Papp Árpád
Költő, műfordító, tanár
1937. március 19-én született Somogyaszalóban, kisparaszti családban. A népiskola 4. osztályának elvégzése után két évig a falu református lelkésze – később esperes, majd a budapesti Református Theológiai Főiskola tanára – ifj. Nyári Pál készítette föl magánvizsgákra, melyeket a kaposi Anna-utcai, illetve a felsőmocsoládi iskolában tett le. 1948-49-ben az iharosberényi kollégium, majd a kaposi Sétatéri iskola növendéke, 1955-ben érettségizett a Táncsics Mihály gimnáziumban, tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, magyar-latin szakon folytatta. Kardos László műfordítói szemináriumát látogatta, szakdolgozatát is nála írta, Kosztolányi latin és olasz műfordításairól. Az újjászerveződő Eötvös Kolégium tagja volt; 1959-ben került vissza hajdani gimnáziumába, ahol szaktárgyait és olasz nyelvet tanított, jelenleg az iskola archív könyvtárát gondozza. Akadémiai ösztöndíjasként az újgörög irodalommal foglalkozott – aspiránsvezetője az akkor hazánkban élő görög író, Dimitriosz Hadzisz volt-, kandidátusi vizsgáit 1968-ban tette le, értekezését a modern görög líra tárgyköréből írja. az indulástól (1970) a Somogy antológia irodalmi, majd a folyóirat égtájak" rovatának a szerkesztője, 1974-ben kivált a szerkesztő bizottságból, majd az újjászerveződő Somogy folyóiratban folytatta 1981-től a világirodalmi rovat szerkesztését. 1966-tól főmunkatársa az immár 11 kötetéhez érkezett Világirodalmi Lexikonnak, összefogja az újgörög és ciprusi szakterületen tevékenykedő kutatók munkáját. 1977-ben (Esterházy Péterrel megosztva) neki ítélték oda a legjobb első kötet (Metszéspontok. Versek és műfordítások, Magvető, 1976) jutalmazására alapított díjat, melyet végül is nem vett át, mivel 1972-ben megjelent saját kiadású könyve és több kötetnyi műfordítása figyelmen kívül hagyásának tekintett. 1980-ban Megyei Művészeti Díjban részesült. 1984 szeptemberétől speciálkollégiumot (Bevezetés a XX. századi görög költészetbe) vezet az ELTE Eötvös József Kollégiumában. 1967-re szóló görögországi tanulmányútját 1982-ben valósíthatta meg; ekkor tíz napot Cipruson is tölthetett, azóta másodszor is kijutott az athéni egyetemre 5 hónapos ösztöndíjjal (1987-ben): közben 6 hónapot töltött a római és a palermói egyetemen, illetve a palermói Bizánci és Újgörög Intézetben, (1975 decemberétől 1976 májusáig). 1981-ben felszólalt a Magyar írók közgyűlésén; 1984 májusában részt vett és felszólalt a Mediterrán írók Találkozóján a szicíliai Mazara del Vallóban; 1986 novemberében pedig az írószövetség küldötteként a poznani költőtalálkozón, s felolvasást tartott az ottani Lengyel-magyar Baráti Társaságban; „Egy Vergilius sor parafrázisa: „Jóllehet borzad tőle a lélek – emlékezni muszáj..." Ezek a beszédei kiadatlanok.
