de az állami befolyásolást is növelték a tantervek, a tankönyvek minisztériumi engedélyezésével és a tanfelügyelet létrehozásával. Ez is újabb összeütközési felületet jelentett.
A magyar társadalom egészének szempontjából lényeges kérdés volt, hogy a lakosság meghatározó részét kitevő katolikusság és egyháza hogyan vesz részt a kiegyezés feltételei által befolyásolt új nemzeti átalakulás folyamatában. Ehhez épp úgy integratív egyéniségek kellettek, mint a reformkor nemzeti folyamatainak gyorsításához. A katolikus főpapok a felsőház tagjaiként a politikai közélet meghatározó szereplői lettek. Ezért lényeges kérdés, hogyan kapcsolódott be vezetésükkel a magyar katolikus egyház a politikai, társadalmi átalakulásba, milyen kapcsolat jött létre az állam és az egyház között.
1867 után megújult a püspöki kar. Simor János hercegprímás (1867 – 1891, bíboros 1873) jó kapcsolatot alakított ki a kormánnyal, az uralkodóval, a Szentszékkel. Az ő irányítása alatt nyeri el Esztergom a mai képét. A kalocsai érsek, Haynald Lajost (1867 - 1891, bíboros 1879) a botanika tudósaként az Akadémia tagjai közé választotta. Európai-hírű növénygyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. A kor legjelentősebb egyházi szónoka az ugyancsak a bíborosok közé emelt Schlanok Lőrinc nagyváradi püspök (1887 - 1902, bíboros 1893).
A kor egyházpolitikával kapcsolatos légkörét jól érzékelteti a reformnemzedék egyik legnagyobb képviselőjének, az 1867-es kiegyezés atyjának, Deák Ferencnek állásfoglalása:
„...Ha a vallási háború fanatizmusból ered, s fanatizmussal vitetik, káros, veszélyes, de az oly vallási háború - mert nemcsak fegyverrel lehet háborút viselni, igen gonoszok azok is, melyek tollal és tanácskozási termekben vitetnek -, oly vallási háború, mely hit, vallásbuzgóság nélkül, magánérdek és politikai célokból vitetik, még veszélyesebb s amellett utálatos is. Ettől óhajtom megmenteni országunkat, jogaink, alkotmányos állásunk föláldozása nélkül, és hogy ezt tehessük: mindenekelőtt gondoskodnunk kell fegyverekről, melyeket az ily háború esetén használhassunk a magunk védelmére.”
Méltó befejezése ez a beszéd a „haza bölcse” képviselői pályájának. A nagy formátumú politikus a liberális katolikus elvekből kiindulva óhajtotta az állam és az egyház viszonyának újrarendezését. Az 1848-as törvények lerakták ugyan a liberális egyházpolitika alapjait. A szétválasztás, a szeparáció a későbbiekre maradt. A nagy reformnemzedék képviselőire hárult a kényes politikai kérdés lezárása. Mint látjuk, a deáki bölcsesség, taktikai érzék, tapintat a mának is szól, hiszen a nagy politikus nem akar sebet ejteni, sem kapni a politika küzdőterén, ennyiben üzenet beszéde az utókor számára is.
Az egyházmegyék súlya, szerepe meghatározhatja a megyés püspök politikai jelentőségét. Az újabb levéltári kutatások során előkerült eddig ismeretlen oklevelek bizonyítják, hogy a veszprémi püspökség Magyarország első és legrégibb püspöksége. Alapítása Géza fejedelem uralkodásának utolsó éveire, 990 - 997 közé esett. A területileg is legnagyobb dunántúli egyházmegye 87. püspöke Ranolder X. János. A névtár vastag, fekete betűvel emeli ki Ranolder nevét, hangsúlyozva ezzel, hogy a veszprémi püspökök rangsorában méltó hely illeti meg. „Ranolder János (1849 - 1875. püspök 1849) rengeteget áldozott a népnevelésre és a köznevelésnek egészen új korszakát nyitotta meg az apácaiskolák alapításával. Ő is, mint kortársai, nagy figyelmet fordított kulturális célok, emberbaráti intézmények támogatására és létesítésére.
