I. világháború

Szerző: Puskás Béla

1882-ben kötött hármas szövetség Németországot, a Monarchiát, és Olaszországot kötötte össze. Evvel ellentétben van az antant, ahol 1893-ban francia-orosz, 1904-ben francia-angol, 1907-ben angol-orosz egyezmény született.

A Balkán-háborúk következtében elégedetlenség volt a Monarchia által (1908) elfoglalt Bosznia-Hercegovinában. A bécsi kormány a helyzet enyhítésére az 1914. júniusi hadgyakorlatot Boszniában akarta megrendezni, Ferenc Ferdinánd személyes jelenlétével. Az "Egyesülés vagy Halál" titkos szervezet merényletet készített elő, s így Ferenc Ferdinándot és feleségét 1914. június 28-án meggyilkolták. Bécsben és Budapesten szerbellenes hangulat alakult ki. Ferenc József II. Vilmoshoz fordult segítségért. Elfogadták Schlieffen villámháborús tervét, mely szerint a német haderő pár hét alatt legyőzi Franciaországot, a Monarchia pedig feltartóztatja Oroszországot és Szerbiát. Ezután a németekkel együtt legyőzik őket.

A Monarchia 1914. július 28-án hadüzenetet küldött Szerbiának. Augusztus 5-én a Monarchia az oroszoknak, augusztus 12-én Franciaország és Anglia a Monarchiának.
A Monarchiának 1 napra sikerül elfoglalni Belgrádot, de Szerbiát nem képes legyőzni. Állóháború alakul ki.

1915 májusában a Monarchia serege Gorlicénél áttörte a frontot, s visszaszorította az orosz erőket. Szeptemberben pedig Bulgária a németek oldalán állt be a háborúba. Bulgária a Monarchiával közösen elfoglalták Szerbiát, Montenegrót és Albániát.

1916. júniusában az orosz haderő áttörte az osztrák-magyar frontot. Augusztusban Románia csatlakozott az antanthoz, s betört Erdélybe. A keleti fronton a német haderő megállította az orosz csapatokat, kiverték a Románokat Erdélyből, s decemberben elfoglalták Bukarestet.

1916 novemberében meghalt Ferenc József. Utódja IV. Károly, aki a békére törekedett. 1916 decemberi és 1917 márciusi békeajánlatát azonban az antant visszautasította. 1917 tavaszán az Egyesült Államok az antant oldalán belépett a háborúba.

Woodrow Wilson amerikai elnök 1918. január 8-án, a kongresszushoz intézett 14 pontja foglalta össze a háborút lezáró béketervet. Magyarországot a 10. pontja érintette, melyben a Monarchia autonóm továbbfejlődését biztosították. Lloyd Georg angol miniszterelnök 1918. január 9-én bejelentette, hogy egyetért a béketervvel, s a háborús célok között továbbra sem szerepel a Monarchia felszámolása.

1918. április 8-án Rómában összeült az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségeinek kongresszusa. Itt kimondták, hogy nem kívánnak tovább élni a Monarchia keretei között, s állami önállóságot követelnek. Az USA kormánya 1918. május 29-i nyilatkozatában elismerte a római kongresszus határozatait, s evvel bejelentette a wilsoni pontok érvénytelenné válását. 1918. június 3-án a versailles-i haditanács is olyan nyilatkozatot tett közzé, ahol az antant hadicéljai közé tartozik Csehszlovákia, Lengyelország és új délszláv állam létrehozása.
1918. november 3-án Padovában fegyverszünetet írtak alá, mely csak azt írta elő, hogy a Monarchia csapatai az 1914-es határok mögé visszahúzódnak. 1918. november 5-én az antant engedélyével a szerb hadsereg megkezdte a Szerémség, Bácska és Bánát megtámadását. Az antanthatalmak keleti frontjának főparancsnoka, Franchet d'Esperey tábornok november 7-én fogadta Belgrádban Károlyi vezette magyar küldöttséget. A fegyverszüneti egyezmény előírta, hogy a magyar kormány köteles kiüríteni a Nagy-Szamos felső folyásától Marosvásárhelyig, a Maros mentén Szegedig, onnan Szabadka-Baja-Pécs vonalon a Dráváig húzódó vonaltól délre és keletre eső területeket, valamint előírta a hadsereg leszerelését. November 8-án Nagyszombatnál és Trencsén térségében cseh csapatok lépték át az országhatárt.

