Somogy megye a XX. században
Szerző: dr. Bősze Sándor
Az I. világháborúban mintegy 9000 somogyi katona pusztult el. A háborús nyomor, a hazatérő katonatömegek, a központi hatalom felbomlása forradalmi helyzethez vezetett. 1918. november 4-én a vármegye törvényhatósági bizottsága is – közfelkiáltással – megalakította Somogy Vármegye Nemzeti Tanácsát. E megyei szervnek azonban nem volt ereje megakadályozni a kibontakozó anarchiát. A frontokról hazaengedett katonák ugyanezen a napon fosztogatni kezdték a gazdátlan, élelmiszert és takarmányt tároló gazdasági épületeket. Néhány helyen pedig a kastélyokat is megtámadták. Ugyanakkor a helyi karhatalomnak alig volt ereje, a katonák pedig inkább a tömegekkel tartottak. Így nem is létezett olyan erő, mely megakadályozhatta volna 1818. december 11-éről 12-re virradó éjszakáján a kaposvári üzletek teljes kifosztását. A megye népe – a föld iránti egyre erősebb vágyból fakadóan – feszült hangulatban élt. 1918 őszén pedig kezdetét vette az 1921 augusztusáig tartó Dél-Somogyot érintő szerb megszállás. A politikában határozott balratolódás ment végbe.
A Kaposvári Munkástanács határozata alapján 1919. március 3-én létrehozták az ország első mezőgazdasági szövetkezetét. A Tanácsköztársaság kikiáltását megelőzően, március 10-én pedig megalakult a megyei direktórium, melynek Latinca Sándor, Tóth Lajos és Peinhoffer Lajos voltak a tagjai. A Megyei Munkástanács – Hamburger Jenő földművelésügyi népbiztos jelenlétében – április 14-én ülésezett először. Az első hetek lelkesedése sokakat magával ragadott. Rippl-Rónai József például Mosdóson művésztelepet nyitott.
Kacskovics Lajos visszaemlékezése szerint a „kommunizmus napjaiban egy század tengerészt hoztak a vörösök Somogyba. Ez a század azután az egész megyét rettegésbe ejtette.” Ezt követően az alispán elmondta, hogy a szerbektől olyan üzenetet kapott, miszerint ők hajlandók a megyét megszállni. Kacskovics azonban – érthető okból – ezzel nem kívánt élni. A tisztségviselő visszaemlékezésében halálos áldozatokról nem beszélt. 1919 augusztusában érkezett Siófokra a Prónay-különítmény, melyet további négy század követett. Az fehérterrornak 450 áldozata volt Somogy megyében; Latinca Sándort 1919. szeptember 17-én végezték ki.
A Dunántúlra érkező Horthy Miklós első látogatásának színhelye a somogyi megyeszékhely volt. A város azzal „érdemelte ki” a különös figyelmet, mert még Budapestnél is vörösebbnek tartotta a fővezér. Mindenesetre Somogy vármegye három kormánybiztost is adott 1919 őszén. Őrgróf Pallavicini György a dunántúli, Gaál Gaszton a Baranya-Somogy-Tolna kerületi, Svastics Nándor pedig a megyei kormánybiztos lett.
A világháború, a forradalmak, a munkanélküliség, a szekvesztráció és a trianoni trauma következtében az 1920-30-as években a megye gazdasága lassan fejlődött. A szekvesztráció – vagyis a megsarcolás – a megye délkeleti területeit érintő szerb impériummal összefüggő eseménysort jelenti. A megszállók hivatalos indoklása szerint ezzel visszonozták a Monarchia hadseregének szerbiai pusztításait. Az elkobzások az okkupált Somogyot ért károk háromnegyed részét tették ki. Ráadásul a megye megszállt területe majd három esztendeig kiesett az országos gazdaság fejlődéséből.
A trianoni béke következtében beszűkült a felvevő piac, egy, nem kifejezetten barátságos állam vámokkal védett határa lett a Dráva. Ez az állapot a legnagyobb kárt Barcs gazdasági életében okozta.
