Verő György (Hauer Hugó)

(1857. 03. 31. - 1941. 03. 12.)

Zeneszerző, karmester, színműíró

Igalban született, jogot hallgatott Pécsett, majd 1879-ben Aradon beállt Aradi Gerő társulatába. 1882-ben karmester lett Miskolcon, s ott mutatták be első darabját is. 1881-től kezdve több Suppé-operett szövegét fordította, valamint J. Strauss és Offenbach-szövegkönyveket is a Népszínház és a Budai Színkör számára. 1883–1887 között a pesti Népszínház rendezője volt. Ezután még öt évet töltött vidéken. 1892-ben végleg a fővárosba költözött és csak írói munkásságot folytatott. 1902–1911 között a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságában kapott feladatokat. A magyar operett hőskorának egyik legismertebb szerzője volt, akinek a műveit német nyelvterületen is szívesen játszották (Wien, Berlin, Frankfurt am Main). Budapesten hunyt el.


Főbb művei

Fiatal asszony, kinek vén lánya van (1877)
Szultán (zene is, 1892); 1000 év (millenniumi revü, 1896)
Oroszlánvadász (Bécs, 1896)
1848 – Hadak útja (1898)
Kleopátra (zene is, 1900)
Káin (1902)
A bajusz (1903)
Doktorkisasszony (1903)
Csak tréfa (1904)
Leányka (1906)
A nép (1907)
Az ellenség (1915)
A Népszínház fennállásának 50. évfordulójára megjelentette a színház történetét A Népszínház Budapest színi életében, 1875–1925 (1925), ill. Blaha Lujza és a Népszínház Budapest színi életében (1926) címmel.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon

Utoljára frissítve: 2017. 03. 31. 17:33

Fel