Demográfiai változások

Szerző: dr. Bősze Sándor

Somogy megye népsűrűségét illetően az ország egyik leggyérebben lakott területe. A megye lakossága a XVIII. századtól 1900-ig megkétszereződött. Bár a megyéből 1904-1914 között ezrek vándoroltak ki Amerikába, 1910-ig a népesség tovább nőtt. A népességnövekedés ütemét megakasztotta a két világháború pusztítása. Az el-, illetve idevándorlás egyenlege 1949 és 1960 között negatív volt. Ezt az időszakot minimális növekedés követte. A Balaton-part, Kaposvár és Siófok mutatott 1949 és az 1970 közti években jelentősebb betelepülést. Egyes járási székhelyek népessége is gyarapodott. 1970-89 között csökkent az élveszületés, nőtt a halálozás, illetve az elvándorlás mértéke. A legnagyobb mérvű volt az elvándorlás a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági körzetek falvaiból, illetve a Dráva-parti, határ menti területté vált településekről. Az 1930-1990 közti statisztikai adatok jól mutatják az elöregedést, illetve a felnőtt lakosságon belül a férfiak életkorának rövidülését. Somogy megye demográfiai helyzetére nemcsak az alacsony népsűrűség és a csökkenő lélekszám a jellemző, hanem a kedvezőtlen korösszetétel is. Az országos átlag alatt volt a 40 év alattiak aránya. Az öregebbek aránya viszont meghaladta az országos értéket. Ez különösen a falvakra volt jellemző. Míg 1955 óta drasztikusan csökkent a csecsemőhalandóság, addig ez az 1980 évek második harmadában ismét emelkedni kezdett. Az 1990-es népszámláláskor 344708 fő volt Somogy megye lakosainak száma.

A század első felében a somogyiak 3,7-5 %-a német, 2 %-a pedig horvát volt. Az itt élők 97,5%-a 1994-ben magyarnak, 2,45 %-a pedig cigánynak vallotta magát. Az egyes felmérések szerint 1 %-ra tehető a megyében élő horvát és német nemzetiségű lakosság aránya. Mellettük szórványosan szlovák és román nemzetiségűek is találhatóak Somogyban. A nemzetiségek által is lakott községek jobbára a Dráva, a Kapos és a Koppány völgyében fekszenek. 1947-ben Somogy 151 községéből 4999 embert, a németek majd egyharmadát kitelepítették. 1945-48-ban Jugoszláviából és Romániából, de különösen Csehszlovákiából sok (3744) embert telepítettek be.

1939-1945

A második világháború kitörését követő hetekben, 1939 szeptemberében megérkeztek az első lengyel menekültek. Mind gyakoribbá váltak a behívó parancsok, s 1942-ben a somogyi alakulatokkal együtt kivonult a Szovjetunióba a 2. magyar hadsereg.

Bár a szükséges forrásfeltárás jórészt elkészült, keresve a válasz arra a kérdésre, hogy milyen mértékű emberveszteség érte a megyét a második világháború éveiben, megbízható nyilvántartások hiányában, abszolút számok nem állnak rendelkezésünkre. A már ismert, számszerű és szöveges adatok azonban lehetővé teszik számunkra a demográfiai trendek elemzését és a népesedés mértékét befolyásoló tényezők számbavételét.

Az ország mai területére eső népesség felmérésekor az 1941. január 31-i állapotokhoz képest a népszámlálók 1949-ben 110 000-rel kevesebb lélekszámot regisztráltak. Ezzel szemben Somogy megyében 1949-ben 7886-tal több embert számláltak meg, mint 1941-ben.

Miután 1945 és 1949 között jelentős méretű népességmozgás következett be, a két népszámlálás egybevetése nem adhat valós képet az 1941 és 1945 közti demográfiai változásokról. Röviddel a háború befejezése után, 1945. június 30-án végrehajtott összeírás szerint a megyében majd 50000 emberrel kevesebb élt, mint 1941-ben. Megjegyezendő azonban, hogy a népszámlálási íveken szereplő személyek közül legalább ötezren menekültek, hadifoglyok és sebesültek voltak. A háborús emberveszteség mértékét hangsúlyozza az a tény is, hogy a megszámolt férfiak hozzávetőlegesen negyvenezerrel (7-8 %-kal) voltak kevesebben, mint a nők.