A Somogy című liberális szemléletű lap 1872. augusztus 31-én Ranolder János veszprémi megyés püspökért című cikkében írja:
„Napjainkban, midőn a múlt idők lassúságát, hátramaradását, csökönyét a szellem élénk küzdelme, az akarat szilárdsága, s az emberiség nemes törekvése váltják fel.
Ma, midőn már gőzzel járnak, villannyal írnak, s idő és térben alig van hely, mit az emberi erő és ész meg nem hódított: - egyes ember úgy, mint államok csak annyit érnek és nyomnak, amennyit a szellemi és anyagi kultúra terén vívmányul felmutathatnak.
Ki tagadhatná, hogy Magyarország is megérté az idő intését s mióta alkotmányos szabadságát visszanyerte s jövője, sorsa felett maga rendelkezik, - fokozatos munkakedv, pezsgés, erőkifejtés állt be, mintegy jelentve: hogy a népeket ébresztő hajnal itt is felhasad, s aki hazájának nevét, üdvét szereti, munkába áll!...
Nem is kell mondanom, mily érdemeket szereznek saját nevöknek úgy, mint a nemzetnek, hogy készítik elő a dicsőséget azok, kik a szellemi és anyagi kultúra terén elől mennek a lobogóval, s midőn szolgálatára állnak édes nyelvünknek, az iskolákban hintik a tudomány örök áldását s a műveltség termékenyítő sugarait beviszik a viskókba, ugyanakkor megtisztelik a földet, hogy kicsalják belőle az isteni erőt, kiaknázzák a kincset s boldogítsák az emberiséget saját verejtékével, ezzel a szent harmattal, melyet a homlokoknak adott vigasztalásul az ég!...
Ily férfiút van szerencsém tisztelni Ranolder János megyés püspök úr excellenciájában, kinél főpapi méltóságához, nevéhez nem a kereszt és gyűrűjében levő drága kövek adják a fényt, hanem a nevelés terén elkövetett tettei, azon roppant áldozatok, melyeket népiskoláink felvirágzására nem csak püspöki megyéjében, de országszerte tesz le az oltárokra.
E fényt nem viszi el magával, e tette nem hal meg vele, hanem áradja a veszprémi püspökségnek, hogy nevével éljenek ott, s buzdítsanak!
Ily férfiút van szerencsém tisztelni a szőlőkultúra terén, ki ménesi, somlai, badacsonyi, csopaki szőleinek aranynedűjével éppen úgy megvigasztalja, előre serkenti a magyar embert, mint felvidítja a hideg angolt, s lángot ad az úgy is tüzes vérű franciába, legalább ezt mutatják érmei, melyeket Londonban és Párizsban kapott kitüntetésül.
Tehát úgy is, mint iskoláink nagy mecénását, úgy is, mint szőlőkultúránk kitűnőségét az Isten éltesse hazánk s egyházmegyéjének díszére!”
Ha eltekintünk a püspöki rangnak járó patetikus stílus nyelvi fordulataitól és díszeitől, a köszöntő cikkből kibontakoznak a kiegyezés utáni időszak első katolikus főpapi nemzedékének jellegzetes vonásai.
A főrendi házban helyet foglaló papi méltóságok a nemzet sorsát szívügyüknek tekintik. Ranolder János elsősorban az iskolaügy önzetlen, szociális érzékenységű támogatásával a magyar kultúra országosan elismert mecénása, modern szemléletű főpap, aki felismeri, hogy a nemzet hírnevét a döntő fontosságú agrárium területén a szőlőnemesítéssel, a kiváló minőségű borokkal lehet öregbíteni. Ezt a borversenyeken elért sikerek igazolják.
