Idegenforgalom

Szerző: dr. Bősze Sándor

A megye legnagyobb üdülőövezete a Balaton térsége, melynek déli része elsősorban strandolásra, tömegüdültetésre alkalmas. A tó üdülőtelepként a XIX-XX. század fordulóján kezdett fejlődni. A két világháború között – jórészt a fürdőegyesületeknek köszönhetőknek – meggyorsult a fejlődés, majd 1945 után megkezdődött a tömeges és szervezett üdültetés. A hatvanas években megindult szállodaépítéssel és vállalati üdülők létesítésével megnövekedett az üdülőterület befogadóképessége. A Balatonra és környékére 1957-ben az országban elsőként regionális rendezési terv készült. A tervszerű fejlesztés az 1960-as évek második felében azonban megtorpant. Utóbb ismét felgyorsult a tóparti települések fejlődése. Az idegenforgalom az 1980-as évek második feléig csak a parti sávra korlátozódott. Azóta a környékbeli falvak is igyekeznek bekapcsolódni az idegenforgalomba. Ebben az idegenforgalmat és üdültetést kiszolgáló ágazatok fellendülésének és az infrastrukturális létesítmények kiépítésének volt döntő szerepe. A magánépítkezések fellendültek. Nagy gondot jelentett a kereskedelmi szállóférőhely hiánya, de hiányos az infrastrukturális háttér is. Az utóbbi években a tervezett és kiépült fogadókapacitást jóval meghaladta a vendégforgalom. Bár 1996-ra a fekvőhelyek száma nőtt s az infrastruktúra – helyenként jelentősen – javult, az árak a szolgáltatás színvonalánál jobban emelkedtek. Az 1980-as és 1990-es évek fordulóján komoly vízszennyeződést és az angolnák nagyfokú pusztulását lehetett tapasztalni. Ezért és az NDK megszűnésével a tóhoz érkező vendégek száma visszaesett. Ennek mértékét csak részben csökkentette a délszláv háború.