Hajdina őrlés 1962-ben Karádon

A hajdina (tatárka, haricska, pohánka): „szegények gazdag eledele”, neve a német heiden "istentelen, pogány" szóból származik. Száz éve még általánosan ismert fogás volt, főleg a mezőgazdaságból élő, szegényebb családok asztalán. Magyarországra a népvándorlás korában, a tatárok közvetítésével került, a XV. századtól kezdve ismerik szélesebb körben. Régen általános volt a fogyasztása a Kárpát-medencében, de a második világháború után hosszú időre gyakorlatilag megszűnt a termesztése. A hajdina (Fagopyrum esculentum) a keserűfűfélék családjába tartozik. Nem rokona a kalászosoknak, botanikai értelemben nem gabona (a sóskafélék családjának tagja), csupán azért sorolják mégis azok közé, mert az elkészítési módja hasonlít amazokéhoz: lisztes magját egészben vagy hántolva, megőrölve használták fel. Az őrlés finomságát a tengelyen lévő több bőr és lemezalátét segítségével szabályozták, ha ezekből levettek finomabbra őrölt. Somogyban hajdinalisztből pépes ételeket, pempőt és dödöllét (gánicát) készítettek kásával vagy krumpli hozzáadásával, ritkábban tésztaételek formájában fogyasztották.

Forrás: Fehér László

Dr. Király Lajos kiegészítése a témához:
Somogyban, Zalában a hajdinát felhasználták disznóöléskor hurkatöltésre is. Ismeretes az " átúszták a hajdinát" szólás: a szomszéd falusi mulatságból hazatérő atyafiak útját egy virágzó hadinaföld állta el, amely éjszaka a fehér virágjával egy nagy víz látványát keltette. A kissé beszeszelt komák ezt a hajdinatáblát átúszták. Ez a történet sokfelé él falucsúfolóként is.