A kaposvári oktatás és iskolaügy fejlesztését tűzte zászlajára a Kaposvári Népnevelési Egylet. Ennek 1868 október 11-én tartott üléséről tudósít a Somogy című hetilap 1868. október 27-i száma: „ A Kaposvári Népnevelési Egylet, mely már számos tagot tart nyilván, e hó 11-én tartotta őszi nagygyűlését a város házában nagy közönség és sok részt vevő tag jelenlétében. Ez a székváros minden rendű és rangú lakója örömmel tekinti - még áldozatok mellett is - magáénak azon szent ügyet, mely a nevelésé, a jövő nemzedéké.
A jegyzői jelentésből örömmel értesültünk, miképp az egylet központi választmánya nemcsak az iskolákat, ennek növendékeit vette szorgos gondja alá, belátogatott a tanulók közé, minden vallásfelekezeti különbség nélkül, hanem pénzt is osztott ki serkentésül a tanulás és haladásra.”
A megszerveződő civil társadalommal jó kapcsolatot tart fenn Ranolder püspök. Ennek dokumentuma a Somogyban megjelent, az együttműködésért köszönetet mondó cikk részlete:
„ A Kaposvári Népnevelési Egylet köszönet szavazata Ranolder János megyés püspök úr ó excellenciájához.
Nagyméltóságú megyés püspök úr!
Kegyelmes Urunk!
Meglepetés s hálatelt szívvel vettük a hírt: hogy a Kaposvárott építtetni szándékolt nőnövelde alaptőkéje s fölszereléséhez Nagyméltóságod oly tetemes összeggel szándékozik hozzájárulni, mely minden kétséget kizár arra nézve, hogy az építésre megkívánható többi összeget az anyagilag bár nyomott, de hazafiúi kötelmeiben s a nevelés terén magát senki által túlszárnyaltatni nem engedő Kaposvár székvárosa közönsége saját erejéből fedezheti.
Nagyméltóságod e magasztos tettéből kitetszik, hogy mily szent törekvéssel, semmi áldozatot nem kímélő odaadással rakja le szellemi és anyagi kincseit azon oltárra, melyen a társadalmi rendállami jobblétünk, hazánk fölvirágzása, a nép milliók boldogsága s egy boldogabb jövő alapkövei nyugszanak.
Hozzad Istenünk mielőbb ezt a jövőt! A Kaposvári Népnevelési Egylet, mely föladatául tűzte ki: minden vallásfelekezeti különbség nélkül szellemi erejével úgy, mint anyagi áldozataival a nevelés ügyét előmozdítani, a hazának hű, igaz, erkölcsben tisztult és tanult fiakat nevelni segélni, - nem mulasztja el ez alkalmat, hogy előre is köszönetet ne szavazzon Excellenciádnak a nevelés terén már számtalan ragyogó tette közül ez egyik legfényesebbikért, kérve az Istent, hogy örök bölcsességével, szeretetével áldja meg Nagyméltóságodat hosszú élettel s jó egészséggel azon magas álláson, melyen a tudománynak hozott s így az élet kútfejét emelő áldozataiért már annyi elismerés és babérral kérkedhetik.
Legmélyebb s hódolatteljes tiszteletünk mellett maradtunk Kaposvárott 1868-ik évi október hava 11-én tartott őszi nagygyűlésünkből,”
Nagyméltóságú megyés püspök,
Kegyelmes Úrnak,
a Népnevelési Egylet nevében:
alázatos szolgái s legmélyebb
tisztelői:
Roboz István Fatér János mk
jegyző elnök
A lokálpatriotizmusból kinövő és a felekezeti különbségeken felül emelkedni tudó hazaszeretet volt az oka annak a tettre készségnek, amely a kaposvári társadalmat és a katolikus megyés püspököt a nőnevelés nemes ügyének támogatására és összefogásra serkentette, s kiváltója volt a Ranolder iránt megnyilvánuló tiszteletnek.
