Mocsai Lajos Prof. Dr. h.c.

(1954. 03. 10. - )

A Testnevelési Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke

Minden idők legsikeresebb magyar kézilabdaedzője, aki a nőkkel és a férfiakkal is világbajnoki ezüstérmet nyert, volt olimpiai döntős és Európa-bajnok. Európai mesteredző, az Eu-rópai Kézilabda Szövetség életműdíjasa, aki 2009-ben Az év magyar edzője, 2010-ben Németországban az Évszázad edzője, 2012-ben Az év szövetségi kapitánya lett, s akit tavaly Klebelsberg Kuno-díjjal ismertek el. Balatonboglár Díszpolgára, s még számos díj és kitüntetés tulajdonosa. Határozott, nagy tudású, hihetetlen munkabírású szakember, akinél mindig a csapat volt az első. Így válhatott a sportág legeredményesebb, nemzetközileg is elismert kézilabda szaktekintélyévé.
Mocsai Lajos ötletének, elszántságának köszönhető, hogy hosszú éveken át tartó előkészítő munka után 2013. július 28-án Balatonbogláron megkezdhette tevékenységét a Nemzeti Kézilabda Akadémia, a kézilabda utánpótlás-nevelés kiemelkedő bázisa. A világon egyedülálló koncepción alapuló stratégia lényege a kiválasztástól a képzésen át, a fejlődés nyomon követésével, a stratégiai és technológiai rendszerek alkalmazásáig a minőségi képzés folyamata. A sporttudományos és szakmai főigazgató elképzelése szerint az akadémián folyó munkát három pillérre – a nemzetközi sporttudományos alapokon nyugvó szakmai munkára, a legmagasabb szintű versenyeztetésre és a személyiségfejlesztésre – helyezték az oktató-nevelő munkában részt vevő szakemberek. Ennek a rendszernek összetevői mindenekelőtt a bentlakás lehetősége, a munkára szánható idő kellő mennyisége, az iskola előtti és utáni edzésprogramok tervszerű felépítése, a magas szintű versenyeztetés, amely kiváló pedagógikummal és komoly személyiségfejlesztéssel párosul. Az évek során nem csupán a felkészítés módszertana vált egyre kifinomultabbá, hanem az akadémia infrastruktúrája is sokat fejlődött. A NEKA komplexuma magába foglal egy minden igényt kielégítő, modern sportcsarno-kot, illetve egy, közvetlenül a Balaton partján fekvő lakófalut. Itt találhatók a kollégiumi épületek, a saját konyhával működő étterem, a konferencia- és rehabilitációs épület, illetve a rekreációs részleg. Ez az infrastruktúra tette lehetővé, hogy a NEKA kibővítse az utánpótlás-nevelésre fókuszáló tevékenységi körét, és fogadhasson hazai és külföldi csapatokat, válogatottakat is, akik felkészülésük helyszínéül választották Balatonboglárt.
A fókusz természetesen továbbra is az akadémiai munkán van: fiú- és leánynövendékeink a serdülő és az ifjúsági bajnokságokban versenyeznek, de indít csapatokat fiatalokkal a felnőtt NB I/B mezőnyében is. Növendékei rendszeresen szerepet kapnak a különböző korosztályos válogatottakban, és 2019 végén felnőtt világbajnokságon is debütált az első NEKA-n nevelkedett játékos, Vámos Petra személyében. A sikeres korosztályos válogatottak gerincét a NEKA játékosok adják. Mind a férfi, mind a női felnőtt magyar bajnokságba felkerült a női és a férfi csapat is. S ami talán mindennél fontosabb: a NEKA nemcsak közösséget, s vele együtt értéket teremt és nemcsak sportolót, hanem EMBERT is nevel a sport eszközeivel. Balatonboglári székhellyel pedig nemcsak a város, hanem Somogyország hazai és nemzetközi hírnevét is növeli. Mocsai Lajos – labdajátékos lévén – stratégiai gondolkodó, aki azt is látja-tudja-hiszi és hirdeti: Balatonbogláron olyan birodalom épült, ami a világon csak kevés helyen.
Az 1954-es születésű, felesége, Virginia ősi családi birtokához, a gyönyörű környezetben lévő, s nemcsak lakodalmaknak, hanem lelkigyakorlatoknak is helyet adó felsőmocsoládi Kacskovics-Bánó-kastélyhoz is sok szállal kötődő professzorban – aki a Testnevelési Egyetem rektoraként is tevékenykedett –, hihetetlenül erős a nemzet iránti elkötelezettség, az önbecsülés, és négygyermekes apaként, tizenötszörös nagyapaként kimondatlanul is hisz a család, a közösség megtartó erejében és szeretetében, s aki – mint ahogy a róla szóló életrajzi kötetben Júlia lányától olvashatjuk –, hogy ha az egyik kaposvári multi cég pénztáránál sorban állva azt hallja, hogy nyomdafestéket nem tűrő stílusban beszélget mögötte két vásárló, arra is képes, hogy diszkréten hátra fordulva megjegyezze: no de hölgyeim, ez környezetszennyezés!

A laudáció elhangzott a Pro Comitatu Somogy Díj átadása alkalmából 2022-ben.

(Forrás: Lőrincz Sándor )

Utoljára frissítve: 2024. 08. 28. 16:23

Évforduló

Naptárunk a Somogy Portál életrajzi adatainak szűrésével mindig az aktuális napon évfordulós személyekre hívja fel a figyelmet. A névre kattintva virtuális arcképcsarnokunkba juthat.


Fel