1961-től együtt dolgozhatott a Világirodalom Gyöngyszemei sorozatban Kormos Istvánnal a Móra Kiadónál; a Modern Olasz Költők antológia munkálataiba Rába György vonta be. 1963-ban írta meg, Krasznai Lajos biztatására, aki oratórikus feldolgozásban előadta irodalmi színpadával a Keszthelyi Helikon ünnepségein 1967-ben, népballadai motívumokon alapuló „Duna-Don sirató" című kompozícióját (nyomtatásban 1983-ban jelent meg). Ezekben az években a készülő somogyi nyelvatlasz anyaggyűjtése során szülővidéke falvait járta Király Lajos nyelvész barátjával, aki később érdekes megfigyeléseket tett műfordításai tájnyelvi anyagára vonatkozóan. 1972-ben Szabolcsi Miklós mint konzultánst bevonta az európai avantgárdról készülő könyve munkálataiba; 1975-ben Sőtér István megbízásából megírta a francia-magyar összehasonlító irodalomtörténeti együttműködés keretében készülő Poesie kötet számára az újgörög szentimentalizmus, korai romantika történetét (kiadatlan); 1976-79-ben Juhász Péter megbízása alapján a balkáni összehasonlító irodalomtörténeti kutatások segítésére az újgörög irodalom történetét (1200-tól 1821-ig) (kiadatlan); külön tanulmányban az újgörög szimbolizmus történetét (kiadatlan). Mindezek alapján javaslatot tett a Gondolat Kiadónak (1981-ben) egy újgörög irodalomtörténet megírására, javaslatára mindmáig nem kapott érdemi választ. E sorok írójával együtt vett részt a Voluntas szerkesztésében, később a Vaspróba antológiasorozat munkálataiban és 1977-ben a Berzsenyi Társaság újraindításának, működési szabályzatának előkészítésében, melyet akkor azonban sem a Társaság régi vezetői, sem a hivatalos szervek nem támogattak.
1975-től tagja a Magyar írók Szövetségének; 1976-tól a PEN Clubnak és az Irodalmi Alapnak.
Első országos lapban megjelent „Apám emlékezete" című lírai prózáját Nagy László közöltette (kötetében „Apám halotti maszkja" c.) 1971. őszén. Úgy látszik, nem csak a könyveknek, egyes írásoknak is megvan a maguk sorsa: a „Metszéspontok" című 260 soros hosszú-verset – melyet például lengyel fordítója, Szczepan Woronowicz a költő legfontosabb művének tart (a helyi napilap közölte, aztán a Somogy antológia), 1972-ben két kiadásban (másodszor előfizetői kívánságára) jelentette meg a szerző: ugyanekkor jelent meg a Mozgó Világban is, Rigó Béla elemzésével; onnan átvette az akkoriban indult Látóhatár folyóirat, s végül megjelent a hasonló című könyvben, a Magvetőnél. Fodor András lektori véleményéből idézünk (mely később kibővített formában olvasható futárposta" című kötetében is): „Kérdéseit, meg-megújuló, éber nyugtalanságát költészetünk mai legjobb szintjén, tág ívű parabolákba, gazdagon rétegzett, szervezett képek metaforáiba sűríti... Amit eddig írt, hozzátartozik az újkori magyar vers történetéhez". Autonóm és szuverén költői világot állított már első jelentkezésével olvasói elé, Lakatos István figyelte meg: „Versei nyelvi anyagukban rendkívül egységesek... Fejlődésrajzának nyomait is eltörölte. Nem látjuk, honnét, milyen úton ért el idáig: s azt sem, merre tart..." (Mi persze, akik nem csak a kötetben megjelent írásait ismerjük, látjuk a „nyomokat" is – a hatvanas években szétszórtan megjelenő versek, fordítások, cikkek előlegezik már számunkra az 1969/70 fordulóján megfogalmazott, valóján sokáig érlelt művek gondolati-érzelmi, erkölcsi és képi világát). Vasy Géza szerint „Világa leginkább hosszú verseiben bomlik ki. Ezek gyökeresen különböznek Juhász Ferenc és Nagy László hosszú énekeitől, bár azok tanulságait hasznosítják. Alapvetően nem látomásos-szimbolikus, hanem tárgyias-leíró jellegűek az ő művei..."