Ez a lelkesedő tisztelet árad a Somogy 1875. május 11-én megjelent Ranolder Jánost köszöntő cikkének soraiból is:
„A veszprémi püspök, a magyar királyné kancellárja, kitűnőbb főpapjaink egyik legkitűnőbbje a jövő hó 12-én fogja püspökké felszentelésének negyedszázados emlékünnepét megülni. Kiknek alkalmunk volt e kiváló egyént közelebbről ismerhetni, kik páratlan bőkezűséggel s magasabb emberbaráti tapintattal osztott jótéteményeinek részesei: azok előtt szintén ünnepet képez ama nap, mely egy tudomány, az egyház, a nevelés s a hazai közérdekek terén fényes eredménnyel eltöltött életének 25 évre terjedő korszakát egy pillanatra bezárja s mely egy újabb hasonlóan fényes pályának csak folytatását képezi. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy életének mindazon fontosabb mozzanatait, melyek általános érdekűek, történeti pontossággal közölhetnők, de már azon adatok, melyek rendelkezésünkre állanak, s melyeket lehető szárazon sorolunk fel, mutatják, hogy dacára a szerény visszavonulásnak, mely a főpap jellemében kiváló vonás, közéletünknek nem mindennapi alakjával állunk szemközt.
Régóta észlelé már ő, hogy nálunk a leánygyermekek elemi oktatása nemcsak a kor színvonalán, hanem azon magaslaton sem áll, hova a férfigyermekek oktatása már eljutott. Elhatározta ezen segíteni azon körben, hova hatása és anyagi eszközei kiterjedtek. Részint leánynöveldék alapítása által, hogy példaként járjon elől s utat jelöljön úgy a társadalmi, mint az állami működésnek a terén. Leánynöveldét alapított s elemi oktatást rendezett be Veszprémben két intézetnél, Pápán, Tapolcán, Kaposvárott, Keszthelyen, Pécsett és Budapesten egy-egy intézetnél. Telkeket szerzett, művészeti igényeknek megfelelő kitűnő épületeket emelt, az iskolák belső berendezését a tudomány legújabb vívmányai nyomán fejedelmi bőkezűséggel hajtá végre, s végül tanerők díjazására megfelelő alapot adott magán értékéből. Ez intézetekre többet áldozott fél millió forintnál, s az érintett helyeken közel ötezer leánygyermek kitűnő oktatását biztosítá ...”
A méltatásban érdekes utalást találunk az egyházpolitikai eseményekre vonatkozóan: „Mint egyház fejedelem a legmagasabb tiszteletet vívta ki magának. Az utolsó római zsinaton az infallibilitás ellen küzdők lelkes táborában működött. Korán észre vette az ultramontán iskola azon irányát, mely Rómában a püspöki jogok megszorítására s azoknak a kúriánál központosítására célzott. Mint püspök s mint magyar főpap védelmezé jogait. Konziliumi beszédében egyházmegyéjének 600 ezer lélekszámból álló seregére hivatkozott, melynek nagy része protestáns. Ő - úgymond - első kötelességének ismeri, hogy azok, kik egy hazának és társadalomnak testvérgyermekei, a vallásban ne legyenek egymásnak ellenségei.”
A XIX. század második felének nagy politikai küzdelmei - az olasz és a német egység létrejötte, a pápai állam világi hatalmának megszűnése - az Első Vatikáni Zsinat összehívásához vezettek. A zsinaton hirdette ki IX. Pius az infallibilitás dogmáját. A pápai csalhatatlanság dogmájának kihirdetése a polgárosodás útján haladó Európa államaiban - Ausztria, Poroszország, Svájc - ellenállást váltottak ki a kormányok részéről. Ausztria-Magyarországkormányzata felmondta az 1855-ös konkordátumot és bevezette a királyi tetszvényjogot. Az egyházpolitikán több szempontból túlmutató konfliktust váltott ki a dogma. A zsinaton elfogadott és kihirdetett dogmát a magyar püspökök nem szavazták meg. A dogma kihirdetése körül a magyar országgyűlésen is vita alakult ki. A rozsnyói püspök kihirdette a dogmát a kormány állásfoglalása ellenére. Ekkor hangzott el Deák részben idézett beszéde, amely a nagy reformkori liberális nemzedék politikai gyakorlatának és nagyszerű rutinjának, rugalmasságának a bizonyítéka.
