Vikár Béla

Etnográfus, műfordító, az MTA l. tagja (1911).

Hetesen született. 1877 – 84 között nyelvészeti és irodalmi tanulmányokat folytatott a budapesti tudományegyetemen. 1889-től az országgyűlési gyorsiroda alkalmazottja, majd vezetője volt; 1921-ben vonult nyugalomba. 1889-es finn néprajzi tanulmányútja véglegessé érlelte a Kalevala fordításának tervét. A fordítás 1909-ben jelent meg; munkája a magyar műfordításirodalom legjelentősebb alkotásai közé tartozik. Fordított németből, angolból, grúzból, észtből, norvégből is. 1890-ben gyorsírással jegyezte a Somogymegye népköltése (Bp., 1905) c. kötetének anyagát. 1895-től Európában elsőként fonográffal gyűjtött népzenei anyagot. Gazdag típusváltozatokat bemutató hengerei az 1900-as párizsi világkiállításon nemzetközi elismerést szereztek a népzenekutatásnak. 1896-tól a Néprajzi Társaság főtitkára. Megalapította a Lafontaine Irodalmi Társaságot, amelynek elnöke volt. Dunavecsén hunyt el.

Lefordította Lafontaine összes meséit (Bp., 1926).

Fonográffelvételeit Bartók Béla jegyezte le. Fonográfhengereit a Néprajzi Múz., gyorsírással készült jegyzeteit az MTA kéziratgyűjteménye őrzi, és a Gergely Pál által gépírásba áttett szövegeit részben az MTA Népzenekutató Csoportja, részben az ELTE Néprajzi Intézete kapta.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon