Hajas Béla

(1955. - )

A marcali Hidas Frigyes Zeneiskola igazgatója

Keszthelyen született 1955-ben. Tanulmányait zenei tagozatos általános iskolában kezdte meg, mivel szülei úgy látták, hogy vonzódik a zenéhez. 10 éves korában trombitálni kezdett az akkor még Keszthelyi Állami Zeneiskolában. Itt rövidesen a fúvós zenével is ismerkedhetett, mely aztán meghatározta egész további életét.
A pécsi zeneművészeti szakközépiskola elvégzését követően 1976-1980-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetár Képző Intézet Pécsi Tagozatán tanult trombitálni. 1980 őszén Balatonmáriafürdőre költözött feleségével, és itt alapítottak családot.
A végzett zenetanár Marcaliba került a Marcali Városi Zeneiskolába. Feladatul kapta az akkor már két éve működő Balatonkeresztúri Úttörő Fúvószenekar vezetését, fejlesztését. Első tanévét követően megalapította a mai napig évenként Balatonkeresztúron és Balatonmáriafürdőn megrendezésre kerülő, 1998-tól már Nemzetközi Fúvószenekari Találkozót. Ebből eredően kiterjedt nemzetközi kapcsolatai alakultak ki.

Fúvószenekarával, a Balaton M & K Fúvószenekarral külföldi útjai során érdeklődéssel nézte a vendéglátók sokszor civil alapú szervezéseit. Meglátva ennek jelentőségét, a rendszerváltást követően az elsők között alapította meg zenekara tagjai számára a Balaton M & K Egyesületet. Nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően 2002-ben a Balaton partján is megrendezésre kerülhetett első alkalommal – majd ezt követően minden második évben – a Nemzetek Fesztiválja Magyarország rendezvény.

Zenepedagógiai és közösségszervezői munkájának köszönhetően a fúvóskultúrában végzett tevékenysége eredményeként a Balaton M & K Fúvószenekar 2018-ban ünnepelhette 40 éves fennállását. Somogy megye kulturális életében kimagasló értéket képviselő zenekar számtalan alkalommal képviselte hazánkat Európa szinte valamennyi országában.

2010-től a Marcali Városi Zeneiskola igazgatója lett. Irányítása alatt 2016-ban a zeneiskola felvette a nemrég elhunyt világhírű zeneszerző, Hidas Frigyes nevét. Zenepedagógiai munkásságában meghatározó a közös zenélés élményének megtapasztaltatása, legyen az koncert-fúvószenekar, vagy néhány tagú együttes. Munkásságában, mindennapi életében jelen van a közösségek fontosságának hite és abban tevékeny közreműködése, a civil élet támogatása.
2002 óta Balatonmáriafürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének tagja. 2008. évben Somogy Polgáraiért Díjat, 2009-ben Balatonmáriafürdőért Kitüntetést kapott. 2014-ben a WASBE (fúvószenekarok világszervezete) Kelet-Európai Szervezetétől elismerő oklevelet kapott az egyetemes fúvószenei mozgalomban végzett kimagasló tevékenységéért.

A laudáció elhangzott a Pro Comitatu Somogy Díj átadása alkalmából 2020-ban.

(Forrás: Lőrincz Sándor )

Utoljára frissítve: 2024. 08. 28. 16:21

Évforduló

Naptárunk a Somogy Portál életrajzi adatainak szűrésével mindig az aktuális napon évfordulós személyekre hívja fel a figyelmet. A névre kattintva virtuális arcképcsarnokunkba juthat.


Fel