Ranolder János politikai állásfoglalása a magyar püspöki kar nézetét erősíti. A megyés püspök azonban egyházkormányzati tapasztalatára hivatkozik, amikor a vallási szempontból megosztott egyházmegyéjére utal a zsinati tanácskozáson elmondott beszédében. Gondolatai összecsengnek Deák mondataival jelezve, hogy a püspök a reformkori nemzedék nagy képviselőivel azonos módon ítéli meg Magyarország egyházpolitikai helyzetét. A pápai dogmát az erős ellenállás dacára az egyházmegyékben kihirdették.
A Ranolder János tevékenységét méltató cikk befejező részének újabb érdekes részlete világít rá a püspök politikai, pedagógiai elveire: „Kiváló gondot fordított, hogy a szeminárium tagjai szigorúan hazafias szellemben s a kor tudományos állásához képest neveltessenek. Az ultramontanizmus túlzásai nála kedvező fogadtatásra soha nem számíthattak, de igen az ellenkezőre. Udvarában kitűnő ifjakat tartott és tart, s a tudományos törekvéseket nagy elismeréssel jutalmazza. Akkor, midőn az ötvenes években bécsi érzülettel gyanúsíttatott, üldözött honvédeket fogadott udvarába. Ma ezek közül kettő: Kemenes és Palotay dísze az egyházi irodalomnak s a veszprémi káptalannak. Az 1867-ik évben egyike volt azoknak, kik az alkotmány visszaállítását célzó memorandumot aláírták. Ez az udvar visszatetszését vonta maga után, de mindamellett a király őt többszörösen kitünteté. Királynénk koronázási öltönyét az ő felügyelete alá helyezett Gizella kápolnának ajándékozta”. Az újságcikk végén található Ranolder politikai nézeteit érintő részlet elgondolkodtató. A francia polgári forradalom utóhatásaként erőteljesen térhódító liberalizmus nagy hatással volt a katolikus egyház belső életére, az egyház és az európai államok kormányainak viszonyára. A XIX. század második felének kontinensnyi szintű változásai pedig döntően befolyásolták a pápai állam sorsát. A pápai állam kiesik a világi államok sorából, s a Szentszéket ért világi befolyás, politikai nyomás csökkentése kényszeríti a pápát, IX. Piust az I. Vatikáni Zsinat összehívására.
A változások befolyásolták a magyar belpolitikát is. Ranolder János a politikai kérdésekre óvatosan reagált. Elutasította a pápaellenességet, mert az az egyház egységét veszélyeztette, s a sok felekezetű Magyarországon helyzetét nehezítette. Álláspontja megegyezett a liberális gondolkodású Deák Ferencével, aki a politikai „vallásháború” ellen foglalt állást 1873. július 28-i búcsúbeszédében. Így alakult ki a katolikus egyház és minden más felekezet szempontjából oly fontos politikai harmónia a világi és egyházi politika között, amely a későbbiekben elvezetett az állam és az egyházak kapcsolatának példaadó rendezésében. A forradalom emlékének ápolása nem lehetett Ranoldeltől idegen. Főpapként védett helyzetben volt, s a csökkenő paplétszám miatt érdekelve volt abban, hogy a 48-as eszmékkel rokonszenvező szeminaristákat nem szolgáltatta ki a hatalomnak. Az Itáliában lekötött Habsburgok sem reszkírozhatták meg, hogy egy nagy népszerűségnek örvendő katolikus főpapot 48 szellemével való rokonszenvezése miatt meghurcoljanak. Nem szabad megfeledkezni Erzsébet királynő magyarság iránti szimpátiájáról sem, amely szintén védelmet jelenthetett első kancellárja számára. Az idézett cikkrészlet háttér - elemzésére azért van szükség, mert szemléletes példa arra, hogy a bonyolult egyházpolitikai kérdésekkel, amelyek mély érzelmekkel is kapcsolatosak, különösen akkor, ha azok világnézeti, s hazafias érzésekkel ötvöződnek, körültekintő kapcsolattal kell bánni.
