Taszár

Heraldikai leírás

Álló kerektalpú pajzs boglárpajzzsal. A címerpajzs vörös mezejében kiterjesztett szárnyú, arannyal fegyverzett, jobbra néző fekete sas, amely a jobbjában ezüst egyenes kardot, baljában ezüst ácsszekercét tart. A boglárpajzs kék mezejében arany liliom látható.
 

Magyarázat

A címer egyszerre jeleníti meg a község történeti múltját és jelenét. A jobbra néző, ezüst egyenes kardot tartó fekete sas Taszár községnek a katonai repüléssel való kapcsolatát, és a nemzetközi hírűvé vált repülőterét kívánja szimbolizálni, amelynek az építését 1928 tavaszán kezdték meg, és 1929. szeptemberében avattak fel. 1995-től a repülőtér jelentős részét az amerikai békefenntartók foglalták el, és jelenleg az SFOR egységei használják. A fekete sas baljában tartott ezüst ácsszekerce a község lakóinak a múltban volt fő foglalkozására, az ácsmesterségre, és ezzel együtt a község nevére is utal, ugyanis a szláv eredetű taszár szó a fa-, illetve az ácsmunkát jelöli.

Utoljára frissítve: 2016. 10. 21. 09:31

Fel