A dualizmuskori trend folytatódott tovább, vagyis – néhány üzemtől eltekintve – nem alakult ki jelentős gyáripar. Ez nem ösztönözte a mezőgazdaságot, amely ezekben az évtizedekben stagnált. Bár a megye agrárjellege nem változott, a mezőgazdasági népesség arányának valamelyes csökkenését és az iparban foglalkoztatottak számának fokozatos emelkedését lehetett megfigyelni. Míg 1920-ban a 13,6 %-ot, addig 1930-ban pedig 15,1 %-ot tett ki az iparban – tehát a kisiparban is – dolgozók aránya.
A világgazdasági válság a megye iparában jó esetben stagnálást, de inkább határozott visszaesést okozott. Hirtelen megemelkedett a munkanélküliek aránya és – a főispánhoz érkezett nagy mennyiségű kérvény tanúsága szerint – nőtt az elszegényedés. A MSZDP ezért is tartott gyakran Kaposváron gyűlést. 1925-ben alakult meg az MSZMP kaposvári szervezete, melyet 1927 januárjában az alispán feloszlatott. A csoport tagjai politikai tevékenységüket illegálisan folytatták tovább. A rendőrség végül 1933 márciusában letartóztatott tíz kaposvári kommunistát, akiket a pécsi törvényszék börtönbüntetésre ítélt.
Az 1930-ban újraaktivizálódó Kisgazdapárt 1931 őszén ismét Gaál Gasztont választotta elnökének. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja a Független Kisgazdapártot az 1935-ös országgyűlési választásokkor akarta a perifériára szorítani. A megyében is rendkívül súlyos választási csalásokat követtek el. E tekintetben kiemelkedett a Lengyeltóti járás, ahol a szavazatszámlálást büntető perek követték. Az 1936-os pótválasztást végül Gaál Gaszton fia, Olivér nyerte meg. Két évvel utóbb, júniusban Kovács Imre, Nagy Ferenc, Tildy Zoltán és Gaál Olivér részvételével tartott zászlóavatást a Kisgazdapárt Kaposváron. A gyűlés vezérszónoka Eckhardt Tibor országos elnök volt. A politikus itt mondta, hogy: le „kell bontania nagybirtokrendszert és azonnal meg kell szüntetni a hitbizományokat .... Úgy gondolom, hogy Imrédy miniszterelnök úr, akinek debreceni beszédére ma a Tiszántúl magyarsága gyülekezik össze és akinek hatalmas egyéniségét és jószándékait ellenzéki létünkre kétségbe nem vonjuk, ezt a nagy magyar egységet hirdeti meg.” A válasz szintén a somogyi megyeszékhelyen hangzott el – néhány hónappal később, amikor a miniszterelnök tartott beszédet a dunántúli gazdagyűlésen. Imrédy egyértelműen kijelentette, hogy a nagybirtokot nem érheti megrázkódtatás.
Vikár Béla még valamikor a Tanácsköztársaság idején kezdeményezte az ún. népegyetemek szervezését. E kezdeményezésből indultak útjukra az 1920-as évektől Somogyban a kaposvári, a csurgói, a siófoki stb. népfőiskolák, amelyeket a tehetséges parasztfiatalok számára szerveztek.
A vármegye kultúráját szívén viselők már a század elejétől szerettek volna Kaposváron egy olyan kultúrpalotát építeni, amely nemcsak a múzeumot, hanem az összes létező közművelődési intézményt magába fogadta volna. A végleges, immár nem egyesületi keretekben működő múzeum 1935. május 6-án nyílt meg. A két világháború között képzőművész is alkotott Somogy megyében, így például a tehetséges, fiatalon elhunyt Balázs János. Bárdibüki birtokára 1923-ban tért haza a festő és keramikus Goszthony Mária. Somogytúron töltötte 1907-től nyarait, s ide költözött Párizsból hazatérve 1934-ben Kunffy Lajos. Szintén Franciaországból jött haza 1940-ben Martyn Ferenc.