Törökkoppány
Heraldikai leírás
Álló háromszögű pajzs, melynek kék mezejében zöld halmon jobbra fordult, felemelt jobbjában aranymarkolatú és keresztvasú ezüst szablyát tartó arany oroszlán áll, melyet körben nyolc hatágú arany csillag kísér. A pajzsot félköríves, rovátkolt ezüst falkorona fedi.
Magyarázat
A címer a település gazdag történelmét jelképezi. A honfoglalást követően a Fajsz nemzetség telepedett le ezen a vidéken, és Géza fejedelem idejében Koppány birtoka volt, nevét is róla kapta. A település a XV-XVI. században jelentős szerepet játszott, ekkor épült a vára is, amit a pajzs tetején lévő falkorona szimbolizál. A várat az 1551-1553 közötti években foglalták el a törökök, és szandzsák (kerület) székhelyévé tették. A várat tovább építették, a településen fürdőt, vízvezetéket építtettek. 1587-ben nevezetes csatában sikerült a magyar csapatoknak visszafoglalniuk Koppányt, de két év múlva ismét a törökök kezén volt. A pajzsalak a község korábbi pecsétjéből lett átemelve, és a török időkre, a harcokra utal.