A vármegyei tiszti főorvosi jelentések az 1938-1943-as évekre vonatkozó születési, vetélési, halálozási és a természetes szaporodásra utaló adatokat tárták a megye főispánja elé. A születések száma csökkent, (igaz a halvaszületések száma stagnált), s felére esett a gyanús körülmények között lezajlott vetélések mennyisége, ezzel egyidejűleg azonban egyre nagyobb méreteket öltött a halálozások aránya. A vizsgált esztendőkben népszaporulat igen csekély volt, sőt 1943-tól folyamatosan csökkenő értéket mutatott, 1945-től pedig negatív előjelet kapott. Az 1941-1945 közti években nőtt a csecsemő- és a gyermekhalálozások aránya is.

Az 1945 júniusában hiányzó 40000-45000 ember sorsát illetően – miután még mindig nélkülözzük a megbízható, abszolút számokat tartalmazó veszteséglistákat –, Stark Tamás és Für Lajos számításait is felhasználva, sok esetben csak feltételezéseink vannak. Ha a behívási szisztéma országrészenként arányos voltából indulunk ki, akkor ezzel, kellő fenntartásokkal, csupán a katonai veszteségek hozzávetőleges becslésénél számolhatunk. Az 1941. június 26. és 1944. december 31. közötti időszakra vonatkozó adatok alapján arányosítva hozzávetőlegesen 5500-6500 főre tehetőek a somogyi veszteségek. A nemrég közreadott nem teljes veszteséglista szerint ebben az időszakban 5916 somogyi katona halt meg. A pécsi IV. hadtesthez tartozó három somogyi alakulat, a 10. gyalogdandár, majd a könnyűhadosztály 10. tábori tüzérezrede, a 6., Nagy Lajos nevét viselő és a 36. honvéd gyalogezred kikerült az orosz frontra. A rövid és nem túl alapos kiképzést követően, meglehetősen rossz felszereléssel indultak a harctérre. Őket 1943. január 19-én verte szét a Vörös Hadsereg. Az 1944. november 1. utáni és a nem kifejezetten katonai veszteségek felmérése során már nem lehet az arányosítási módszert alkalmazni, hisz az ország területén ejtett hadifoglyok, akik közül sokan elpusztultak, a bombázások, a polgári áldozatok, a nyilas kormányzás zsidó és nem zsidó áldozatainak lokális megoszlása ezt a fajta „háborús logikát” nem követte. Für Lajos szerint az ország második világháborús embervesztesége 900000 fő körül mozgott. Egyhatoduk a Don mentén, egynegyedük pedig gázkamrában pusztult el. A megye 5751 zsidó polgárából közel 5200-at deportáltak. Közülük hozzávetőlegesen hatszázan tértek haza. A polgári lakosság közül – úgy tudjuk – 4498 fő halt meg a harci cselekmények során. A megye területére 1942 szeptembere és 1944 októbere között ledobott 700-1000 különböző fajtájú és méretű bomba 31 fegyvertelen polgárt ölt meg. A harci cselekmények a Margit-vonal közelében, valamint a Dráva menti falvakban aránytalanul sok emberáldozatot követeltek.

A polgári lakosság 1944 szeptemberétől kezdett a megyéből elmenekülni, ez a következő hónap közepétől pánikszerűvé vált. Somogyot a fronttól, illetve a Vörös Hadseregtől való félelem miatt összesen 16892 fő hagyta el, s közülük az 1945 júniusáig 3422 fő nem tért vissza. Kaposvárt, illetve a megyét elhagyó polgári lakosság jelentős része a nyilas közigazgatás kitelepítésével egyidejűleg folyó önkéntes kiürítés során ment el a lakhelyéről. A közigazgatási és a katonai hatóságok gyakran kényszerkiürítésekkel fenyegetőztek, és a leventék százait hurcolták magukkal. Ily módon 6305 személyt kényszerítettek útra. Az elhurcoltak egy része a menet közben eltűnt.

A vármegyét pánikszerűen elhagyó tömeg jelentős hányada azonban nem volt somogyi őslakos, hanem korábban menekült a megyébe. A 2. bécsi döntést követően, 1941 elején az elsők között érkeztek a dél-erdélyi magyarok. 1944 nyár végétől pedig ugrásszerűen megnőtt az Erdélyből jött, de a tovább is utazó menekültek száma. Az ország területére Jugoszláviából is érkeztek magyarok.

