2020. Megyenap

Polgárok nélkül nincs haza, települések nélkül nincs megye, megyék nélkül pedig nincs Magyarország – hangzott el a Megyenapon, melyet Kaposváron ünnepelt hétfőn a Somogy Megyei Közgyűlés. A címer- és pecséthasználati jog adományozásának 522. évfordulójára emlékezett az ünnepi közgyűlés.

A hétfői zászlófelvonással kezdődött meg Somogyország legnagyobb ünnepe, majd a kaposvári Vármegyeháza adott otthont az ünnepi közgyűlésnek. Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselőjének ünnepet és a közgyűlés munkáját méltató, összefogást hangsúlyozó gondolatait követően Biró Norbert ünnepi beszédében a címer- és pecséthasználati jog adományozásával kapcsolatban kiemelte: 522 éve annak, hogy Somogyországban élő elődeink harcának, odaadásának, munkájának köszönhetően címerhasználati jogot kapott megyénk elsőként országunkban. II. Ulászló által a kassai hagyományhoz hasonlóan Somogy is címerébe illesztette a Jagelló sast… Elődje, Hunyadi Mátyás írta: „Az országok dísze és ereje a városok gazdagságában és teljességében áll.” A most záruló Mátyás Emlékév egyik fontos gondolata ez. Polgárok nélkül nincs haza, települések nélkül nincs megye, megyék nélkül pedig nincs Magyarország.

A közgyűlés elnöke megemlékezett a kétszáz esztendeje elhunyt somogyi főispánról, Széchényi Ferencről és fiáról, Széchényi Imréről is. „A példa, amellyel számos elődünk kikövezte az utat, kötelez minket” – mondta, majd az előző év értékelése során megemlítette az önkormányzati választást is, mellyel „a folytatás, a békés építkezés lehetősége adatott meg számunkra, amikor megalakult ez a testület, melynek abban van a legfőbb ereje, az lehet a legnagyobb sikere, hogy a somogyiakkal közösen véghezviszi mindazt, amit elterveztek. Így lehet közös a boldogulásunk, a fejlődésünk, az előrejutásunk, s csak így számíthatunk egymásra.”

Biró Norbert beszámolt a Terület- és településfejlesztési Operatív Program állásáról, a hátrányos helyzetű térségek és egyének életkörülményeinek javítását célzó pályázat végrehajtásáról, a SomFALU-2019, a Szülőföldem Somogyország és a Magyar Falu pályázat sikereiről. A jövőbeli feladatok végrehajtásával kapcsolatban kiemelte, hogy felajánlják a megyei önkormányzat Projektirodájának együttműködését a pályázatfigyeléstől kezdve a projekt-előkészítési feladatokon keresztül a menedzsment tevékenység elvégzéséig a somogyi településeknek…

„Az idei év a békés építkezés mellett az emlékezésről is szól. Emlékeznünk kell többek között Trianonra is. Arra, hogy éppen száz esztendeje szakították szét hazánkat, szakítottak szét családokat, rokonokat, barátokat. Bár megyénk területét közvetlenül nem érintette a diktátum, hatása érzékelhető volt itt Somogyban is. A megyehatár egyik pillanatról a másikra országhatárrá változott, az egykor virágzó gazdaság hanyatlásnak indult. Megcsonkított országunkkal igyekeztek megtörni lelkünket is, ám bármennyire is igyekeztek, nem sikerült. Lehetett újabb háború, lehetett negyven év diktatúra, a magyarok magyarok, a somogyiak somogyiak maradtak. Leráztuk a béklyókat és harminc éve ismét szabadon dönthetünk sorsunkról, szabadon választhatunk, nem más hatalmak, hanem mi magunk mondhatjuk meg, ki képviselje érdekeinket.”

Ünnepi beszédének zárásaként a közgyűlés elnöke kiemelte: „Nem feledkezünk meg azonban arról sem, hogy történelmünket nem csak a politika, hanem a civil világ is alakította. Az a civil világ, mely képes volt összefogni és előremutató javaslatokkal dolgozni a megyéért. A somogyiak tudták és tudják ma is, hogy nem csak a politikának kell eldönteni, milyen irányba menjen az ország, milyen irányba haladjon a megye… Somogy megyét értékes, erős közösségek alkotják, s ezek a közösségek viszik előre mindennapjainkat számos területen. Velük közösen kell folytatnunk a megkezdett munkát. Azokkal a partnerekkel, akikkel az elmúlt években is kiválóan együtt dolgoztunk, mindazokkal, akiknek fontos a megye, fontosak az itt élő emberek és tenni is akarnak boldogulásukért.”

A nap díszvendége, Varga László megyéspüspök köszöntőjében a kiemelte: gazdasági háború és szellemi harc zajlik napjainkban, mely a gonosz műve, mely ellen csak a bátorság, hűség és erkölcs alapelveivel vehetjük fel a harcot.

Az ünnepi beszédeket követően került sor az elismerő címek átadására. A Somogy Megyei Közgyűlés azon személyek és kollektívák elismerésére, akik kiemelkedő tevékenységükkel a megye fejlődését szolgálták, illetve munkájukkal kimagasló érdemeket szereztek, elismeréseket alapított.

A megye legmagasabb elismeréseként „Pro Comitatu Somogy” Kitüntető Díjat és megyecímerrel díszített aranygyűrűt vehetett át Hajas Béla, a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola igazgatója.

Somogy Polgáraiért Díjban részesült Ambrus Miklósné, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Bér- és Munkaügyi Osztályának vezetője, Czeferner Józsefné, Nagybajom volt polgármestere, Fodor János, a Siófoki Kézilabda és Tenisz Club Kft. tulajdonos ügyvezetője, Gadányi Pál dudás, dudakészítő, dr. Gombos Sándor Árpád, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara volt Somogy megyei elnöke, Hafuzi Avnija, az Albán Köztársaság tiszteletbeli konzulja, Horváth Lajosné Rádics Márta marcali pedagógus, helytörténeti kutató, Mester József kaposszerdahelyi lakos, Sinka Szilvia Krisztina, a Kaposvári Tankerületi Központ főosztályvezetője és Prof. dr. Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója.

Az ünnepi közgyűlést a már korábban Somogy Polgáraiért díjjal kitüntetett Kaposvári Helyőrségi Zenekar, Varga Zsuzsanna, a kaposvári Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas színésznője, a Somogy Táncegyüttes szólistái: Bogdán Gergely és dr. Merczel Sára, Husi Gyula népzenész, népzenepedagógus valamint Balázs Izolda törökkoppányi származású énekművész műsora színesítette.

(Forrás: som-onkorm.hu)

Utoljára frissítve: 2020. 01. 06. 18:43

Fel