Versei 1971-től jelennek meg külföldi folyóiratokban és antológiákban. Szicíliában 1976-ban felolvasó esteken szerepelt az Antigruppo – 1970-ben létrehozott nemzetközi írótársaság, melyhez amerikai, angol, skót, spanyol, francia, svájci, arab, görög, szerb-horvát, makedón, kínai írók csatlakoztak – tagjaival a római íróknak Gaetano Salveti elnök mutatta be. A Metszéspontok Vincenzo Mascaro fordításában 1977-ben jelent meg az Impegno '70 című folyóiratban, Jannisz Ritszosz bevezető soraival, akit Aragon 1970-ben a legnagyobb élő költőnek aposztrofált, s aki később görögre fordította a verset. Paolo Santarcangeli, a magyar irodalom kiváló ismerője és olasz fordítója írta a Metszéspontok-ról: „Fontos vers. Komor és barátságos, egy időben kétségbeesett és hívó, társkereső és elutasító azzal a gyönyörűséggel és szörnyűséggel szemben, amit úgy hívunk: világ..." Miha Kvlividze grúz költő, a Bánk bán fordítója: „hogy Önnek csodálatos szeme van, hogy Ön mester, arról meggyőzhetnek az ilyen gyémántok, mint k"jövőberöpítő pelenkaszárnyak", Krisztusok, égaljra szögezett denevérek", „kereszt-aláírásaid, analfabéta halál". Mindez csodálatosan pontos és mai..." E verset Sybille Ruf németre, Henry-Gaston Aufrére franciára, Olivier Friggieri máltai nyelvre fordította. A költő 1982 tavaszán több irodalmi esten szerepelt Görögországban Nikiforosz Vrettakosszal, József Attila fordítójával; a júniusi nemzetközi költőtalálkozó „Argonauták" című (elhangzott magyar, görög és olasz nyelven) verséért aranydiplomával tüntette ki az athéni Parnasszosz Irodalmi és Művészeti Társaság.
1987 márciusában részt vett a Berzsenyi Társaság nemzetközi pályázatán „Athéni levél – hazáról, magyarságról" című írásával, s második díjban részesült. Részt vett a Somogy megye szellemi kapcsolatait reprezentáló irodalmi antológiák (bolgár, orosz és lengyel) előkészítő és anyaggyűjtő munkálataiban, a fordítások megvalósításában; jelenleg egy észak-olasz antológián dolgozik. emlékezés vásznat fehérítő nagyanyámra" című lírai miniatűrjét Farkas Ferenc megzenésítette, s 1987 tavaszán mutatta be a Vikár Kórus, Zákányi Zsolt vezényletével. „Négy pasztel” címen jelenteti meg – Weöres -, Lator- és Gárdonyi- vers társaságában a Zeneműkiadó. Papp Árpád lírai anyagát abból a világból meríti, melyet jól ismer, melytől igazában soha sem szakadt el – számára nem a szarvassá-válás érzete okoz gyötrelmet; abból a világból, ahova „mindig visszatalálunk, hiába szedték föl elhullajtott lábnyomaink". Édesapja, vállán a kaszával, nadrágszíján a szarv-tokmány-kürttel: a feltámadás vagy a végítélet talányos, félszárnyú" arkangyala; édesanyja népi ikon szentje, fején rongytekercs-glóriával; nagynénje úgy őszült meg, hogy paraszt Pénelopé-ként férjét mindegyre várva a frontról – fekete hajszálait szőtte a gyolcsba... szuggesztív képsorok érzékeltetik a lukácsi „meghatározatlan tárgyiasság" világát. Nat Scanmacca, szicíliai-amerikai költő szerint „költészete azon a paraszti jellegen alapul, mely a magyar rög megforgatásával hozza irgalmatlanul felszínre a lényeget, mutatja be az embert és azokat, akik szenvedést okoztak a magyar népnek".
Költői mozdulatai, gesztusai túlmutatnak önmagukon, akár csak kazalrakó apja mozdulatai, amikor estére kelve, kévét kévére igazítva, felemelte magát, mint valami színarany oltár pogány áldozópapja, a csillagokba. Sors és idő van bennük, talán azt akarják sugallni: nem a mítoszt kell újra elmondani, hanem elsajátítani a mítoszteremtés, méginkább: a teremtés ősi mozdulatát: 1976-os kötete óta mindössze pár rövid verset publikált. Talán fogadjuk el hallgatása részleges magyarázatául azt a pár sort, melyet az Eötvös Kör vallomás-kérő (,, Mit jelent a szülőföld?”) levelére válaszolt nemrég: „A szülőföld: szüleim „hol volt, hol nem volt" hét holdnyi földje, mindez, amit csak köszönhetek neki, benne van régi, immár húsz éve megfogalmazott vers-vallomásaimban; azt meg, ami megmaradt belőle: azt a négyszögölnyit, ahová kijárok, mint a kutya, amely elásta a sorsa által odadobott csontot (egyetlen tartalékom a végső, még ínségesebb időmre), azt meg még nem merem, nincs erőm megbolygatni".
Szerző: Szijártó István, Somogy 1990/1, Felelősségeink - Máskor 10.(részlet)
Papp Árpád 2010. augusztus 10-én elhunyt.(szerk)