A Kaposvári Népnevelési Egylet által indított és a Ranolder János által anyagilag erőteljesen támogatott leánynevelő intézet építése Kaposvár számára annyira fontos volt, hogy az építésről a Somogy című lap folyamatosan tudósított. Az építkezés ügyének mozgatója valószínűleg Ranolder János volt, akinek lelkesedése nélkül az intézet nem épült volna meg. Ezt bizonyítja a Somogy 1872. július 16-án megjelent rövid tudósítása: „Nagy méltóságú Ranolder János veszprémi megyés püspök úrnak meghagyása folytán a Kaposvárra tervezett zárda építésébe belekaptak, s még ez év folytán tető alá jő, a zárda utcára eső része emeletre lesz véve, s a már különben is díszes épület (építette Gaál Alajos) belső végében még egy tíz öles új épület jő az osztályok számára. A nagy épület stílje szép és megkapó, mindenesetre egyik dísze lesz a székvárosnak. Hazánk egyik legkitűnőbb főpapjának a nevelés ügyének hozott nagy áldozataihoz egy újabb adat.”
Az építkezés lendülete nem tört meg, az épület 1873-ra készült el. Az átadásra és felszentelésre 1873. szeptember 29-én került sor. Erről is tudósít a Somogy című lap. Mivel Ranolder János kora és egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy a meleg szívű patrónus ott legyen az általa oly szeretettel támogatott intézmény ünnepi átadásánál és felszentelhesse az új oktatási intézményt, a Paulai Szent Vincéről elnevezett intézetet Pribék István felszentelt püspök avatta fel. Az újság színesen beszámol az ünnepség lelkes hangulatáról, csupán egyetlen zavaró momentumot említ: „... 10 órakor a püspök kis misét tartott. ft. Kámesz György cz. kanonok, Berki József esperes és Szabó Vilmos plébános segédlete mellett körülbelül 34 lelkésztől környezve, kik között ott lehetett látni Csecsinovics és Polák veszprémi kanonokokat. Az elébbi mise után szónoklatot tartott általános meglepetés közt, amennyiben beszéde az egyházi szónoklatok terén egészen új modorba volt öltve, s oly éllel támadta a társadalmi bűnöket, hogy minden szava egy méregbe mártott tőr volt, mely szív és velőig hatott és sokaknál egészen más hatású, mint a nagy tüzes szónok számítá. Ha a beszéd nyomtatásban megjelennék, nagy harcot keltene az egyház buzgó férfia által támasztott egy némely tan ellen.” Mivel az újságban közöltek nem utalnak a konkrét tartalomra, csak arra következtethetünk, hogy az egyházpolitikai küzdelmek, köztük az iskolák államosítása kavarták fel a szónok indulatait, s most az ünnepi hangulat apropóján az alkalmat felhasználva fejtette ki véleményét a katolikus iskolák megtartása és támogatása érdekében.
Ilyen légkörben lett Ranolder János a magyar oktatásügy kiemelkedő patrónusává, aki előtt ma is meghajtjuk az elismerés zászlaját, s tiszteletünknek az 1875. szeptember 12-én bekövetkezett halálára született alkalmi verssel adhatunk kifejezést, egyetértve a kortárs költő, Gyúrom Antal ugyancsak a Somogy című újságban közölt versével:
„ Ranolder János veszprémi püspök halálára
1875. szeptember 12.