A világháború kitörését követően Somogyba érkező lengyel, majd francia polgári és katonai menekültek sorsát és számát pontosabban ismerjükjuk. A háború alatt mintegy 4000-4500 lengyel és francia személyt helyzetek el a megyében. A katonakorú férfiak viszont tömegesen, tízezres nagyságrendben szöktek át az országon. 1942 elején érkeztek Magyarországra azok a németországi fogoly- és munkatáborokból megszökött franciák, akiket ez év októberétől szintén Balatonbogláron helyeztek el.

A migrációt vizsgálva, a front közeledtével két irányú népességmozgást lehetett megfigyelni. A fővárosiak 1943-tól kezdtek a gyakori bombázások, a közellátási gondok és a várható harcok elől biztonságot remélve, falura költözni. A Margit-vonal menti falvak lakóinak túlnyomó többsége 1944/1945 telén vagy elmenekült, vagy pedig a katonai hatóságok (magyarok, németek, oroszok, bolgárok) kiürítést elrendelő parancsára kénytelen volt elhagynia a lakhelyét. A tabi járásban például 1945 elején Ságváron, Nyimben, Kapolyon, Bálványoson, Kőröshegyen, Bábonymegyeren, Balatonendréden, Nagycsepelyen, Telekiben és Nágocson 4383 menekült tartózkodott. A Barcsi, a Nagyatádi és a Kaposvári járásból megközelítőleg 9000-en költöztek át több hónapra a Szigetvári járás területére. 1944 ősze és 1945 márciusa közti hónapok alatt jó félszázezres tömeg mozgott ide-oda a megyében. Közülük és a frontközségekben rekedt lakosságból 1805 polgári személy vesztette életét.

Az 1941 és 1945 első negyedéve közti korszakban 1100-2000 főre tehető a fertőző betegségekben meghaltak száma. Az egyes betegségek kiugróan magas számú kóresetei 1942 és 1943 utolsó negyedévei között eltelt egy évre estek. Ekkor szinte folyamatos járványhelyzetet alakított ki a kanyaró és a vörheny, mely 1942-ben különösen Kaposváron terjedt el. A Dontól hazaérkező katonák között pedig 1943 első félévében kiütéses tífusz-és maláriajárvány tört ki.

A megye közegészségügyi ellátását és felügyeletét 1942 és 1943-ban 212-232 orvos, 76 gyógyszertár, 248-252 halottkém, 34 egészségőr, 2-3 iskolafogász végezte. Az ellenőrző, megelőző és gyógyító munkát a katonai behívók és a zsidók ellen hozott korlátozó rendelkezések rendkívüli módon hátráltatták. Egy időben gyakorta több körorvosnak, illetve gyógyszerésznek kellett rendszeresen bevonulnia katonának. Az ily módon kiesett embereket átmenetileg helyettesítésekkel vagy áthelyezésekkel próbálták meg pótolni. Az orvosokból ennek ellenére mindig hiány volt. A megyében 1943. január 1-vel az utolsó három, még szolgálatban lévő zsidó orvos is „végelbánás alá vonatott”. Amikor a megye az orvoshiányon enyhíteni akart, a „honvédelmi munkaszolgálatra a szentlászlói, a berzencei, a gamási, a kálmáncsai és a nemesvidi közegészségügyi körbe történt orvosok kinevezését a belügyminiszter úr hatálytalanította és helyettük ...” áthelyezéssel nevezett ki orvosokat. Végül is az orvoshiány oly nagymérvű lett, hogy a honvédelmi miniszter rendszeresen munkaszolgálatos orvosokat küldött az érintett körzetekbe.

Az 533. számú hadikórház 1942. augusztus elején költözött a megye székhelyére. A katonai gyógyintézetben 1944. november 28-ig összesen 9630 főt ápoltak. Rövid ideig a vármegye más településein (Marcaliban, Nagyatádon, Fonyódon és Balatonbogláron) is voltak hadikórházak.

Somogy a háborút nem csak a német megszállást követően, hanem már azt megelőzően is megtapasztalhatta. A világháború első szakaszától, igaz eltérő intenzitással, de jelen voltak a szövetségesek a megye légterében is. Az amerikaiak először 1943. október 24-én hullattak bombát magyar területre. A kötelék sérült gépei a bécsújhelyi olajfinomító felöl visszatérőben a Nyugat-Dunántúl felett szabadultak meg felesleges bombaterhüktől. Egy, valószínűleg műszaki hibával küszködő gép Böhönye, valamint Felsősegesd között néhány bombát dobott le.

