Zrínyi Miklós

(1949. 05. 22. - )

Kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Zrínyi Miklós 1949. május 22-én született Jákóban. Kaposvárott végezte iskolai tanulmányait, a városi Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1968-ban, majd az

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar vegyész szakára vették fel, ahol 1974-ben diplomázott. Ezt követően az egyetem kolloidkémiai és kolloidtechnológiai tanszékén kapott állást. 1977-ben tanársegédi, 1981-ben adjunktusi beosztásba került. 1988-tól egyetemi docens. 1991-ben távozott az ELTE-ről és a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán kezdett el oktatni a fizikai kémiai tanszéken. 1993-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezését. 1994-ben megbízták a tanszék vezetésével is. 1997 és 2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. 2000-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nevet felvett egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának tudományos bizottságának elnöke lett, majd 2004-ben az egyetem tudományos és nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettesévé választották. Tisztségét négy éven át töltötte be, amikor a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészeti Intézetének egyetemi tanára lett. Két évvel később az egyetem Általános Orvosi Kar Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetébe került át, ahol a nanokémiai kutatócsoport vezetésével bízták meg. Magyarországi munkája mellett 1987 és 1989 között az Ulmi Egyetemen kutatott Humboldt-ösztöndíjjal, valamint 1996 és 2000 között három alkalommal különböző japán egyetemen volt vendégkutató.

1985-ben védte meg a kémiai tudomány kandidátusi, 1993-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Fizikai Kémiai Bizottságának lett tagja. 1997 és 2004 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének képviselője volt, majd 2007-ben az MTA levelező, 2013-ban pedig rendes tagjává választották. Ezenkívül a Magyar Kémikusok Egyesülete tevékenységében is aktív volt, 1995 és 2003 között a kolloidkémiai, reológiai és tribokémiai szakosztályának elnöke volt. 2010 és 2012 között a Magyar Akkreditációs Bizottság felügyelőbizottságának elnökeként is dolgozott. Nemzetközi téren az International Polymer Network Group tudományos bizottságának (1990–1994). Számos tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságába is bekerült: Polymer Gels and Networks, Magyar Kémiai Folyóirat, Journal of Materials. Közel kétszáz tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője és több mint tíz szabadalom birtokosa. Publikációit magyar és angol nyelven adja közre.

Forrás: wikipedia.org

 

Utoljára frissítve: 2021. 11. 10. 10:34

Évforduló

Naptárunk a Somogy Portál életrajzi adatainak szűrésével mindig az aktuális napon évfordulós személyekre hívja fel a figyelmet. A névre kattintva virtuális arcképcsarnokunkba juthat.


Fel