„Hamar meghaltál! élsz örökre!
A sors szép lelkedre kötötte
A beteges világ ügyét”
( Tompa )
Egy szó nyilal Veszprém, Somogy, Zalán
Keresztül mint villám sugár,
Fél millió gyermek szemébe ma
Harmatként rezg bánat könnyár.
Pár napja csak, hogy elzengett a dal
Mit ünnepére írt kezem,
Ma Róla - ejtvén forró könnyeket -
Mint meghaltról emlékezem.
Meghalt Atyánk! pásztor nélkül a nyáj,
Van-e sűrű setét lepel?
És tollvonás, mely szívünk bánatát
Elég híven beszélje el?
Vagy tán miként nyugvó nap bíborát
Lefesteni nincs ecset, művész?
E bánathoz gyarló szívérzemény
És puszta szó mind, mind kevés!
Ott nyugszol már halottas ágyadon
Az áldókéz merev, hideg,
S az arcon, mely kegytől sugárzott
Nem mozdul többé egy ideg,
Nem ád sugárt a szem, hervadt ajak
Nem szól beszédes hangokon,
Szívednek hő verése véget ért
Magához már senkit se von.
Mentvén a vésztől kis csónakát,
Örömkönnyt hullat a halász,
Nyugodni hajtja vész után fejét,
Nem dúlja keblét földi láz:
Nyugodni mentél sok munkád után
A sírba enyhe béke vár,
A gyarló test nem bírta szellemed,
Mely munkál, hat, mint napsugár.
A sírba száll, mi rajtad földi volt,
Nevedre nem jő est-homály,
Miként a titkos kéz írása az
Örök betűkkel írva áll.
Ma hírneved túl messze tengeren
Szárnyal, sírodra hoz babért,
Hogy árnyat adjon hűlt porodra majd,
Mely egy kissé pihenni tért.
Nem vagy halott! Terólad tett beszél!
Jótékonyság volt jelszavad...
Hogy felszárítsd az árva könnyit
Feláldozád nyugalmadat.
A kincs előtted eszköz volt csupán,
Hogy szent, magasztos célodat
Érvényesítsd, építvén oly lakot,
Mely szűz erényt véd és befogad.
Nem vagy halott! Te életedbe már
Neved halhatatlanná tevéd,
Ha lenne kor, mely elfelejtene,
Műved enyészettől megvéd.
Badacsonnak hegyén kereszt ragyog,
Megváltásunk dicső jele!
Rólad beszél, hogy a bűn éjjelét
Miként oszlattad szét vele.
Győztes csaták után babért ha nyer
A hadvezér, könny ára az,
Rabolt kincsből emelt emléket,
Átok környékez és panasz.
Sírod fölött örök emlék-jelül
Nem áll ércből emlék - szobor,
Szerény világ legföllebb, melyre tán
Önzéstelen könnyárja foly.
Míg ezred év alkotta műveket
Széthord pehelyként vész, vihar,
Azok emléke, kiket jelzenek
Pár év múlva már kihal.
Neved fent fog ragyogni ős hazánk,
Szent Egyháznak borús egén,
Járván híven mint Izrael fölött:
Világos felhő s éji fény.
Te is miként az úrnak Mózese
Úgy végezed be életed,
Hogy elkezdett fáradságos műved
Csak messziről szemlélheted.
Azt angyaloktól ásott sír fedi
Nebó hegyén felhők között,
Lelked sóhaj, s könnyünknek szárnyain
Tőlünk az égbe költözött.
Ott állsz már az örök bíró előtt
Ki majd méltó jutalmat ád,
Hogy szőllejébe helyzett őr gyanánt
Nyugalmad hűn feláldozád.
Hogy a reád bízott kincs-összeget
Gyarapítván hű szolgaként,
Itt áldva él közöttünk emléked,
Ott fenn nyer lelked égi fényt!
Szerző: Bertalan Péter