1944 január folyamán, szórványos bombázással kisérve, már több jelentős amerikai átrepülés történt a Dunántúl felett. Az angolszászok alapvetően katonai okokból látták szükségesnek a magyarországi célpontok támadását. Szét akarták zúzni a német katonai szállításokat is lebonyolító vasúti közlekedést, a dunai hajózást, a németek számára termelő ipari létesítményeket, különösen a repülőgépgyártó- és kőolajipart. A tervezett bombázással a lakosságot is meg kívánták törni. A közismert okok között az is szerepelt, hogy 1943 november második felében a titkos megállapodások ellenére magyar csapatok keltek át Barcsnál a Dráván, s megtámadták a jugoszláv partizánokat. A partizánok 1943-ban közvetlenül a határ mellett harcoltak az usztasák és a németek ellen. Augusztusban pedig egy kisebb partizáncsapat zalai területre jött át, s az itt kirobbant tűzharcban egy magyar határvadászt meg is öltek. Október 14-én pedig Vízvárnál a partizánok házkutatást (!) tartottak. Egy másik csoport 17-én ismét átlépte az országhatárt. A tűzharcban a magyar határőrök a partizánok parancsnokát is lelőtték. Ezek után, 1943. november 10-én egy „honvédszázad hidfőalkotás végett Gyelekovec határáig vonult előre Horvátországban ... A század ... felsőbb parancsra még aznap 19 órára ki is vonult Horvátországból. Góla (sic!) és Gotalovó (sic!) községekbe a mi katonaságunk nem vonult be.”

A szövetséges légierők 1944 áprilisától októberéig tartó hat hónap alatt meglehetősen nagy, magyarországi aktivitást mutattak. Somogy megye földrajzi helyzeténél fogva, az amerikaiak olaszországi megjelenését követően a délnyugat-északkelet irányú átmenő forgalom egyik fontos színterévé vált. A Dráva és a Balaton kiváló tájékozódási pont volt. Somogy gazdasági és infrastrukturális adottságai okán soha nem szerepelt elsőrendű bevetési célpontként. A sok ötlet-és kényszerű bombakioldás mellett, ha úgy adódott, a szövetségesek igyekeztek terhüktől a Balaton-parti vasútállomások, Kaposvár vagy Barcs, mint fontos másodlagos célpontok felett megszabadulni. A csupán egy várossal rendelkező, alapvetően falusias megye településeinek 20 %-át érte bombatámadás 1942-1944-ben. Figyelembe véve a megye, már említett földrajzi, gazdasági és urbanizációs jellemzőit, a hatékonyan működött légoltalmat, a belterületeket ért viszonylag kevesebb légicsapást, valamint azt a tény, hogy az angol és az amerikai pilóták nem kaptak parancsot terrortámadások végrehajtására, a lehullott bombák számához viszonyítva alacsony volt a halálos áldozatok száma. Leszámítva néhány kiugró esetet (Magyaregres, Kaposvár, Nagyatád, Marcali, Balatonlelle), a megyét e két esztendő alatt összességében nem érte súlyos anyagi természetű kár.

A 3. Ukrán Fronthoz alárendelt szovjet, jugoszláv, illetve bolgár hadseregek 1944. december 1-én érték el a megye határát. A német ellenállás december 9-én megakasztotta a szovjet offenzívát, s a front hosszú hónapokra megállt. A németek fellélegeztek, mert a nagykanizsai olajvidéket egyelőre nem fenyegette közvetlen veszély. A Dunántúlt kettészelő Margit-vonal menti frontvonal (Balatonkeresztúr, Balatonújlak, Kéthely, Marcali, Nagybajom, Kutas, Nagykorpád, Lábod, Babócsa) tavaszig alig változott. A németek 1945 március elején egy nagy ellentámadás során három helyen kívántak csapást mérni a Vörös Hadseregre. A csapás egyik iránya Kaposvár felé mutatott. A német csapatok a Dráva mellett és Nagybajomból indították offenzívájukat. A támadás azonban március 23-án elakadt. Tolbuchin marsall hadseregei pedig azonnal támadásba lendültek és 31-én végleg kiszorították a német erőket a megye területéről. A megye majd hatvan községe három hónapnál is hosszabb ideig közvetlen hadszíntér volt. 1944 decembere és 1945 áprilisa között heves harcok dúltak Somogyban az előrenyomuló szovjet, illetve szövetségesei és a német hadsereg között.