Gáspár Ferenc dr.
Orvos, Kaposvár Város Díszpolgára (2012)
Kaposváron született, 1943. április 6-án. Nős, gyermekei András (1973) középiskolai tanár, Kinga (1974) bíró.
Tanulmányok: a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizik (1961), majd a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán szerez diplomát (1966).
Munkahelyek, munkásság:1966-1972 között a kaposvári Rendelőintézet fogászatán dolgozik. 1972 –ben a Megyei Kórház Szájsebészeti Osztályára kerül, ahol 1977-ben adjunktus,1985-ben főorvos, 1992-től osztályvezető főorvos. Ugyanettől az időponttól megyei stomatológus felügyelő szakfőorvos, 2007-től a Megyei Etikai Tanács tagja. Számos orvosszakmai tudományos társaságban tevékenykedik, többükben vezetőségi tag. Oktat a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán. Tudományos dolgozatok szerzője, szakmai kongresszusok előadója.
2005-ben megválik az osztály vezetésétől, hogy dr. Bodosi Mihály orvostörténeti hagyatékának feldolgozásával foglalkozhasson. A munka nyomán kezdeményezésére - az örökhagyó születésének centenáriumán - létrejön a Bodosi Mihály Kórháztörténeti Gyűjtemény. A közelmúlt éveiben érdeklődése a XX. század nyitánya kaposvári történéseinek feltárására irányul, ennek eredménye a kaposvári szabadkőművesség történetét bemutató, nagy érdeklődést kiváltó kötete.
Már gyógyító tevékenysége mellett is folyamatosan levéltári és művészettörténeti kutatásokat folytatott, amelyek közül kiemelkedő jelentőségűek Rippl- Rónai Józseffel kapcsolatos új tényanyagot felsorakoztató, vagy összefüggések feltárására vállalkozó közleményei.
A Somogyi Fotóklub tagjaként képei számos hazai és nemzetközi tárlaton szerepeltek. Díjai: Magyar Fotóművészek Szövetsége Különdíja (2003), Somogy megyei fotópályázat első hely. Felvételei számos kiadványban megtalálhatók.
Közélet: tevékenyen részt vesz a Magyar Orvosi Kamara szervezésében, majd annak megalakulását követően (1990-1994 között) az országos Közgazdasági és Jogi Bizottság tagja, megyei kamarai alelnök (1994-1998).
A Rippl-Rónai Ödön Művészeti Alapítvány kurátora a Somogy megyei Múzeum Egyesület (újraalapító) tagja, a Kép-Írás Alapítvány alapítványtevője. A Kaposvári Polgári Kaszinó tagja. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Kaposvári Csoportjának vezetőségi tagja. A Somogyi Paletta Művészetért Egyesület alapító, majd vezetőségi tagja. A Képírás internetes folyóirat társadalmi kurátora.
Kitüntetései:
1982: Kiváló Munkáért,
2001 orvosi, közéleti, művészettörténeti munkásságáért: Kaposvár városért,
2003 gyógyító, oktató tevékenységéért: Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje
2005 a megyei kórházban végzett szakmai munkájáért: Kaposi Mór Emléklap
2007 Kaposvári Polgári Casino: Casino díj
2012: Kaposvár díszpolgára
Válogatott publikációk:
- Arnstein Gottlieb doktor portréja Lege Artis Medicinae, 8. évf. 1998. 5 szám
- Oskar Kokoschka az olasz fronton, 1916 Ars Hungarica, 27. évf. 1999. 1-2 szám
- Együtt a fronton. Rippl-Rónai és Oskar Kokoschka kapcsolata 1916
- Somogyi Múzeumok Közleményei 14. kötet, 2000
- Kiűzve a tudatból, elzárva a lélek mélyére. Rippl-Rónai és Oskar Kokoschka különleges kapcsolata. Somogyi Múzeumok Közleményei 15 kötet, 2002
- A belgrádi magyar képzőművészeti kiállítás, 1918 Ars Hungarica, 33. évf. 2005, 1-2 szám
- Rippl-Rónai József ismeretlen levele
- Somogy megye múltjából Levéltári Évkönyv 36. kötet, 2005
- Mesterek kiállítása, 1916 február Újabb adatok Rippl-Rónai József és Nagyvárad kapcsolatához Somogyi Múzeumok Közleményei 17/C kötet, 2006
- A Tépéscsinálók kisasszonya Somogyi Múzeumok Közleményei 17/C kötet, 2006
- A kaposvári közkórház történetének 1922-1930 közötti eseményei
- Somogy megye múltjából Levéltári Évkönyv 40. kötet, 2010
- Az első körorvosi hálózat kiépülése Somogyban Somogy megye múltjából
- Levéltári Évkönyv 42. kötet, 2013
Önálló kötetei:
- A kaposvári „Berzsenyi” Szabadkőműves-páholy 2012
- Mélyfúrás (Három tanulmány) 2013
- Tükörpróba Válogatott írások 2013