Gara István dr.
Nagyatádi gyógyszerész
1947-ben született Budapesten, ám 1955-től vidéken él, 1957-től Vízváron, ahol édesapja gyógyszertárvezető volt.
A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett 1966-ban. Érettségi után volt uránbányász és sorkatona, végül 1968-ban felvették a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész Karára, ahol 1973-ban kapta meg gyógyszerész oklevelét. Azóta Nagyatádon él és dolgozik. 21 évig a vízvári gyógyszertárat is ellátta. Felesége és lánya is gyógyszerész, fia pedig orvos.
A Magyar Gyógyszerész Kamarának alapító tagja, úgy országos, mint megyei szinten. Két ciklusban megyei elnökké választották. Több ciklusban volt tagja az országos elnökségnek, és 9 éven keresztül a Felügyelő Bizottságnak. Jelenleg a megyei kamara elnökségi tagja és országos küldött.
1990-ben alapító tagja és első elnöke volt a városi KDNP szervezetnek. Két ciklusban (1990 és 1998 között) városi képviselő, illetve négy évig alpolgármester volt. Alapító társ a Nagyatádi Diákokért Alapítvány létrehozásában, és azóta is a kuratórium elnöke. 2004-óta alapító tagja és alelnöke a nagyatádi „Jobb Közéleti Körnek”, és nyolc évig KÉSZ elnök is volt. Ezen kívül számos nagyatádi egyesületben tevékenykedik. Számos rangos szakmai kitüntetése van; 2001-ben Nagyatád Város díszpolgára lett, 2016-ban Magyar Arany Érdemkeresztet kapott.
A laudáció elhangzott a Pro Comitatu Somogy Díj átadása alkalmából 2018-ban.
(Forrás: Lőrincz Sándor )