A honlap teljes felülete akadálymentes

A segesdi ferences templom

2016. november 15.

A ferencesek a 13. század végén települtek Segesdre, ahol Szűz Mária tiszteletére emeltek templomot, amelyet 1295-ben szentelt fel a veszprémi püspök.1555-ben a török had közeledésének hírére elmenekültek a ferencesek Segesdről. 1570 körül a törökök lerombolták a templomot és annak anyagát felhasználva várat építettek. A törökelűzése után (1687 februárja) Segesdre érkezett 2-3 ferences, akik fakápolnát emeltek Szent Katalin tiszteletére. Az új templom 1777-ben készült el - akkor áldotta meg Bajzáth József veszprémi püspök Szent László és Szent Katalin tiszteletére. A ferences szerzetesek az elsők között hoztak létre Somogyban patikát:Segesden és Andocson. 1823-ban nagy erejű vihar söpört végig Segesden és környékén, és leszakította a templom teljes tetőzetét, valamint a toronysisakot. A II. világháborúban a németek többször is szálláshelyül használták a kolostort , 1945 nagycsütörtök éjjelén pedig a menekülés alkalmával a tornyot felrobbantották. Ennek következtében a kolostor épületében is károk keletkeztek. A helyreállításban egy év alatt olyan szintre jutott, hogy a templomot használni tudták, s azt 1946. szeptember 8-án meg is áldották, majd a teljes újjáépítés 1948-ban fejeződött be. 1950-ben a kolostort államosították,és szociális otthont létesítettek benne.

Forrás: Fehér László


Fel