Vörös Márta

Újságíró

Kaposvárhoz, Somogyhoz köt egész életem. A megyeszékhelyen születtem 1939. október 19-én kispolgári családban: édesapám tisztviselő volt,  édesanyám két testvéremmel együtt hármunkat nevelt.   Az általános iskolát a Központi Lányiskolában,  majd annak megszűnte után a Berzsenyi iskolában végeztem, ahonnan a Munkácsy Gimnáziumba vezetett az utam.  Itt tettem érettségi vizsgát 1958-ban. Humán,  elsősorban irodalmi érdeklődésem miatt  a bölcsész karra jelentkeztem,  ám oda - szó szerint idézem:  -"a sikeres felvételi ellenére helyhiány miatt"  nem nyertem felvételt. Meglehetősen elkeseredett, kilátástalannak tűnő helyzetem valahogy  tudomására jutott egy volt gimnáziumi tanáromnak, Krasznai Lajosnak, aki egy üzenetben azt javasolta: újságíró gyakornokot keres  a Somogyi Hírlap, próbáljam meg. Az egy helyre heten-nyolcan voltunk jelentkezők, de ezúttal úgy látszik tényleg sikeresnek ítéltek meg az írásomból, s engem vettek fel. Így kerültem 1958. október elsején a Somogyi Néplaphoz.

Az első évek szakmai ismerkedéssel teltek. Akkor a Magyar Újságírók Országos Szövetsége végezte országosan a pályakezdők tanítását, és a két és féléves, levelező úton elvégzett képzés után itt kaptam meg újságírói oklevelemet. Közben természetesen jártam a megyét,  írtam, gyakoroltam a szakmát. A tanulási vágyam nem csillapodott,  s többszöri kérés után a szerkesztőség vezetése hozzájárult  ahhoz, hogy 1965-ben beiratkozzam a Keszthelyi   Agrártudományi Egyetemre. Akkor a lapnál a mezőgazdasági rovatban dolgoztam,  s úgy  ítéltem meg, nem árt az,  ha szakmailag is értek azok munkájához, problémáihoz, akikről nap mint nap írok.

A két utolsó évet összevonva, öt helyett négy év alatt végeztem és 1969-ben tettem államvizsgát. Munkás évtizedek következtek, sok fiatal kolléga szakmai terelgetését bízták rám. Úgy  éreztem,  megbecsül, elismer ez a közösség. A nyolcvanas évek végén megkaptam Somogy újságírói nívódíját.
1994. október 19-én, ötvenötödik születésnapomon kaptam kézhez az "elbocsátó szép üzenetet" -  nyugdíjaztak. Ettől a naptól kezdve minden kapcsolatom megszakadt  a lappal.  Másfajta munkában találtam vigaszt:  az 1998-ban megjelent Somogy megye  kézikönyvébe huszonnyolc zselici település monográfiáját írtam meg, majd a 2004-ben megjelent második, átdolgozott kiadásban is hasonló feladatot láttam el. A megye látnivalóiról szóló Vendégváró Somogy című útikönyvben - mely 2000-ben jelent meg -  szintén szerzőként működtem közre.

1972  januárjában mentem férjhez Mészáros Lászlóhoz. Harmonikus,  megértő,  szerető családi környezetben töltöttünk el csaknem 35 évet, ami 2006 áprilisáig tartott. Azóta özvegyi magányosságban élek temérdek emlékeim között.

Vörös Márta 2007 novemberében örökre eltávozott közülünk. A kaposvári keleti temetőben nyugszik.