Linder Béla november 9-én lemondott, s az új hadügyminiszter Bartha Albert lett. November 11-én elrendelte az új, magyar hadsereg felállítását, a nemzetőrség és a polgárőrség átszervezését. A belgrádi konvenciót november 13-án írták alá a magyarok, de ekkor már a szerb csapatok elfoglalták Szabadkát, a csehek elkezdték az általuk követelt 20 vármegye megszállását, amikre a belgrádi fegyverszünet nem vonatkozott. Károlyiék szerették volna elérni az ország francia-angol-amerikai antant megszállását, de november végére csak antant-missziók érkeznek Ferdinand Vix parancsnoksága alatt.

1918. december 2-án Románia engedélyt kapott az antanttól, hogy a belgrádi konvencióban megszabott demarkációs vonalig előrenyomulhat. Bevonultak Marosvásárhelyre, Besztercébe, majd Brassóba. December 8-án a kormány Apáthy István kolozsvári egyetemi tanárt kinevezte Erdély főkormánybiztosává, hogy szervezze meg a fegyveres ellenállást (székely hadosztály). December második felében a románok engedélyt kaptak a bukaresti francia misszió vezetőjétől, hogy átléphetik a belgrádi konveció által meghúzott vonalat, így december 24-én bevonultak Kolozsvárra. December 26-án a román király bejelentette Erdély egyesülését Romániával.

December elején Vix követelte a magyar kormánytól a Felvidék kiürítését és átadását Csehszlovákiának. A Csehszlovák hadsereg december utolsó hetében bevonultak Eperjesre, Kassára, majd Pozsonyba. Délvidéken az utódállamok katonai lépései egymás közti súrlódással is jártak. A fegyveres konfliktus megelőzése érdekében a balkáni francia expedíciós hadsereg bevonult Szegedre, és szétválasztotta a román és a szerb-horvát csapatokat. 1919. január 18 elkezdődött a párizsi békekonferencia. Az utódállamok rögzítették területi követelésüket, s tiltakoztak az ellen, hogy a vitás területeken népszavazás döntsön a hovatartozásról.

1919 április 19-én a románok elfoglalták Szatmárnémetit, Nagyváradot, majd néhány nap leforgása alatt Nagykárolyt, Aradot, Debrecent és Gyulát. Délen a francia csapatok megszállták Hódmezővásárhelyet és Makót. A csehszlovák hadsereg is általános offenzív támadást kezdett, majd április 28-án Csap és Munkács között találkoztak a románokkal. Április végére a Tiszántúl teljesen az ellenség kezére került, de az antant megtiltotta a Tiszán való átlépést.

Amikor a magyarok által indított támadások elindultak, Párizsban már végleg döntöttek Magyarország határairól. Így ezt a harc kimenetele már nem befolyásolta. Megérkezett Clemenceau-nak június 7-i jegyzéke, mely az északi hadjárat leállítását követelte, majd a június 13-i, melyben a déli zóna kivételével közölte Magyarország új határait. A Tanácsok Országos Gyűlése szabadkezet adott Kun Bélának, aki békés szándékait hangoztatta. 1919. június 30-án megkezdődött a felvidéki területek kiürítése. Július 1-jén Pozsonyban aláírták a fegyverszüneti szerződést, mely az új demarkációs vonalat is kijelölte. A románok a Tiszántúlról nem akartak kivonulni, míg a magyarok le nem teszik a fegyvert. Július 20-án a Vörös Hadsereg általános támadást kezdett a románok kiverésére, de a támadás néhány nap múlva összeomlott, s a románok Szolnoknál átkeltek a Tiszán, s nyitva állt az út Budapest felé.

1920. január 6-án érkezik a magyar békeküldöttség Párizsba, Apponyi gróf vezetésével. 1920. június 4-én a Nagy Trianon palotában került sor a szerződés aláírására.